A konszolidált körülmények között élő középosztály tagjaiban magasra csap az erkölcsi felháborodás hulláma, amikor azzal szembesülnek, hogy egyesek milyen szörnyű körülmények között keresik meg betevő kenyerüket. A szegény fejlődő országok lakóinak vagy akár a kevésbé szegény országok izzasztóműhelyeiben (sweatshopjaiban, tudtok rá jó magyar szót?) szenvedők munkakörülményei mindig kiverik a biztosítékot. Ilyenkor a kapitalizmussal szembeni éles kirohanásokra lehet számítani, és arra, hogy az inkább szociálisan, mint mentálisan érzékeny közvélemény hathatós munkavédelemi intézkedéseket és az "elfogadhatatlan" feltételekkel működő üzemek bezárását követeli. Fair trade, nem a gyerekmunkára, Che Guevara, noglobál.
Érdekes, hogy az érintettek maguk mindezt másképp látják, ők ugyanis nem valamiféle általános normatívák, hanem a létező lehetőségeik alapján ítélik meg saját helyzetüket. Ennek kiderítéséhez persze oda kell menni, s meg kell kérdezni őket. A Modeled behavior blog ilyen beleérzős-mélyinterjús elemzést idéz, amely El Salvadorban dolgozó textilmunkások elégedettségét vizsgálta. A minden idők legfélelmetesebb nevű szerzőcsoportja (Skarbek, Skarbek, Skarbek és Skarbek) által jegyzett tanulmány következtetése: a rossz körülmények között kevés bérért végzett munkánál van sokkal rosszabb, a semmilyen munka semmilyen bérért. Sőt, a sweatshop az egyéb opciókhoz képest (helyi cégek, falusi idénymunka, utcai prostitúció) képest is felemelkedés. Az ott dolgozók bizony rosszabbnak látják egyéb lehetőségeiket, kevesebbet kapnának, bizonytalanabb környezetben élnének. A szemét textilmultik fizetik dolgozóik után a biztosítást, a járulékokat, és adnak nekik iskolakezdési támogatást. Az agyonsajnált textilmunkások iskolás gyerekei az országos átlagot messze meghaladó arányban járnak iskolába.
A minta persze kicsi, hiába, a mélyinterjú nehéz műfaj, úgy látszik, kevesen űzik harmadik világbeli szellőzetlen Nike-üzemekben. A közgazdászokat azonban nem lepi meg az eredmény, hagyományosabb, sterilebb, kevésbé beleérző eszközökkel is hasonló következtetésekre szoktak jutni. Ez a tanulmány például azt találta, hogy az izzasztóműhelyek ellenzőinek a szörnyűségesen alacsony bérekre adott becslései 11 vizsgált országból 9-ben elérik, vagy meghaladják az országos átlagot. Szerintük a multik jellemzően magasabb béreket fizetnek, és jobb munkakörülményeket biztosítanak, mint a helyi vállalatok. Ők pedig a multik tovagyűrűző hatásait is dokumentálják, vagyis azt, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok jelenléte az általános bérszintet is felfelé tolja.
Az eredeti poszt egy 1997-es Krugman-cikket is idéz, amelynek szintén hasonló a kicsengése. "Lehet, hogy a kapitalista nagykutyák is nyernek a globalizáción, a legnagyobb nyertesek azonban a harmadik világ munkásai." Érdemes elolvasni. Ez a Krugman ugyanis még az a Krugman, akitől oly nagy élvezettel tanultuk a komparatív előnyök elvét.