Milyen érdekes, pont ma "gondoltam meg" a yüan témát és a kínai gazdaságpolitikát. Valahogy úgy végzik majd ők is mint Japán.

@tavozo: a terminus technikus pontosítást én is akartam írni, de az endogenitás sztem nem igazán jó szó rá, hiszen a kettős könyvelés elve alapján épp az a lényeg, hogy a legtöbbször az egyik oldal a másik oldal finanszírozásaként jelenik meg, tehát van közöttük összefüggés.

tökéletesen közgazdásziatlanul (habár van egy fél diplomám - azaz csak szakközgazdász vagyok) én úgy látom, hogy a nemzetek, társadalmak felemelkedése és bukása az alábbi utat követi - tunyaság, kiemelkedés eszeveszett termelés révén (világ iparosai: Anglia, Németország, USA, Japán) aztán a felhalmozott pénz spekulációja, nagy jólét- ellustulás, majd a termelés elhanyagolása, lassú -de biztos - visszacsúszás a tunyaságba. Kína most az eszeveszett termelés fázisában tart. A folyamat azonban kérlelhetetlenül el fogja érni - csak már mi nem érjük meg.

Szóval a protekcionizmust a szelencéből elszabadító 25% US importvámmal való fenyegetés az összes kínai importra, hogy kezeljünk egy talán múlófélben levő recessziót? Nem lehet, hogy a gyógyszer mellékhatásai, hm, jelentékenyek lennének? Mondjuk az esetleges kínai viszontcsapás várható következményeit is beszámolta szerzőnk az egyenletébe, vagy csak azzal a szcenárióval számol, hogy Kína megijed és felértékel??? Tajvan lerohanásának valószínűsége megvan? A vér megfagy az ereimben Krugmantól, a publicistától.

Ez ám a brutálisan protekcionista gazdaságpolitika... Mármint amit Krugman javasol.

A lényeget nem érti meg. Alapvetően nem azért magas a munkanélküliség az USA-ban vagy az EU-ban, mert a kínai kormány mesterségesen alulértékelten tartja a valutáját, hanem azért, mert a válságkezelés során az állami beavatkozások akadályozták a hazai gazdaságok válsághoz alkalmazkodását.

Ha pedig a valuták értékét tekintjük, akkor nem is olyan rég még attól félt mindenki, hogy a dollár és az euro leértékelődik - aminek elkerülésére lépéseket tettek a jegybankok és a kormányok. Talán inkább hagyni kellett volna, és akkor a kínai kormányzat pénzügyi intervenciója az árral szemben haladna...

A kínára kivetett 25%-os büntetővám katasztrofális hatással járna: elindítaná a nemzetközi kereskedelmet megbénító vámemelés hullámot. Mert ma Kína, aztán, jé India is gyanúsan sikeres, aztán Oroszország is, az EU is... És persze viszont... Ez a biztos receptje annak, hogy miképp csináljunk a mostani nagyjából jól megúszott (na nem nálunk) válságból egy újabb Nagy Gazdasági Világválságot...

Rorgosh,
Tegyük fel, hogy te nem érted meg a lényeget, és tényleg azért magas a munkanélküliség az USA-ban, mert az a munkaerő réteg, amelyiket az USA feldolgozó ipar foglalkoztatna, az olcsóbb Kínában, ezért a tőkések kiszervezték a termelést pl. Szecsuánba… Elvégre a barackosokból és rizsföldekről a városba áramló kínai milliók több munkára hajlandók ugyanazért az 1 dollárért, mint minesotai sorstársaik. Ráadásul Kínában a munkáltatóik sem fizetnek annyi adót meg járulékot utánuk, a megélhetési termékek ára is alacsonyabb, így kevesebbel beérik, ráadásul bent alszanak a gyárban a gépek mellett, stb…
Amikor az USA állam beavatkozik, stimulál, akkor a maradék munkahelyek megtartása érdekében lép fel, ráadásul ez a hatás nem csak az USA-ban, hanem Kínában is érvényesül ezáltal, hisz az USA melós is tud költeni olcsó kínai cuccra továbbra is.
A baj a közgazdászokkal van: egy globálizált gazdaságban nem kéne az USA kereskedelmi és fizetési mérleg hiányából ügyet csinálni, de örülni kéne neki, és kihasználni, hogy a kínai is dollárban takarít meg.
Ha mégis az USA kereskedelmi mérleg hiányának felszámolása a cél, azaz visszalépés a nemzet-gazdálkodás irányába a globalizáció jelenlegi szintjéről, akkor ezt mondjukki nyíltan, és ez esetben a protekcionizmus az adekvát válasz, nincs mese.

