nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Taylor szerint sem kell újraírni a közgazdaságtan tankönyveket

2009.09.25. 14:31 eltecon

Azt mondja: a pénzügyi válság nem a modern közgazdaságtan kudarca. Éppen ellenkezőleg, a válság a modern közgazdaságtan javaslataitól eltérő, intervencionalista gazdaságpolitika következménye. 


23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr251406499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ricardo 2009.09.25. 18:23:56

Nem tudom, de furcsán hat éppen a válságkezelés kapcsán Krugmant és Friedmant szembeállítani intervencionalizmus vs. laissez faire alapon. Hiszen Friedman szerint, mint köztudott, a FED-nek bankmentéssel meg pénzpumpálással (már 1930-ban!) kellett volna elejét vennie a Nagy Válságnak. Azaz, határozott intervencióval.

LaHaine 2009.09.26. 01:42:32

Haha, milyen ismerős szöveg. Valami jobbal kellene végre előrukkolni.

"Az, hogy [a laissez faire] látványosan csődöt mondott egy területen, nem tette tönkre tekintélyét minden téren. Részleges elhomályosulása még meg is erősíthette befolyását, mivel védelmezői azzal érvelhettek, hogy elveinek hiányos alklamazása volt minden baj oka."
Polányi Károly: A nagy átalakulás. 1946

eltecon 2009.09.26. 07:31:28

@LaHaine: Valóban, igazad van. Már 1946-ban megmondta. További vizsgálat, elemzés, gondolkodás teljesen felesleges.Ne is beszéljünk többet róla. Bocs.

Rorgosh 2009.09.26. 08:10:52

@ricardo:

Persze, mint néhányan utaltak is rá, ez nem az 1929-től induló válság... És teljesen más a környezet is.

1929-ben a legtöbb állam nem volt nyakig eladósodva, míg a jelenleginél igen. Más volt a bankrendszer is.

1929-ben az állami pénzpumpálás a bankrendszerbe hasznos lett volna, mivel a kevéssé eladósodott állam későbbre vonatkozó kockázatok nélkül vehetett volna fel hitelt ehhez. A jelenlegi állam azonban a további hitelfelvétellel már további kockázatokat visz be a rendszerbe.

Emellett a cikk nem alapvetően a válságkezelésről szól, hanem arról, hogy mi vezetett oda. Krugman szerint az állami beavatkozás alacsony szintje, Taylor szerint viszont épp a folyamatos állami beavatkozás.

A tény: az elmúlt 20 évben gyakorlatilag minden állam tartósan túlköltekezett, ami aktív állami beavatkozásra utal.

ricardo 2009.09.26. 10:10:19

@LaHaine:
Albert O. Hirschman szerint alapvetően kétféle típusú kapitalizmus kritika van. Az egyik szerint a kapitalizmus azért rossz, mert rossz. Vagyis a hibái a kapitalizmus lényegi működéséből fakadnak. Kornai kifejezésével élve, paradigmatikusan rosszak. Így e kritikák szerint a kapitalizmus hibáit csak a kapitalizmussal együtt lehet megszűntetni, vagy a kapitalizmus paradigmatikus átalakításával. Ezek a kritikák mindig a kapitalizmusnak valamilyen ’önfelszámoló elméletéből’ fakadnak. A kapitalizmus e teóriák szerint mindig valami okból fenntarthatatlan. Ezzel szemben a kapitalizmusnak vannak olyan kritikái melyek szerint a kapitalizmus azért rossz, mert nem is igazán kapitalizmus. Ezek a ’feudális béklyók’ elméletei. A kapitalizmus azért rossz, mert valamilyen, többnyire intézményi okból, nem elég hatékonyak a piacok. Mert feudális csökevények vannak a piacon: az állam interveniál, a jegybank interveniál, az állam monopol jogokat biztosít egyes cégeknek, részrehajlóan, vagy tisztázatlanul, illetve rosszul szabályoz, mert tisztázatlanul hagyja a tulajdonjogokat, mert korlátozza a versenyt, az információ áramlást stb., stb., stb. Vagyis a kapitalizmus paradigmatikusan jó, csak valamilyen ’feudális béklyó’ akadályozza a működését. Nem a kapitalizmust kell felszámolni, hanem a ’feudális maradványokat’. Az egyik kritika szerint tehát kevesebb kapitalizmus kell, a másik kritika szerint viszont több. A kevesebb, illetve ellenkezőleg, a több piac a megoldás. No, most amikor válság van, tehát a kapitalizmussal gond van: megjelenik a kétféle kritika. Az ’anti-kapitalisták’ jönnek a fenntarthatatlan kapitalizmussal, a több állammal, kevesebb piaccal stb. A ’kapitalisták’ meg persze jönnek a feudális béklyókkal: a tervező állammal, az interveniáló jegybankkal, illetve követelik a piac nagyobb hatékonyságát a nagyobb transzparenciával, a hatékonyabb szabályozókkal, a világosabb felelősségi viszonyokkal stb., stb. A közgazdászok persze hivatalból ’kapitalisták’, így a közgazdász elit kritikája természetesen a feudális béklyók kritikája felé hajlik. (Nota bene, a laissez faire hívek szemében Keynes leginkább azért szálka, mert Keynes szerint az állami intervenciót a kapitalizmusnak az egyensúlytalanságra való paradigmatikus hajlma igényli. A Keynes utáni közgazdaságtannak bizonyos értelemben az volt az öntudatlan célja, hogy ezt a kapitalizmusin esett ’paradigmatikus fekete foltot’ mindenféle exogén merevségekkel, és rugalmatlanságokkal kisikamikálja.)

