Szó esett már nálunk is az új, szuperré avanzsált Lökonómiáról. El is kezdtük olvasni, úgyhogy íme az első Superfreakonomics-ihlette poszt. A fő különbség az előző, még nem szuperhez képest az, hogy ezúttal nem Steven Levitt kutatásai kerülnek népszerűsítésre, hanem kollégái érdekesnek és kellően provokatívnak gondolt munkái. Ez a stratégia persze jóval kockázatosabb: időnként tagadhatatlanul idegen a szerzőknek a terep, márpedig ha az ember nagy, nehéz tabuknak akar nekirontani, nem árt, ha nagyon felkészült a témában. A dolog jó oldala viszont, hogy remek új embereket (és persze remek új tanulmányokat) is megismerünk, akiket Dubner és Levitt aztán gálánsan meg is futtat a Freakonomics-blogon, így valószínűleg jóval szélesebb tömegek ismerik meg Emily Oster vagy John List nevét, mint ahányan a tudományos közleményeiket olvasták. (Sudhir Venkatesht régi ismerősként üdvözölhetjük, ő már az első részben is szerepel.) 

Az első vendég Emily Oster, Chicagóból. A megidézett (és Robert Jensennel közös) kutatása pedig arról szól, hogy a kábeltelevízó elterjedésével javult a nők helyzete az indiai falvakban: kevésbé gondolták, hogy az a világ rendje, ha verik őket, csökkent a születések száma (az ilyesmit arrafelé úgy értékelik, hogy nőtt a nők autonómiája és érdekérvényesítési képessége), több leánygyermeket engedtek megszületni, akik tovább maradhattak az iskolában. Az eredmény önmagában is szép tanmese a nem szándékolt következményekről, meg arról, hogy a nyomasztó társadalmi problémák megoldását néha inkább a szerencsés véletlennek köszönhetjük, mint a heroikus nekigyürkőzéseknek.

A nehézség az, hogy vajon a megfigyelt jelenség oksági viszonyt tükröz-e, vagy véletlenszerű együttmozgás csupán. A tanulmányban a televízió bevezetésének parciális hatását az mutatja, hogy mennyivel erősebbek a nők számára kedvező hatások ott, ahol két megfigyelési időpont között változott a televízióval való ellátottság. Valószínű ugyanis, hogy bármely időpillanatban igaz az, hogy a kábeltévés és a kábeltévé nélküli háztartások számos más jellemzőben is külöböznek, amiknek szintén szerepük lehet a vizsgálandó hatásban. A városi családok például nem csak tévéellátottságban mások, mint a vidékiek. A másik probléma az lehet, hogy a tévéhez jutás nem feltétlenül véletlenszerű, sok hatás érvényesülhet egyszerre: nő a jövedelem, modernizálódik a falu. Így ezekre a potenciális zavaró tényezőkre (jövedelemre, iskolázottságra, demográfiai tényezőkre) kontrollálni kell a vizsgálat során. És ha minderre figyelünk, akkor jó (hm, viszonylag jó) lelkiismerettel állíthatjuk, hogy a tévé elterjedése igenis okozza a nők helyzetének javulását, de legalábbis az autonómiájuk és önérzetük erősödését. Csak halkan jegyezzük meg, hogy az kevésbé világos, hogy mi a mechanizmus: vajon az, hogy az asszonyok Szex és New York-ot néznek, vagy az, hogy a férjeket jobban leköti a krikettmeccs, mint az otthoni rendcsinálás. Az ajánlás azonban egyértelmű: bárhogy is, de több tévé kéne Afrikába is.

Bónuszként egy korábbi tanulmány Ostertől, arról, hogy az időjárás, így a termésátlagok alakulása hogyan függ össze a boszorkányperek gyakoriságával a középkori Európában. Ha rossz az idő, akkor kevés az ennivaló, ilyenkor kell a bűnbak, így sok a boszorkányper. Ilyen egyszerű volna? Történészek, hm?