A New York Timesban megjelent Krugman-cikk különösen nagy visszhangot keltett olvasóink körében, többen kommentelés helyett emailben osztották meg szerkesztőségünkkel gondolataikat. Az alábbi levél írója azt a szerepet találta figyelemre méltónak, amit a cikk szerzője felvállalni látszik. A dolog pikantériája onnan származik, hogy a kérdéses szerep legjellemzőbb vonásainak összefoglalóját egy Paul Krugman nevű úr tárta elénk másfél évtizeddel ezelőtt.
Íme olvasónk levele:
"Valamit azért érdemes lenne kitenni a blogra. Csatolom Krugman: Peddling prosperity című 1994-es könyvének néhány oldalát az ún. Policy enterpreneur-ről.
A leginkább releváns két bekezdés így szól nyersfordításban.
---------------------------------------------------------------------
Egy professzor általában más professzoroknak ír. Ha alkalmanként a szélesebb olvasóközönséghez szól, bármennyire egyszerűen és jól írjon is, fejében mindig ott motoszkál az a kérdés, hogy kollégái vajon mit szólnak hozzá. Ez meggátolja abban, hogy olyasmit állítson, ami ugyan jól hangzik, de mind ő, mind a kollégái tudják, hogy hamis. Szavai mögött, bármennyire is egyszerűek legyenek, olyan fogalmak húzódnak meg, amelyeket a szélesebb közönség nem ért.
Ezzel szemben a közéleti vállalkozó kizárólag a szélesebb olvasóközönségnek ír. Ezért az ő írásait nem korlátozzák a professzor megfontolásai. A politikai vállalkozó biztos diagnózist állít fel akkor, amikor a professzor bizonytalan; könnyű válaszokat ad olyan kérdésekre, amelyekre a professzor kétli, hogy egyáltalán létezik könnyű válasz.
---------------------------------------------------------------------
Krugman 1994-es definíciója szerint Krugman ma közéleti vállalkozó (policy enterpreneur). A Nobel-díj után már nem érdekes, hogy a szakma mit gondol arról, amit mond. Onnan nincs feljebb. Azt mondasz, amit akarsz."
Ákosnak köszönjük.
(A lefordított rész a 11. oldal második bekezdésénél kezdődik.)