nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Lehet-e a jó intézményeket rájuk tukmálni?

2009.07.04. 12:05 eltecon

Jó, az embereket hatékony együttműködésre ösztöntő társadalmi intézmények nélkül nem sok esélye van a gazdasági prosperitásnak. A koldusszegény fejlődő orzágok jó részének nyomorát nem a gazdasági erőforrások hiánya, hanem az okozza, hogy megfelelő intézmények (pl. az élet és a tulajdon biztonságának fenntartása, a jogegyenlőség minimális szintjének biztosítása, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük) nélkül az emberek a meglévő erőforrásaikat sem képesek jólétté konvertálni. Ugyanez a probléma húzódik meg a gazdag országoktól a szegények felé áramló segélyek elképesztően alacsony hasznosulása mögött is, ami arra enged következtetni, hogy a segélyek összegének jelentős növelése sem hozna érdemi változást.

Tekintettel arra, hogy vannak helyek, ahol vannak jól működő intézmények, adott a kérdés: hogyan lehet ilyeneket teremteni ott, ahol nincsenek? Az új, a gazdasági hatékonyságot (értsd: a hosszú távú jómódot) elősegíteni hivatott intézmények bevezetésével szemben érvelők arra szoktak hivatkozni, hogy a gazdasági intézmények nem a levegőben lógnak, hanem a helyi kultúrával, hagyományokkal, szokásokkal együtt képezik azt a környezetet, amelyben az emberek élnek. Akár hazai, sokévtizedes reformvitáinkból is jól ismertek azok az érvek, hogy ez vagy az a módszer "mesterséges", "nincs tekintettel a helyi speciális körülményekre/hagyományokra" stb. A kérdésnek most nem a hagyományokat a jólét fölé helyező oldalára (szabad-e?), hanem arra az aspektusára helyezzük, hogy vajon működőképesek-e az így bevezetett vagy lemásolt intézmények, vagy pedig az ilyen kísérletek - főleg, ha gyors ütemben akarják végrehajtani őket - eleve kudarcra vannak ítélve. A gazdasági reformológia irodalmában a kapitalizmushoz való visszatérés orosz, illetve kínai módszerének összehasonlítása kínálja a példák kimeríthetetlen tárházát az érvek ütköztetésére.

A külső erők által oktrojált intézményteremtés kudarcaival persze tele van a gazdaságtörténet. De ugyanígy tele van sikeres esetekkel is, csak ezeket valamiért ritábban emlegetik. Nehéz elképzelni Japán világgazdasági nagyhatalommá emelkedését a XX. század második felében az amerikaiak által rájuk erőltetett, számukra teljesen idegen alkotmány nélkül a háború után. A nagyszámú koldusszegény volt gyarmati ország sem feledtetheti, hogy a ma nagyon sikeres országok között is számosan voltak náluk erősebbek gyarmatai.

Acemoglu és szerzőtársainak a francia forradalom európai országokra gyakorolt hatásáról készített friss tanulmányára már korábban felhívtuk olvasóink figyelmét. A Vox-on most kissé népszerűsítve és rövidítve összefoglalják papírjuk legfontosabb eredményeit, de ami még fontosabb: azt is részletezik, miért gondolják annyira fontosnak a francia forradalom tanulságait. Azért, amit a fenti három bekezdésben fejtegettünk. A gazdaságtörténet e darabja ehhez a dilemmához szól hozzá.

 


5 komment

Címkék: acemoglu politikai intézményrendszer fejlődésgazdaságtan

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr411226096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rorgosh 2009.07.07. 22:37:52

Tulajdonképpen az intézmények befogadásának sikeressége alapvetően a befogadó társadalom alapvető sajátosságaitól, a mai intézményi struktúrák esetében a társadalomban meglévő társulási hajlandóságtól.

Ugyanis a jelenlegi, sikerességet biztosító struktúrák erős társulási hajlandóságú területeken (Anglia, Németország, USA) alakultak ki (Csak érdekesség: épp az első kettőben alakult ki a kommunizmus gondolata is, talán ezért is üldözte a harmadik oly lelkesedéssel...). Az ilyen társadalmak ezeket az intézményeket képesek szinte "szolgai módon" lemásolni, mivel ezek az intézmények teljesen beleillenek a társadalmuk általánosan elfogadott viselkedési normáiba, illetve képesek ezen intézmények előnyeit maximális módon kihasználni, a hátrányait pedig kezelni.

Japán valódi sikertörténetét - amely messze nem a II. vh után, hanem a meidzsi restaurációkor kezdődött - ekkép kell szemlélni. A Japán társadalomra ugyanis erős társulási hajlandóság, kommunális hajlam, és a professzionalizmusba vetett hit volt már jellemző már a meidzsi restauráció előtt is.

Jó példa erre, hogy a Japán nagybirtokosok gyakorta fogadtak örökbe tehetséges fiatalokat a családfői feladatok öregségük, vagy haláluk utáni ellátására - természetesen mindezt a természetes örököseik rovására. Ugyanez volt jellemző például a német nagybirtokosokra is, bár esetükben a Hanza szövetség, és a mindent átfogó és szabályozó céhek (amelyek Japánban is megvoltak) voltak a dominánsak.