LaHaine 2009.09.26. 14:19:49

@eltecon:
Csak azért furcsa Taylor érvelése, mert úgy tesz mintha maga a szabadpiac, ahogy az a 19. században a legtisztább formájában létezett, nem állami adminisztratív intézkedések eredménye lett volna. A lassiez faire-t tervezték! Viccesen hangzik.

Polányi, egyébként az egyetlen magyar társadalomtudós, aki szinte az összes amerikai "political economy" vagy "economic sociology" grad level egyetemi syllabus-ban kötelező olvasmány, könyvében szép tételesen felsorolja, milyen állami intézkedések voltak szükségesek az "önszabályozó" piac mesterséges létrehozásához és fenntartásához, kezdve a speenhamlandi törvények eltörlésével, amely 1834-ben megteremtette a szabad munkaerőpiacot Angliában.

LaHaine 2009.09.26. 15:19:46

@ricardo:
Hehe, úgy tűnik, én az ’önfelszámoló elmélet’ iskolához tartozom.

ricardo 2009.09.26. 15:32:14

@LaHaine:
A nagy átalakulás 2001-es 2. amerikai kiadásához Polányi nagy tisztelője, a másik Nobel-díjas eretnek, Joseph Stiglitz írta az előszót. Ez az előszó az új magyar (teljes) kiadásban is olvasható. Egyébiránt Antonio Gramsci Az új fejedelemben hasonlókat ír. A laissez faire valójában politikai program, amit a liberálisok hajtanak végre. Az állam szerepének a csökkentése maga is politikai aktivitás, amit maga az állam hajt végre szabadelvű elvek szerint. Egy vámtarifa eltörlése nyilvánvalóan nem spontán erők eredménye, hanem szándékos politikai, hatalmi döntés. Vagyis, Gramsci szerint, a szabadpiac maga is folyamatos állami szabályozás eredménye, amit kényszer által vezetnek be, és tartanak fenn.

LaHaine 2009.09.26. 15:49:17

@ricardo:
Nekem is kicsit álnaívnak, vagy még inkább képmutatónak tűnik ez a Taylor féle duma. Hiszen a gazdaságilag legfejlettebb országok kormányai tele vannak pakolva a business, lehetőleg pénzügyi óriáscégek, képviselőivel. Gyakorlatilag szabad az átjárás a Wall Street, a Federal Government, a Treasury és az Ivy League egyetemek közgazdasági tanszékei között. És akkor a lobbystákról nem is beszéltünk.

Tessék másokat hülyének nézni ezzel a gyenge "el a kezekkel a szabad piactól" dumával.

LaHaine 2009.09.26. 20:25:59

A Stiglitz előszó kíváló.

