Az Economist.com véleménye szerint a helyzett ma azért jobb, mint a Nagy Válság idején, mert a világ gazdaságai ma kereskedelmileg és pénzügyileg szorosabb szálakkal fűződnek egymáshoz, mint anno. Hááát...lehet, hogy ez a tény inkább mélyíti a válságot, mintsem enyhíti. Látható, hogy az Eichengreen-O’Rourke-féle írás szerint a nemzetközi kereskedelem és a tőzsdék nagyobb arányban estek eddig, mint a Nagy Válság alatt.

@ricardo:

Ennek van egy másik oldala is azonban. Egyenlőre ugyanis még nem terjedtek el futótűz szerűen a kereskedelmi korlátozások, nem alakult ki nyílt protekcionizmus.

Ami inkább azt jelenti, hogy a jelenlegi kereskedelem visszaesés inkább arra vezethető vissza, hogy egyes termékek kereskedelmének haszonkulcsa a visszaeséssel eltűnt, így változik a kereskedelmi szerkezet.

Emellett egy összehasonlítás sohasem lehet pontos. A jelenlegi válság esetében ugyanis a teljes kereskedelmi visszaesést látjuk, míg a Nagy Depresszió esetében nem azt mutatja a grafikon.

Ennek oka, hogy a XX. század első felének kereskedelmi intenzitásának csúcspontja gyakorlatilag 1914 nyarára, közvetlenül a háború kitörése előtti hónapokra esett - amely akkor már az 1890-es évek óta tartós növekedés végét jelentette - amelyet brutálisan letört az I. vh.

A világkereskedelem szinvonala a háború után csak lassan kezdett újra nőni, köszönhetően a '22-'23-ig terjedő politikai forrongásnak, a csak lassan kialakuló környezetnek. És persze annak, hogy egyes államok masszív eladósodottságának, amely egyes helyeken magas adókat, máshol hiperinflációt váltott ki (akkoriban a németek söpörték márkát úgy , mint mi később a pengőt).

Így a világkereskedelem '29-ben még csak regenerálódóban volt, amikor lecsapott a tózsdecrach, majd '30-ban a protekcionista bunkó.

@Rorgosh:
Nyilván nem a válság miatt esik vissza a nemzetközi kereskedelem, hanem a 'kereskedelmi szerkezet' változása miatt.

Simon Tilford szemben az árral:
online.wsj.com/article/SB123975529036019055.html

Mr. Tilford tudja: egy ember meggazdagodhat spórolással, de egyszerre mindenki nem. A spórolás még nem tett gazdaggá egyetlen nemzetett sem, és gazdasági fellendülés sem lett még belőle soha.

Van Kaleckinek egy 1935-ös írása, 'A gazdasági fellendülés mechanizmusa'. Ebben Kalecki világosan megírja: a nem lehet a válságból kilábalni a bérek általános leszorításával. Miért? Mert amit a cégek megnyernek a bérköltségen, azt elvesztik az árbevételen, a kieső keresleten.

Mr.Tilford logikája ugyanez: ha minden európai gazdaságban leszorítják a béreket, hogy versenyképesebb legyen az export, akkor ebből nem lesz válságból kilábalás. Miért? Mert minden ország nem spórolhat. Mert amit Európa megnyerne a béren, azt elvesztené az árbevételen.

Mit mond Kalecki, mi a megoldás? Pótlólagos vásárlóerőt teremteni. És mit mond Mr. Tilford?

@ricardo:

A válság és a keresekedelmi szerkezet változása összefügg. A válság egyes termékek kereskedelmének hasznát eltűntette, azok keresekedelme tehát megszűnt, vagy visszaesett.

Ám a rendszer lényege az, hogy nem minden termék kereskedelmét érinti egyforma módon a válság. Sőt, annak előrehaladtával egyes termékek kereskedelme csak fokozódni fog, annak egyedüli korlátja jelenleg a termelőkapacitás. Vagyis csak azért nem nőtt ezen termékek kereskedelme jelentősen, mert ezek termelése még nem futott fel.

Vagyis egy válság nem úgy néz ki, hogy minden visszaesik, hanem úgy, hogy egyes szektorok vagy vállakozások brutális visszaesést szenvednek el, míg mások szépen felvirágoznak. A válság lényegében akkor ér véget, amikor a felfutó szektorok/vállakozások növekedése utoléri a visszaesők csökkenését.

Tilford és Kalecki alapvetése szép ugyan, de egy alapvető feltételezésre épül: a vállalkozások költségcsökkentés nélkül is képesek fennmaradni és fenntartani a foglalkoztatás szinvonalát.

