Paul Krugmant inkább piszkálni, mint dicsérni szoktuk ebben a blogban. Persze nem azért, mintha azt gondolnánk, hogy nem okos, sőt. Azért, mert publicisztikája nagyobb részében nem a hatalmas eszét használja. Ez utóbbi cikk is igazolja: tud ő "elemzőt" és nem kizárólag "pártosat" is írni, amit érdemes olvasni.
Igen, a világ visszafordíthatatlanul megváltozott, az úgynevezett fejlődő országok egy része ma nem csupán érdekes színfoltja, hanem domináns része a globális gazdaság alakulásának. Egyáltalán nem arra a naiv, laikus hüledezésre gondolunk, hogy a kínai devizatartalékok hatalmas szintje hogyan is készítené elő a kínai politikai vezetés világuralmi törekvéseinek megvalósulását. Arra viszont igen, hogy ha a kínai lakosság legszélesebb köreiben csak fele annyira divatossá és elérhetővé válik az autó, mint amennyire az ma elterjedt a nyugati világban, akkor a természetfüggő erőforrások iránti igény alapvetően megváltozik, a magasabb nyersanyagárakon nem célszerű meglepődni. A megfordíthatatlan folyamatokhoz alkalmazkodni kell, háborogni, vagy akár búslakodni rajtuk meglehetősen hiábavaló dolog, még akkor is, ha az alacsony olajárakat importőrként jobban szeretjük, mint a magasakat. Arról már nem is beszélve, hogy az onnan jövő olcsó forrásokkal - világgazdasági szerepnövekedésük egy másik következményével - élhettünk volna jobban is.
