"A ...bankok... a nyereséget saját profitjukként kezelték, a veszteséget pedig a társadalomra hárították." Ezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke mondta a Magyar Bankszövetség budapesti épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mármost a vicces az, hogy a fenti állítással a modern pénzügy rendszerrel foglalkozók (világhírű tudósok, volt és jelenlegi jegybankelnökök stb.) jelentős része egyetért. A párhuzam persze csak vicces, nem valódi. Vona Gábor a magyar bankokról beszélt, amelyek a jelen válságban valójában nem kaptak érdemi veszteségtérítést az adófizetők pénzéből, szemben a fejlett országok nagybankjaival. Másfelől - amennyire a Jobbik bankokkal kapcsolatos attitűdjét ismerni lehet - e párt szerint a fenti manipuláció a bankok természetéből fakad, a pénzügyi szakértők pedig a legkevésébé sem gondolnak ilyesmit a pénzügyi közvetítőkről úgy általában.
Ám ha a bankok túlságosan nagyra nőnek, akkor a "too big to fail" és az ebből fakadó erkölcsi kockázat miatt képessé válhatnak ilyesmire, ahogy ennek a legutóbbi válságban tanúbizonyságát is adták. Ha egy pénzügyi intézmény olyan naggyá válik, hogy bukása az egész pénzügyi rendszer stabilitását veszélyeztetné, akkor érzéketlenné válhat a túlzott kockázatvállalással szemben, hiszen tudja, hogy a hatóságok mindenképpen kimentik. Így keletkezik a "ha szerencsénk van, a profit a mienk, ha nem, a veszteség az adófizetőé" magatartás. Simon Johnson és James Kwak már régóta szorgalmazzák olyan szabályozás bevezetését az USA-ban, amely a meglévő bankokat feldarabolná, és nem engedné őket egy bizonyos határon túl növekedni. Szerzőink szerint az adminisztráció által szorgalmazott tőkekövetelmény-növelés jó irány, de nem elegendő a rendszerszintű kockázat kezelésére.