Csakhogy ez az alapvetés alapvetően téves, mint arra '30 és '32 között a németek a saját kárukon jöttek rá (ugyanis ők - az erős szakszervezetek révén - akkor kipróbálták a bérszinvonal fenntartását). Az eredmény? 50%-os!!! munkanélküliség a biztosítottak körében.

Mi történt? Csak annyi, hogy a veszteségessé váló vállalkozások - mivel bért nem tudtak csökkenteni - egymás után mentek csődbe. Így az alkalmazottaik nem egy 10-20%-os jövedelemcsökkenést, hanem a jövedelem teljes megszűnését szenvedték el. Így a nemzeti vásárlóerő nem egy 8-10%-al (hiszen nem minden szektor és vállalat került bajba), hanem 20-30%-al csökkent. Ami példa nélkül álló brutális pofon volt a gazdaságnak.

Természetesen próbált az állam segélyekkel segíteni, és fenntartani a vásárlóerőt, ám a radikálisan visszaesett gazdasági teljesítmény miatt ez túlzott tőkekivonással járt a hazai tőkepiacról, így a felfutó szektorok nem jutottak elég tőkéhez a munkanélküliség felszívásához. Végül a kormány még '32-ben jelentős külföldi hitelfelvételekbe kezdett, így tehermentesítve a belső tőkepiacot.

Elvileg persze a Reichbank (német jegybank) elkezdhetett volna pénzt nyomni, ám erre két ok miatt sem került sor:

1. 1923-ban söpörték a márkát az utcán, és nem kivántak ismételni (bár '48-ban végül mégis ez lett, immár a megszálló szövetségesek jóvoltából).

2. A felfutó szektorok jelentős mennyiségű kölföldi szerszámgépet igényeltek (ami Krugman kereskedelmi elméletét igazolja, hiszen németország akkoriban a világ 2. legnagyobb szerszámgép gyártója volt az USA mögött nem sokkal lemaradva), amiért kemény valutával kellett fizetni, és ezen nem segített a nagyobb márka kínálat.

Meg kell érteni, hogy a pótlólagos vásárlóerő az nem egyszerűen csak van. Annak forrását valahonnan el kell vonni, és az jó eséllyel a felfutó cégek/szektorok felfutását lassítja le.

Egy bizonyos mértékig ez nem probléma, hiszen több vásárlóerőt tart meg, mint amennyit elvon a termeléstől. Ám ha ez megfordul, márpedig agresszív túlköltekezés esetén erre komoly esély van, akkor csak elnyújtja és elmélyíti a válságot.

Egy válságkezelésnél azt kell megérteni, hogy nem csak negatív folyamatok vannak, hanem vannak pozitívak is. Éppen ezért nem lehet alkalmazni az olyan egyszerű elméleteket, amelyek csak egy önerősítő kört mutatnak. Aki ilyenek mentén dönt, az hibát követ el, mert nem látja a kopott egydollárosa másik oldalát.

A válságkezelés lényege: a negatív folyamatok olyan módon való tompítása, hogy az ne vonjon el jelentős erőforrásokat a pozitív folyamatok szereplőitől.

Éppen ezért nincs igazi univerzális recept egy válságra. Ha egy államnak még válság idején is bőséges tőke- és munkaerőkínálat áll rendelkezésre, annak persze érdemes agresszívan túlköltekeznie a fogyasztás fenntartása érdekében. Hiszen így is marad elég tőke a sikerágazatoknak, és a munkanélküliség növekedése nélkül is van elég munkaerő a felfutó ágazatok munkaerő többlet igényének kielégítésére.

Ám ez csak rendkívül ritkán áll fenn egyidejűleg. Általában ahol sok tőke van, ott kevés a szabad munkaerő, míg ahol az utóbbiból van elég, ott kevés a tőke. Éppen ezért az államnak és a piaci - különösen a munkaerő piaci - szereplőknek ezt kell mérlegelniük a beavatkozás, a válságkezelés során.

@Rorgosh:
Téved. Kalecki azt mondja, hogy a cégek csak azt tudják megkeresni, amit előtte saját maguk munkabérre és beruházásra elköltöttek. Azaz, egy-egy cég spórolhat a bérköltségek lenyomásával meg a beruházások (termelés) visszafogásával, de az egész gazdaság nem. Amit a cégek nem költenek el, azt nem is keresik meg. Ez ilyen egyszerű. Egy általános bércsökkentés nem megoldás a válságra. Miért? Mert hiába lesz a kisebb bérköltség miatt olcsóbb a termékár, ha egyébként meg az általános bérszint is csökken.
Ugyanígy Mr. Tilford. Egy ország lehet versenyképesebb, ha lenyomja az általános bérszintet, de egész Európa nem.