Adva van egy dogma, ez gyakorlatilag a jelenleg uralkodó mainstream közgazdaságtani paradigma. Ezen dogmát képviselő elit közgazdászok rosszabb esetben boszorkányüldözést folytatnak, jobb esetben csak idegesek és arrogánsak lesznek (lásd ez a blog) ha bármiféle elfogadható elternaítva felmerül a „tan” ellenében. Akkor történik mindez, ha valaki fel meri vetni, hogy esetleg a társadalmi folyamatok nem pusztán haszonmaximalizáló, racionálisan cselekvő egyének döntéseinek eredményei. Azért írtam társadalmit gazdasági helyett, mert a dogma egy másik gyakran hangoztatott nagyon vicces eleme, hogy a gazdasági jelenségeket igyekszik hermetikusan elszigetelve kezelni a társadalomtól, a társadalom hatalmi- és osztálystruktúrájától, kultúrális sajátosságaitól és az államtól. Mintha csak a gazdaság, az állam és a társadalom nem egymásba mélyen beágyazódva, egymáshoz millió szállal kötődne működnének. Mintha ezt a borzasztóan bonyolult kapcsolatrendszert néhány matematikai képletre lehetne redukálni.

Szóval adva van ez a méjnsztrím közgazdaságtan, amelynek elitje az állami intézményekbe, elit egyetemekbe, akadémiai kutatóintézetekbe, az IMF-ben és hasonló pénzügyi szervezetekbe mélyen beágyazódva tengeti napjait, onnan osztja az igét és követeli az állami intervenció megszüntetését és piaci korlátok lebontását. Persze ezt főleg a fejlődő országokon kéri számon, miközben habozás nélkül felhasználja az államot saját érdekei védelmében vagy, hogy a szívéhez közel álló multinacionális vállalat érdekében lobbyzzon. Van egy másik doktrinájuk a lecsorgásról, ami azt modja, hogy gazdasági növekedéstől a szegények jobban fognak élni, meg úgy általában az egész társadalom. Na ez az, ami a liberális piacgazdaság fellegvárában az USA-ban, nem nagyon következett be az elmúlt 20 évben.

És akkor legutóbbi óriási buktáról már ne is beszéljünk, persze mint azt fent láttuk, erre is van fasza kis magyarázat. A gépezet forog tovább.

Röhögnöm kell.

perro morado 2009.09.27. 01:44:54

Csak azert mert olyan jol szoktunk vitatkozni:

"hogy gazdasági növekedéstől a szegények jobban fognak élni, meg úgy általában az egész társadalom. Na ez az, ami a liberális piacgazdaság fellegvárában az USA-ban, nem nagyon következett be az elmúlt 20 évben."

Remelem, ezt azert ala tudod adatokkal is tamasztani, es nem csak ugy irtad. Csodalkoznek ha igazad lenne, de ha elegge meggyozo adatokat tudsz citalni...

"dogma egy másik gyakran hangoztatott nagyon vicces eleme, hogy a gazdasági jelenségeket igyekszik hermetikusan elszigetelve kezelni a társadalomtól, a társadalom hatalmi- és osztálystruktúrájától, kultúrális sajátosságaitól és az államtól. Mintha csak a gazdaság, az állam és a társadalom nem egymásba mélyen beágyazódva, egymáshoz millió szállal kötődne működnének."

Nos, en azt hittem, hogy a kozgazdasagtant azert is biralni szoktak, mert egyre inkabb szelesiti azt a temakort, amit sajat modszertanaval vizsgal, es egyre inkabb betor mas tarsadalomtudomanyok (szociologia, politologia) korabban exkluzivnak tartott teruleteire. Akkor most hogy is van ez?

LaHaine 2009.09.27. 05:02:13

@perro morado:
Talán az Economist-ot nem lehet azzal vádolni, hogy antikapitalista lenne.

Economist: Apr 2nd 2009

THE past 30 years have been a great time for the wealthy. Their businesses became more profitable; their equities and properties increased in value; for those who worked in investment banking or hedge funds, bonuses rose steeply. And the further up the income scale you went, the better the rich did. Just as the bottom 90% of the population have lagged far behind the top 10%, most of those in the top 10% have trailed the elite 1%. And that select 1% has looked in envy at the Croesus-like 0.1% at the very top of the tree.

Any explanation for this rise in inequality needs to account for several different trends. In the 1980s the poor fell further behind the middle classes, but since the 1990s those middle classes have been squeezed. Both groups have lost ground to the elite. Between 1947 and 1979 the top 0.1% of American earners were, on average, paid 20 times as much as the bottom 90%, according to the Economic Policy Institute, a think-tank in Washington, DC; by 2006 the ratio had grown to 77. In 1979, 34.2% of all capital gains went to the top 1% of recipients; by 2005 the figure was 65.3%.

