nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Reálhozam

2011.08.29. 18:46 petepeter

Végjátékához érkezett a magánnyugdíj-pénztári rendszer tizenhárom éves története. A végelszámoló pénztárak a napokban fizetik ki egykori tagjaiknak a befizetéseikből felhalmozott tőke reálhozamát. A hatóság látványos szigorral ellenőrzi, hogy az érintett pénzintézetek megfelelően számítják-e a törvény által előírt járandóságokat, s nem rövidítik-e meg az állami rendszerbe visszatérő polgárokat. Kormánypárti politikusok pedig ezt az alkalmat is felhasználják a rendszer alázására, és az emberek megkárosításáról, a befizetések eltőzsdézéséről beszélnek. Ha még lehet fokozni a jó magyarok pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanságát, akkor a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításának módja erre még biztosan rá tudott tenni egy lapáttal.

Így utólag meglepő, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyon einstandolásával szembeni tiltakozás mennyire lanyha volt. Jó, persze, a legtöbben kezdettől nem értették az egész rendszert, és az ilyen megtakarítások felhasználásával kapcsolatos erős korlátozások messze nem tették, mondjuk, egy bankbetéttel egyenrangúvá ezeket a számlákat. Ám az emberek bizalma a társadalombiztosításban semmivel sem erősebb, magam legalábbis többre számítottam némi értelmiségi morgolódásnál és a magántulajdon szentségének felemlegetésénél.

Sohasem fogjuk megtudni, hogy a lankadt ellenállásban mekkora szerepet játszott a kormányzatnak az a remek ötlete, hogy az államosított vagyon reálhozamát átengedi az egykori tagoknak. Világos, hogy a kormányzat – tudván, hogy a legtöbben a készpénz formájában érkező tál lencséért bármilyen ígéretes jövőt elcserélnek majd – a visszalépések ösztökélésére a kényszeren és fenyegetésen túl a mézesmadzagot is bevetette. Ám miért pont a reálhozamok formáját ölti ez a baksis?

Nézzük először a számokat, a mai költségvetési szigorral terhelt időkben ugyanis nem kevés az a pénz, amiről szó van. A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott adatai szerint a hárommilliónyi visszalépő tagnak átlagosan 76 030 forint reálhozamot fizetnek ki, együtt az egész tehát meghaladhatja a 220 milliárdot. Ez az évi teljes GDP 0,7-0,8 százaléka (összehasonlításul: a felsőoktatás egészére fordított  kiadások évi összege a GDP 1 %-ára rúg). Ennyi pénzről mondott le a költségvetés azért, hogy a vagyon többi részét kisebb ellenállással szerezhesse meg. Mindezt már csak azért is hangsúlyoznunk kell, nehogy morfondírozásunk azt a látszatot keltse, hogy pusztán irigyeljük azokat a szerencséseket, akik most néhány tízezer vagy százezer forinthoz jutnak. Nincsen ingyenebéd, ez az összeg hiányzik a költségvetésből, az államadósság csökkentéséért vívott keresztesháború során ennyivel többet kell majd elvenni valakitől.

De hát ez törvény szerint járt. Persze, de szolgál-e ez a törvény bármilyen racionális gazdasági vagy méltányossági célt? A magántulajdonhoz és annak jövedeleméhez való jogra hivatkozni az egész ügy kapcsán az arcátlanság határát súrolná. Ám okoskodhatunk valahogy úgy, hogy a magánnyugdíj rendszerrel az államháztartás időlegesen elesett a pénztártagok befizetéseitől. A rendszer megszűnése az érintettek számára olyan, mintha magánnyugdíj sose lett volna. Így az államnak azok a befizetések járnak, amitől korában elesett, de a hozamok nem. Tovább farizeuskodhatnánk azzal, hogy azért a reálhozam, mert az időközi infláció csökkentette e befizetések értékét, ezért kell azt az infláció hatásával korrigálni, ami megmarad, azt hívják reálhozamnak.