@alone i know:

Tegyük fel, hogy valóban tévedek. Tegyük fel, hogy tényleg meglépi az USA a Krugman által javasoltakat, nézzük mi történik:

Az első lépésben megemelkednek a kínai termékek árai amerikában, azonban ez nem jár azonnal a termelés áthelyeződésével. Annak áthelyezése, felfuttatása ugyanis rengeteg tőkét igényel (munkaerő van a munkanélküliség miatt). Csakhogy a megemelkedett árszínvonal miatt az amerikai társadalom kevesebbet takarít meg, ami tőkehiányos állapotot idéz elő, ami felhajtja a kamatokat, így az amarikai gazdaság egészének árai is növekednek. Ez bizony inflációt gerjeszt...

A másik oldalról, mit fog tenni Kína? Természetesen hasonló kereskedelmi korlátozó lépéseket tesz az USA-val szemben, amelynek következtében az amerikai termékek keresete csökken Kínában. Hasonlóan ahhoz, ahogy a kínai termékek forgalma csökken az USA-ban (tulajdonképpen fogyasztás visszaesés és a szabad kapacitásokra történő átrendeződés történik). Ennek következtében azonban az eddig a kínai piacra termelő amerikai üzemek bevétele csökken, aminek hatására első lépcsőben eltűnik a nyereség - ami tovább szűkíti az amúgy is szűkké vált tőkeforrásokat, illetve ezek az üzemek nagyon gyorsan elbocsájtásokba kezdenek. Így ugyan a túlélő üzemek nyereségtermelő képessége helyreáll, viszont megnő a munkanélküliség, aminek hatására szűkül a belső piac.

Az infláció és a munkanélküliség együttes növekedése viszont klasszikusan az, ami a legrosszabb, ami egy gazdasággal történhet. A lakosság a korábbinál is árérzékenyebb lesz az életszínvonala és a vagyona megőrzése érdekében, ami bizony importnyomást gerjeszt az olcsóbban termelők irányából. Az infláció megugrása miatt az államadósság refinanszírozásának a költsége is megnő, amire vagy adóemeléssel, vagy kiadáscsökkentéssel vagy növekvő hitelfelvételekkel reagálhat az állam. Ilyen helyzetben azonban mindegyik ront a foglalkoztatás helyzetén.

Persze ez nem tart örökké. Egy bizonyos ponton a munkahelyek elvesztésének rémképe megtöri a szakszervezetek által biztosított munakerőpiaci merevséget és radikális bércsökkenés következik be, aminek eredményeképp az amerikai gazdaság lényegesen versenyképesebb lesz a nemzetközi piacokon. Ennek hatására felszívódik a munkanélküliség.

Ám az ár: az életszínvonal a korábbi felére, kétharmadára csökken. És itt a probléma. Ennek hatására jelentősen megnő a társadalom egészében a feszültség, amely szélsőséges politikai erők hatalomra kerülésére vezethet, ahonnan már egyenes az út egy fegyveres konfliktus felé. Ami bizony könnyen államcsődhöz és az amerikai társadalom részleges felbomlásához vezethet. Ne feledjük: az USA déli államaiban már olyan spanyol ajkú lakosság van többségben, aki nem vallja magát amerikainak, és nem is akar az lenni. Őket csak az ottani munkalehetőségek érdeklik...