All this happened during a period when American workers’ median real incomes stagnated (though the notional value of any health insurance would have risen steeply). In 2007, according to the Census Bureau, the median income of American male workers was $45,113, less than the $45,879 (in 2007 money) that they earned back in 1978 (see chart 4). At no point over that 29-year period did median incomes pass the $46,000 mark. Families made ends meet because more women worked (and their real incomes did rise) and because they were able to borrow money to maintain their spending.

The classic tool for measuring inequality is the Gini coefficient. The higher it is, the less equal the society. In America the coefficient climbed steadily from 0.395 in 1974 to 0.47 in 2006 before dipping slightly to 0.463 in 2007.

LaHaine 2009.09.27. 05:17:51

Hol itt a meritkorácia? Talán mégis van valami ezekkel az elit csoportokkal, meg a hatalommal. Talán mégsem működik olyan jól ez az önszabályozó mechanizmus.

LaHaine 2009.09.27. 19:55:49

Kicsit érdekes, hogy amikor valaki adatokkal bizonyítja, hogy a világ legtisztábban kapitalista országában az utóbbi évtizedek gazdasági fellendülése jelentősen növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket, és csupán egy nagyon szűk gazdasági elit meggazdagodásához járult hozzá akkor a szabadpiac hívei, nem túl lelkesek, hogy hozzászóljanak. Persze tudom én, magyarázni kellene a bizonyítványt.

óriás 2009.09.27. 22:37:28

@LaHaine: Sokféle adat van és kutatás van erről, ő például cáfolja az általad bizonyítottnak vélt tendenciát:
www.nber.org/papers/w15351.pdf
Az elég nyilvánvalónak tűnik, hogy a pénzügyi összeomlás a gazdagokat az átlagosnál jobban tönkrevágta, ettől még talán nem kell örülnünk neki.

perro morado 2009.09.28. 04:45:32

@LaHaine: Bocs, hogy a vasarnap nagy reszet nem ezen a blogon elem---jo ido volt, mentunk a csaladdal kirandulni :)

Nos, azt el kell ismernem, hogy egy picit meglepett a realberek stagnalasarol szolo adat. (Az egyenlotlenseg novekedese nem, de amint azt orias linkje mutatja, nem is olyan egyertelmu a helyzet.)

De foglalkozzunk most szigoruan azzal, amit az Economist mond:

1) A ferfi jovedelemeloszlas *medianja* stagnal
2) A jovedelemeloszlas jobb szele (pl. a 95-ik, 99-ik, stb percentilise) joval feljebb csuszott

Mi kovetkezik es nem kovetkezik ebbol?

- Nem tudjuk meg pl. azt, hogy a legszegenyebb 10 vagy 20% jovedelme hogyan valtozott. Lehet, hogy ok kozben sokkal kozelebb kerultek a medianhoz, es jobban elnek, mint 20-30 eve.

- Mint azt az Economist is irja, a nok novekvo munkapiaci reszvetele es realjovedelme miatt konnyen elkepzelheto, hogy a csaladok egy fore juto median jovedelme pedig nott.

- Az USA nepessege folyamatosan nott ebben az idoszakban, nem utolsosorban szegeny, alacsonyan kepzett mexikoiak bevandorlasa miatt. Ez termeszetesen onmagaban veve csokkenti a medianjovedelmet, tehat az a teny, hogy a medianjovedelem valojaban stagnalt, kifejezetten a kozeposztaly gazdagodasat suggallja.

Szoval ovatosan kell banni a jovedelemadatok ertelmezesevel, mert sokfele "sztori" megbujhat mogottuk. A kapitalizmus teljes csodje persze egy lehetoseg, de azert en nem mennek ennyibol rogton ilyen messzire ;)

LaHaine 2009.09.28. 16:53:50

@perro morado:
Igen, igazad van sokféle olvasata lehet ennek a néhány adatnak. Kimaradt pl a felsorolásból, hogy az említett időszakban az egy főre jutó reál DGP 29 százalékkal emelkedett viszont nagyon úgy tűnik, ebből a növekedésből csupán a társadalom legfelső rétegei profitáltak.