Farizeuskodhatnánk, mondom, mert azt is tudjuk, hogy sokkal inkább azért dönthettek a reálhozam felajánlásáról, mert az sokkal kisebb összeg. Ha valakit az érdekelt volna, hogy a rendszer tizenhárom év alatt összesen mennyibe került az államnak, akkor a saját pénztárba való befizetéseket a mindenkori államkötvények kamatával kellene korrigálni. Az államháztartás bevételeinek csökkenése ugyanis ugyanekkora hitelfelvételi többletet eredményezett, ami megfelelő kamatterhekkel járt. Ahogy a miniszterelnöki megbízott nem győz rámutatni, az időszak átlagában az államkötvények reálhozama magasabb volt, mint a pénztárak átlagos hozama – ez a kiépítési és működtetési költségek miatt ilyen rövid idő alatt egyáltalán nem meglepő – vagyis ezen az alapon a reálhozam kifizetése a legkevésbé sem indokolt.

No és hogy állunk a méltányossággal? A kifizetett reálhozamok óriási szóródást mutatnak, ami rendjén is volna, ha a különbségek kialakulásában nem az egyes tagoktól teljesen független, véletlen tényezők játszanák a fő szerepet. Azt különösebb moralizálás nélkül elfogadhatjuk, hogy a kifizetés függjön a befizetett járulékoktól, ami a pénztárban töltött idő hosszán és az alany fizetésén múlott. Ennél sokkal nagyobb szerepe van azonban annak, hogy ki melyik pénztár tagja volt, és hogy akkor, amikor éppen belépett szerencsés vagy kevésbé szerencsés tőkepiaci feltételek uralkodtak. Az egyes pénztárak teljesítményében sokszoros különbségek voltak (a PSZÁF közlése szerint az Allianz pénztárának évi átlagos reálhozam rátája 0.33% volt, ugyanez az Életút esetében 1.72%, a Questornál viszont -2.34%). Átlépésre volt ugyan lehetőség, ám az az elvárás, hogy a mezei tag pénztára teljesítményének értő elemzésével mozog a pénztárak között még akkor is túlzó volna, ha nem tudnánk, hogy a pénztárak adták, vették egymást. Abban pedig, hogy mikor lép be, szinte semmi választása nem volt a tagnak, hiszen a legtöbb ember munkába lépésekor kötelezően taggá vált valahol.  Az elmúlt évtized tőkepiaci turbulenciái miatt a hozamok az egyes években is nagyon szóródtak, ezért a pénztárakon belül a tagok ugyanakkora tőke után is nagyon különböző összegeket kapnak. Akinek több jó év jutott, az jobban járt, akinek több rossz, az rosszul.

Végső soron semmivel sem lett volna kevésbé méltánytalan, ha a kormányzat a TB-be való visszalépés megédesítésére mondjuk az emberek testmagasságától vagy kockadobások eredményétől függően kínált volna fel különböző összegeket. Utóbbiak abszurditása persze mindenki számára nyilvánvaló lett volna, a reálhozamokkal való bűvészkedés pedig mindezt jótékonyan eltakarta. De a különbség csak ennyi.

 

(Ez az írás megjelent a Magyar Narancs 2011/33. számában.)

 


3 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr123188790

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vajnágh Domokos: Bankomatt 2011.08.30. 10:29:36

Fizetésnap volt. Munkám végeztével ezért egyből a közeli bankomat felé vettem az irányt, nehogy túl sokat időzzön a pénzem a folyószámlán. Az én pénzemet ugyan nem forgatják meg a bankok! Kártyás fizetés jutalék nélkül, mi? Anyátokat! Tudom én, hogy mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aszora 2011.08.30. 22:40:29

Méltányosság: ha a nyugdíjpénztárak rendszere változatlanul fennmarad, vélhetően a kifizethető nyugdíjak szóródása ugyanígy óriási lenne (egye kamatos kamat, modjuk 1% kamatkülönbség 40 évig az mennyi is? :))

Ez éppenhogy egy komoly érv a mynup-rendszer megszüntetése mellett.

Az szerintem tévedés, hogy a befizetéseket a mindenkori államkötvény (átlag) kamatával kellene korrigálni, miután a hiányzó járulékbefizetések elég jelentősen tovább növelték egy már amúgy is jelentősen eladósodott állam finanszírozási igényét.

Így inkább határ-kamatköltséget kellene számolni, abból kiindulva, hogy a nagyobb hitelfelvételi igény az egész államadósság (re)finanszírozását jelentősen tovább drágította. (ha nincs manyup-hiány, akkor nem csak kevesebb hitelfelvétel kell, de az még - éppen ezért - jelntősen olcsóbb is lehetett volna).

Az természetesen lehetséges, hogy az olcsóbb hitelből az állam többet vesz fel, és ugyanoda jutunk (maximum az alföldön is alagutakon és függőhidakon keresztül futna az autópálya, és az 5-ös metró alagútjában érne véget :)), de ezt biztosan nem tudhatjuk.