@Rorgosh:
Hát igen, az a fránya életszínvonal változás: a feltörekvő országokban nő, a centrumban kevésbé, sőt. Elindult a kiegyenlítődés, és amíg ez nem történik meg, addig az olcsóbb munkaerő kiszorítja a drágábbat, és ez bizony a centrum országok dolgozó rétegeire nézve sötét évtizedeket sejtet.
Azonban ez a kiszorító hatás csak azon javak piacán érvényesülhet, ahol konkurálnak!
Az USA földek, és a rá épülő ingatlanok például nem importálhatók Kínából, és az amerikai hajkoronákat is USA-ban praktizáló fodrász tudja megnyírni, nem a pekingi, stb., stb. )
Azonban az amerikai kőműves nem fogadna el jüant fizetségül, míg a kínai szívesen tartalékol dollárban.
Ez a helyzet kulcsa, én erre céloztam.
Egyébként a tiéddel ellentétes konklúziót eredményező gondolatmenetet is játszva le lehetne vezetni, ami a protekcionizmusra jól reagáló belső kibocsátás élénkülés haszonélvezőinél felhalmozódó dollárok révén egyre nagyobb belső fogyasztást és így egyre nagyobb tőkefelhalmozáshoz vezet ( a fogyasztóknak jószágot eladóknál, feltételezhetőleg amerikaiaknál), így tőkehiányról szó sem lehet, sőt, a munkanélküliség is zuhanásnak indul, hurrá, juhei!
Kínai belső piac hamarosan eléri azt a fejlettségi szintet, amikor már nem csupán az export orientált növekedés (külső tényezőktől –pl. USAfogyasztastol való függés) az egyetlen járható út, akkor majd talan maguktol leszoknak arrol, hogy a juant a dollarhoz kossek..

@alone i know:

Az első megállapítás: a kínaiak azért hajlandóak dollárban megtakarítani, mert úgy ítélik meg, azt bármikor jelentős tranzakciós költségek nélkül át tudják váltani számukra szükséges javakká. A fizetési mérleg hiány mögött álló gazdasági folyamatok azonban épp ezt veszélyeztetik - legalábbis, ha hosszú távon fennállnak.

A második: a klasszikus protekcionalista politika nem számol a beruházásokhoz szükséges tőke és időszükséglettel. Csakhogy éppen ez a kulcsprobléma. A negatív hatás, az árak emelkedése, és a kereskedelmi ellenfél ellenlépései azonnal jelentkezik, elkezdi kifejteni a hatását. Ezzel szemben a pozitív hatások csak később jelentkeznének, hiszen azokhoz beruházás szükséges. Csakhogy a korai hatások épp a beruházásokhoz szükséges tőkét teszik drágábbá, így a pozitív hatások jelentkezése még inkább későbbre tolódik, miközben a piac árérzékenysége tovább nő.

Egy protekcionista gazdaságpolitika csak akkor sikerülhet, ha jelentős szabad kapacitások vannak jelen a rendszerben, amelyek igénybevétele esetén a hazai termékek árszínvonala már alacsonyabb, mint a külföldi import vámmal terhelt árszínvonala. Ilyen viszont ritkán van. Eleve ritka a kapacitások alacsony kihasználtsága, hiszen a tőkés épp a magas kapacitás kihasználtság révén tesz szert nyereségre. Ugyan a több műszakos munkarend jobbára ilyenkor is segít, annak viszont jellemzően jelentős többlet költségei vannak, amelyek meghaladhatják a vám által teremtett extra árrés tűrését.

A technológiai eszközöket emellett gyakran kell megújítani. Ha egy válság miatt üzemeket, technológiai eszközöket állít le a tőkés, akkor azt mindig a legrégebben beszerzettel teszi, amely lassan már megérett a cserére, és üzemeltetése jelentős többlet költséggel (javítás, karbantartás) jár (ezek a költségek az üzemidő vége fele exponenciálisan növekednek). Így ezek újra visszaállítása csak nagyon rövid időre biztosít neki beruházás nélküli kibocsájtás bővítést - ha ugyan az újra üzembe állításuk költsége fel nem emészti az elvárt nyereséget.

@Rorgosh:
az USA fizetési mérleg hiány -önmagában- nem veszélyezteti a kínai dolgozó dollármegtakarításának reálértékét (nálad tranzakciós értékkel együtt), mert az FED akkor is dollárt ad a dollárkötvényért lejáratkor. ha ezzel a hiányt növeli, a kínai pedig kap a dollárjáért árut mástól, azt nem Obamától várja. (Ha mást nem, olajat adnak az arabok dollárért.) Fő, hogy dőjön a lé (dollárban), és dollárért mindig akarjon dolgozni vagy adni valamit valaki bárhol a világon, nem kell annak az USA-ban lennie.