Ezt az egészet csak arra hoztam fel példának, hogy szerintem egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy jól működő kapitalista gazdaságban a növekedés valóban "lecsorog" és mindenki profitál belőle.

Pont most olvasok egy könyvet arról, hogy az USA-ban az elmúlt 150 éveben, milyen különböző állami és magán (alapítványi) policy-k voltak a szegénység visszaszorítására. (Alice O'Connor: Poverty Knowledge). A lényeg, hogy még a probléma meghatározása és létezésének az elismerése is korszakról korszakra változott attól függően, hogy milyen politikai, társadalomtudományos és gazdasági paradigmák uralkodtak az adott időszakban. A 60-as években pl a Walter Heller nevével fémjelzett állami hivatalos állsápont meg volt győződve arról, hogy a szegénység megszüntetéséhez nem kell más mint folyamatos gazdasági növekedés és teljes foglalkoztatottság. Mindezek megvalósításához elég az adózási rendszer reformja. Míg néhány évtizeddel korábban az akkor meghatározó Chicago-school úgy látta, a szegénységnek elsősorban kultúrális és társadalom "szervezettlenségi" okai vannak. Más elméletek egyszerűen tagadták a szegénységet, mint valós társadalmi problémát. A könyv alapvető üzenete az, hogy a valóság (és a problémák) társadalmilag konstruált, meglehetősen realtív és képlékeny dolgok.

LaHaine 2009.09.28. 17:29:01

Néhány érdekes gondolat O'Connortól:

Accompanying the Keynesian and human capital "revolutions" was a third development in postwar economics that also shaped the character of poverty knowledge in Kennedy's CEA: an increasing emphasis on mathematical theory and quantification, spurred along by expanding computer capacity and by sophisticated econometric methodology, which promised to make economics a more precise science.

This rising "scientism" had a profound impact on academic economics in general, as later reflected in the almost complete turn to quantification as a language of mathematical equations-as itself the stuff of analysis-rather than as one means of presenting documentary evidence.

It was the result of an extended, highly contested, inherently political process of problem-definition, policy planning, and what became known as "social R&D" in the Great Society welfare state.

Rorgosh 2009.09.28. 19:34:41

Értem én, hogy az álnok, liberális szabályozás úgy jött létre, hogy eltöröltek vámokat, és a munkaerő szabadságát korlátozó törvényeket. Mert azok csak úgy voltak, léteztek az idők kezdete óta...

Gondolom az állam azt mondta: megbüntetlek, ha többé vámot fizetsz! Mert ugye általános emberi óhaj különféle vámok, adók, járulékok, illetékek fizetése...

Természetesen a szabad piac egyfelől politika. Hiszen a korábbi ellenkező irányú állami szabályozást fel kell számolni, illetve új rendszerekben kell biztosítani a termékek megfelelőségét. Emellett világos választóvonalat kell keresni, hogy mi az állam feladata, és mi nem.
Természetesen ennek a politikának van olyan célközönsége, aki azonnal előnyét látja ennek, és vannak olyanok is, akik számára hátrányos. Aki közvetlen hasznát látja, az alakítani, elősegíteni igyekszik.

Az államilag szabályozott piac azonban ugyanúgy politika. És teljesen nyilvánvalóan azok igyekeznek kialakítani akik egy erősen szabályozott állami piacon találják meg a boldogulásukat. És esetleg a szabad piacon nem. Persze ennek titka, hogy a hatalom közelébe kerüljenek, hogy az állam az ő igényeiknek megfelelően szabályozza a piacot. És ennek elérése érdekében semmi sem drága...

Azt a kérdést kell feltenni: kitől függjek? Alapvetően magamtól, egy nagyjából semleges piacon, vagy az államtól, a társadalmi elitet megvásárolt nagyvállalkozók által szabályozott piacon?

LaHaine 2009.09.28. 21:01:43

@Rorgosh:
Egy nagyjából semleges piacon percek alatt kialakulnak kartellek és monopóliumok, ha az állam nem szabályozza. Ráadásul, ha az állam nem kényszeríti ki a szerződések betartását, nem garantálja a pénzt általános elfogadását, akkor szintén összeomlik a gazdasági rendszer. Szóval úgy tűnik, a semleges piac még minimális esetben is csak egy mítosz.

