nem a pék jóindulatától

A tradicionális bevezető makrokurzusok egyik kedvenc teóriája, arról szól, hogy egy exogén kiadási sokk saját értékénél jobban növeli az aggregált gazdasági teljesírményt, mert a kereslet kielégítésekor keletkező emelkedő jövedelmek hatására a fogyasztási kiadások is nőnek.  A legegyszerűbb keynesi esetben a szorzó 1/(1-MPC). Amióta létezik mikro alapú makroökönómia azóta tudjuk, hogy a multiplikátor nem struktúrális paraméter, merthogy maga a fogyasztási határhajlandóság sem az. Ez azt jelenti, hogy csak abból, hogy valóban van kapcsolat jövedelem és fogyasztás között, még nem következik, hogy ez a viszony múltbéli adatokból megbecsülhető, mert nagysága nagyon sokféle körülmény ilyenségétől vagy olyanságától függ. Egyebek között attól, hogy mit csinál a fiskjális impulzus idején a monetáris politika, vagy hogy milyen szerkezetű a kormányzati kiadások növekedése. Az Everyday Economist blog egyszerűen, a témában kevésbé járatosak számára is érthetően, mégis tartalmasan foglalja össze a felmerülő problémákat.