Vondenberg 2011.08.30. 23:56:10

@aszora: 55% diff 40 even a tobblet igy saccra, ami a kulonozo uzleti modellek es eletciklus miatt (plusz felvasarlasok) siman kisimul 40 evre mondjuk 15 re, ami szerintem mar elfogadhato cserebe, hogy valaki odafigyel arra, mibe rakja a megtakaritasait a jovore nezve.

Azzal nehez vitatkozni, hogy meg kellett oket szuntetni, de ez nem jo erv. Mint ahogy a hatalmas finanszirozasi dragulas a keletkezo hiany miatt is eleg gyer egy olyan orszagban, ahol folyamatosan emeltek a kamtot allando tuljegyzes mellett, raadasul a manyupok (plane kezdetben) eleg szigoru hanyadokat kellett magyar allampapirban tartaniuk, a piac meg igen kedvezoen arazza a novekvo belso finanszirozasu orszagok hitelfelvetelet.

Hiszem hogy hibas konstrukciok voltak a manyupok, de jobbak a sima feloszto kirovo nyugdijrendszereknel. Az ideais az allami tulajdonu, de profitorientalt, vagy szerenyebben egysegalapu egyeniszamlas rendszer lenne.

Szinten a posthoz hozzaszolva, az manyuptagsagi atlageletkor is igen nagy szorodast mutat, szoval talan nem annyira meglepo a realhozamok szorasa, es azt meg nehezen hiszem, hogy sokkal nagyobb szorast mutatna 40 even, mint az eddigi allandoan valtozo szabalyozas, illetve hogy eppen mennyit keresett az illeto azon evek elott es utan amikor volt nemi inflacio, mert a jelenlegi szuper szamtiasi modok ket kozel azonos eletpalyara (a sokat ero kezdetek eleg zart palyan mozogtak ugye...) siman dobnak 30-40% diffet.

aszora 2011.09.01. 20:07:05

@Vondenberg:
A difit én egy kicsit többre tippelném, nyilván lehet csökkenteni, de akkor ennek plsuz költségei lehetnek.

Abban maximálisan igazad van, hogy a különböző belépési időpontok (plusz volt közben ugye egy portfoliókezelési "paradigmaváltás" is) miatt a nagy szórás tkp természetes.

Elvi álláspontom az, hogy a "kötelező" manyup teljesen felesleg, csak költségnövelő tényező, de ezt most nem fejtem ki részletesen.

A pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanságot pedig pl. az csapja agyon (jelen konkrét esetben), hogy a pénztárak a monduk 4-5%-os "díjat" a befizetésből egyből levonták, csak a maradék összeg került a számlára, ebben az esetben pedig még egy évi 7-8 %-os hozam sem elég a befizetés reálértékének e megtartásához sem. Szóval az értesítő győzeli jelentéseket kézhez kapó, majd pedig a valósággal szembesülő pénztártagok igencsak elcsudálkozhattak.
Arra pedig seemiulyen szabáloyzás nem kényszeríti a pénztárakat, hogy hamis, vagy megtévesztő adatokat közöljenek (igaz az ellenkezőjére sem, így a "versenyhelyzet" miatt mindegyik ezt a taktikát követte).

A pénzügy tkp "gazdasági informatika", minden csak információ, minnél kevésbé megbízható információkat szolgáltatnak, természetesen annál kevésbé tűnnek megbízhatónak, ez már csak így van :)

Márpedig megbízható információknak általában híján vagyunk, így aztán az álatalános bizalmatlanság véleményem szerint teljesen indokolt.

De még a hivatalos szervek/kormáynok sem szolgáltatnak megbízható információt, mnb-ről nem is beszélve.

Mondjuk van egy cél ("euróbevezetés"), amit a kormány hangoztat, a bank is, amikor az árfolymakockázat kerül szóba, az mnb pedig minden érthető ok nélkül 2008-bna eltörli az árfolymasávot (minden alapos indok amellett szólna, hogy ne tegye, de mégis...), így támogatja a CHF-et shortoló bankok rövidtávú devizaspekulációját (vajon ki kapott ezért mennyi pénzt? - kérdem én...).

Na nekem kb. ennyi a véleményem a teljes pénzügyi intézményrendszer megbízhatóságáról.
süti beállítások módosítása