Rorgosh 2009.09.29. 22:22:22

@LaHaine:

Akkor valami nagyon félrement a postommal...

Nem arról írtam, és azt hiszem senki nem úgy gondolta, hogy semmiféle szabályozás nem kell a piacnak. Nyilvánvalóan le kell fektetni az alapvető működési szabályokat, és azokat be kell tartatni.

Amiről szó van, az állam folyamatos piaci beavatkozása. Amikor már nem egyszerűen betartatja a világosan megfogalmazott szabályokat, hanem támogatást ad, tőkebefektetést hajt végre, garanciát nyújt, felvásárol, vagy épp piacra dob. Esetleg olyan szabályokat alkot, amelyek érvényre jutása esetleg rövid távon segít megoldani a fennálló problémákat, ám hosszabb ideig történő alkalmazása már rombolja a piac szereplőinek egyéni felelősség- és kockázatvállalását.

Ugyanis, ha a piac szereplői helyett az állam átvállal egyes kockázatokat, akkor az olyan, mintha az állam támogatná az azirányú kockázatvállalást. Így ez viszont egyre gyakoribb állami beavatkozást igényel.

Ha az állam létrehozza az n+1-ik felügyeleti szervet, akkor a piac szereplői a többi szereplő megítélésében az állami felügyelet megállapításait fogják figyelembe venni, és nem járnak jómaguk az ügyfeleik jártas dolgai iránt. Ha a felügyelet nem ad jelzést, hogy az adott vállalkozásnál valami nem emel /ahogy nem adott a Lehman Brothersnél sem, holott az épp amerikai pénzpiac legszigorúbban felügyelt szektorában dolgozott/ akkor a piac szereplői biztonságosnak ítélik majd azt meg,esetleg akkor is, ha az nem az. Aztán amikor rájönnek erre, akkor a pánikjukkal bankcsődök sorát váltják ki...

Taylor és társai erre kívánják felhívni a figyelmet.

LaHaine 2009.10.01. 04:21:25

@Rorgosh:
Az állam piaci beavatkozása nemcsak formálisan történhet tőkebefektetés, garanciát nyújtás vagy felvásárlás következtében. Megtörténik minden teniszmeccsen, közös golfozáson, vagy beszlgetésen a country clubban. Arról nem is beszélve, hogy a kormányzati és gazdasági elit tagjai ugyanúgy tagjai voltak a Yale-n a Skull and Bones titkos student society-nek vagy a Harvardon a Porcellian clubnak. Carly Fiorina hamarosan egy szenátusi székért száll versenybe. Kína domináns tulajdonhányad szerez szuverén alapokban. Az arab országok bevásárolnak a Daimler-be. Csak végig kell nézni, hogy hányan végeztek ugyanabban az évfolyamban az Ivy egyetemeken a Wall Street és a Federal Government legbefolyásosabb vezetői közül. Van aki komolyan gondolja, hogy az állam és a piac függetlenek, vagy hogy valaha is azok voltak?

Amit leírsz, hogy a felügyelet jelzéseket ad, amiket a piac szereplői biztonságosnak vagy kockázatosnak ítélnek, abban a szereplők cselekvését olyan mértékben absztraknak tekinted, ami fényévekre van attól, ahogy a dolgok valóságban történnek. A piac szereplői nem a felügyelet megállapításait fogják figyelembe venni, hanem felhívják a haverjukat a Treasury-nál vagy a FED-nél.

Rorgosh 2009.10.01. 18:55:53

@LaHaine:

Felhívják. Ám a haverjuk se tud mindent. Az mit tesz? Rákérdez a szakembereire, és az általuk adott infót adják tovább. Ám ha a szakemberek nem szúrták ki, hogy baj van (esetleg nem is vizsgálták az adott céget a közelmúltban) akkor bizony a felügyelet - ha informális úton is - biztonságot sugalló jelzést ad.

Emellett jóval számosabb piaci szereplő van annál, mint akik a haveri klubban voltak. És akik nem voltak tagok, azok is hatalmas vagyonokat kezelnek. És ők bizony a hivatalos válaszokat fogják figyelembe venni. No, és persze az aktuális, látható piaci mozgásokat. Vagyis, ha valaki nagyon elad, akkor feltételezik, hogy az illetőnek belső infója van, és gyorsan követik a példáját...
süti beállítások módosítása