Azonban nem minden társadalom ilyen. Sőt, a társadalmak többségére épp nem az ilyen magas fokú társulási hajlandóság jellemző - legalábbis nem a rokonsági körön kívül. A legtöbb társadalomban ugyanis a magas bizalomszint csak a rokonságon belül áll fenn, idegenekben nem nagyon bíznak. Illetve egyes még kivételesebb társadalmakban pedig ez a bizalomszint csak az állammal szemben áll fenn.

Ezen társadalmak részére nehézséget jelent ezen intézmények befogadása, megfelelő alkalmazása. Egyszerűen a társadalom egészének kell új gondolkodásmódot megtanulnia, ami bizony nem túl egyszerű, főképp, ha maga a reformer sem teljesen érti ezen intézmények hátterét, működési mechanizmusait.

Persze a jó kérdés valójában kettős:

1. Milyen a mi társadalmunk? Magyarországot a legtöbbször alacsony bizalomszintűnek aposztrofálják, azonban a társadalom egyes jellemzői bizony erős társulási hajlandóságra utalnak (ha szerncsénk van, akkor a társulás több évtizedes üldöztetése nem tett jóvátehetetlen károkat a társadalmunk alapszövetében), ami bizony érdekes múltról (erről tudnánk beszélni) és sajátos jövőről árulkodik (ha Fukuyama nem téved nagyot, akkor bizony a Magyar Gárda feloszlatása aligha ér el tartós eredményt...).

2 A mai siker intézmények melyike és milyen mértékben függ az erős társulási hajlandóságtól, és melyek azok, amelyek más bizalmi fókuszpontú (család, egyház vagy állam) társadalmakban is azonos hatékonysággal működnek?

GeeDawg2 2009.07.09. 23:36:48

Ez egy tök jó cikk, mert lehet rajta gondolkozni. Bár én nem hiszek az importált intézményekben, a hivatkozás valóban izgalmas gondolatot követ... Főleg ugye, hogy mit is értünk importált intézmények alatt. Pl. Japánban a demokratikus berendezkedés volt importálva, nem is igazán múködik. Meg arra a sok más volt gyarmatra is kíváncsi lennék, aki sikeresebb tudott lenni, mint az anyaország... Az USA-n és Kanadán kívül sok más nem jut eszembe... Írország is csak nagy duzzogva.

fake plastic trees 2009.07.12. 19:30:18

szerintem az intézmények rendszerkörnyezetét nem a "hagyományok" vagy "helyi speciális körülmények" vagy "helyi kultúra" stb. alkotják. inkább ezekkel egy közös rendszerkörnyezetben futnak (vagy nem futnak), amely speciális kognitív sémákból vagy még azoknál is elemibb tartalmakból áll.

Stalinist 2009.07.17. 18:48:43

Az, hogy egy kívülről bevezett intézmény integrációját sikeresnek ítéljük-e meg erősen függ az elemzés szintjétől. Amikor pl EU csatlakozással egy rakás uniós intézményt kellett itthon meghonosítanunk az EU felé bizonyítanunk kellett, hogy ezek létrejöttek, átvételük sikeres volt, működnek, hatékonyak stb. Ez meg is történt: Hey EU! Nézd meg milyen faszán bevezettünk mindent!

Amint azonban közelebbről megnézzük, hogy hogyan is működik pl. az unisó pályázati rendszer a hazai gyakrolatban rá kell döbbennünk, hogy ezeknek a működési logikája a helyi kultúrális és hatalmi struktúrákhoz igazodott. A formális szabályok betartása mellett, a hatalmi pozícióban lévő szereplők informális mechanizmusok segítségével pénzszivattyúként használják a rendszert. Sajnos az absztrakt pozitívista közgazdasági elemzés itt csődot mond. Ezeket a társadalmi cselekvéseket nem lehet matematikai szabályokkal leírni. Az ilyen jelenségeket csak a weberi megértő szociológia módszereivel lehet feltárni és értelmezni.

Rorgosh 2009.07.22. 11:20:17

@Stalinist:

Nem az elemzés szintje a döntő. A sikert vagy kudarcot a történelem tapasztalatai mondják ki. Az EU intézményeinek bevezetése rossz példa, hiszen

1. Még nincs meg a történelmi szemszög, hiszen alig pár éve vagyunk tagok.

2. Rohammunkában vettük át az intézményeket, és még csak most jövünk rá, hogy egy-két intézmény már korábban is megvolt, csak a T. döntéshozónak fogalma sem volt róla (ahogy szokott), hogy az az intézmény bizony az, ami az eu-ban is megvan. Vagyis még nem történt meg az, amit én úgy hívok, hogy intézményi konszolidáció, amely az intézményi társításokon kívül még tartalmazza azt is, hogy a társadalom megtanulja az új intézmények használatát.

És mily megdöbbentő: épp a közgazdászok figyelmeztettek arra, hogy a csatlakozás utáni első évtized bizony húzós lesz, mivel akkor tanuljuk meg az új intézmények, struktúrák használatát. Persze erre van is egy közmondás: a tanulópénzt mindig meg kell fizetni.

És, hogy mit lehet leírni a közgazdaságtannal: épp a közgazdászok hívták fel a figyelmet arra, hogy egyes társadalmak könnyebben, míg mások nehezebben fogadják be a máshol kitalált intézményeket, működési alapelveket. És éppen ők várják a választ, hogy miért alakult ez így.

Mondhatnám úgy is, hogy a közgazdászok veled ellentétben látják a tudományterületük határait, és azokat évről-évre egyre jobban fogalmazzák meg.
süti beállítások módosítása