Nota bene, van aki már egészen optimista a válságot illetően:
www.voxeu.org/index.php?q=node/3458

@ricardo:

A lényeget nem értetted meg.

Nekifutok mégegyszer.

Egyes szektorok/vállalkozások teljesítménye csökken. Termékeiket nem veszik a korábban megszokott mértékben. Mivel a költségeik nem változtak, ezért veszteségessé válnak. Ezt persze nem lehet tartósan művelni, ezért csökkentik a költségeiket, így minimalizálják a veszteséget, illetve helyreállítják a nyereségességet. Vagyis: túlélnek.

Más szektorok/vállalkozások teljesítménye nő. Ez a válság korai szakaszában még ugyan elmarad a visszaeső szektorok visszaesésétől - ezért van recesszió állami/európai/világ szinten - ám ettől függetlenül ezek nyeresége növekszik.

A nyereség növekedése következtében a felfutó szektorok/vállalkozások első lépcsőben növelik technológiai eszközeik kihasználtságát, majd ha azt maximalizálták, akkor új beruházásokba kezdenek.

Ez viszont azzal jár, hogy ők újabb alkalmazottakat vesznek fel, és a meglévők jövedelme is nőhet - de legalábbis nem csökken.

Ebből adódóan az általános bérszint egyan valóban csökken egy ideig, ám ez csak egy statisztikai adat. Ugyanis egyes területeken csökken a bérszint, máshol nő.

Aki csökkentette a bérszintjét, az túlél addig, amíg a felfutó ágazatok/vállalatok növekedése nagyobbá nem válik mint a visszaesők csökkenése. Amikor ez megtörténik, a válság végetér, és az általános bérszint - ama statisztikai adat - újra nőni kezd, és ez megnöveli a keresletet, így lehetőség lesz a termelés újbóli felfuttatására.

Ám újra felfutni csak az a vállalat tud, amely talpon maradt. Aki viszont vesztesége dacára nem csökkentette kiadásait, az jó eséllyel nem éri meg a felelndülést, így persze nem is tudja újra növelni a termelését.

Ha az állam pénznyomás nélkül mesterségesen növeli a keresletet, akkor azt valakitől elvonja a gazdaságban, így a visszaesők további költségcsökkentésre kényszerülnek, míg a felfutók kevesebb erőforráshoz jutnak, így csak lassabban tudják bővíteni a termelésüket.

Egyszerűbben: hiába vennél te 100 bambánnéző gumumacit tőlem, ha én csak 80-at tudok termelni, és az állami beavatkozással járó tőkeelvonás miatt nem kapok hitelt a termelésem növelésére.

Ellenben, ha az állam pénznyomásba kezd, akkor elszabadulhat az infláció, egy egészségtelen mértékű formájában, és csak akadályozza a piac szereplőit a gazdasági döntéseik meghozatalában.

@Rorgosh:
Csak az utolsó bekezdésre reagálnék. Egy másik hozzászólásában ezt írta:
"Éppen ezért a termelést jobbára mégiscsak az infláció által képviselt magasabb ár ösztönzi."
Kérem, döntse el, hogy mit gondol.

@ricardo:

Azt, hogy olvasd végig a hozzászólást.

Épp arról szól, hogy egy minimális infláció jót tesz a gazdaságnak. Ehhez azonban az inflációnak alacsonynak kell lennie, hogy a pénznek ne borítsa fel az értékmérő funkcióját.

Egy pénznyomás - az eddigi tapasztalatok szerint - nem úszható meg alacsony inflációval. Ugyanis gazdasági produktum fedezet nélküli pénzkibocsájtásnál - ezt értem pénznyomás alatt - borzasztóan nehéz megtalálni azt a pontot, ahol elég pénz kerül a forgalomba a gazdaságélnkítéshez szükséges minimális infláció gerjesztésére, ám nem kerül olyan sok forgalomba, hogy az megzavarja a pénz értékmérő funkcióját.

Ennek az oka egyszerű: sajnos előre szinte lehetetlen megjósolni, hogy az így bepumpált töblet pénz milyen ütemben fordul meg a gazdaságban, és emellett nem lehet - legalábbis nehéz - jegybanki eszközökkel visszavonni a felesleget.

Ez az ok, amiért mindenki kerüli a pénznyomást.