Az idő szűkös erőforrás, ezért igyekszünk gazdálkodni vele. Ha nő a munkával töltött idő díjazása, nő a nem fizetett munkával töltött idő (alternatív) költsége is. Azt várjuk tehát, hogy az emberek az utóbbi rovására módosítják idejük felhasználását. Például kevesebb időt töltenek a gyerekeikkel. Logikus? Igen, csak túl egyszerű.

Egyebek között Kevin Murphy vizsgálataiból is tudjuk, hogy a képzettségi prémium óriásira nőtt az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államokban, vagyis a magasabb iskolával rendelkezők bére radikálisan emelkedett a többiekéhez képest. Eközben - a 90-es évek elejétől - nemcsak, hogy a gyerekneveléssel átlagosan eltöltött idő nőtt meg látványosan, de ezen belül éppen a magasabb képzettségűek töltenek jóval több időtt gyermekeikkel, mint a korábbi évtizedekben. A legnagyobb növekmény az egyetemi végzettséggel bíró nők esetében tapasztalható, több mint kilenc óra hetente.

Garey Ramey és Valerie A. Ramey papírja szerint nincs ellentmondás, és a jelenség tökéletes összhangban van az idő racionális allokációjával. A növekmény ugyanis mindenekelőtt az idősebb gyermekekkel, és azokkal a tevékenységekkel kapcsolatos, amelyek a gyerekek egyetemre való bekerülését célozzák. A jobb egyetemi helyekért folytatott verseny élesedett az utóbbi évtizedekben, és az egyetemi végzettségű szülők pontosan a bérprémium ismeretében szeretnék a jobb helyekre bejuttatni csemetéiket.

És akkor jöjjön a szokásos hazai lamenta. A felsőfokú végzettség jövedelmi prémiuma Magyarországon is látványos. Egyetemre bekerülni könnyű, és a képzési intézmények minőségi rangsora sokkal kevésbé érződik a munkapiaci elhelyezkedési lehetőségekben. Ezek ismeretében, de valójában ettől függetlenül is sokunkat érdekelne, hogy a magyar szülők mennyi időt töltenek gyerekeikkel, és azt milyen típusú tevékenységekre fordítják. Tudja ezt valaki?