Miért olyan nagy még mindig a bizonytalanság a világgazdaságban? Miért nem akar végre megindulni a várva várt fellendülés? A Nagy Válság és az utána következő másfél évtized gazdaságtörténete továbbra is érdekes és hasznos összehasonlításokra adhat alkalmat azzal a turbulens és zűrzavaros világgazdasággal, amelynek vergődését olyan nagy aggodalommal figyeljük.
A gazdaságtörténész Robert Higgs: „Regime Uncertainty; Why the Great Depression Lasted So Long and Why Prosperity Resumed after the War” című tanulmányában elutasítja azt a közkeletű vélekedést, miszerint a Nagy Válság okozta mély depresszió az aktivista kormányzati beavatkozásokat jelentő New Deal, majd a háborús felkészüléssel, illetve a háború viselésével járó kormányzati költekezés eredményeként múlt volna el.
A háborús évek gazdasági teljesítménye amúgy is összehasonlíthatatlan a békeidőszak adataival. Ha központi parancsra tankok, ágyúk és muníció gyártására fordítják a produktív erőforrások nagy részét, akkor a mért output nagy lehet ugyan, de ilyesmit az emberek békeidőben maguktól nem vásárolnának. De nem tekintendő eredménynek a munkanélküliség megszűnése sem olyankor, amikor a munkaerő jelentős részét behívják katonának.
A gazdasági prosperitásnak, a teljesítmény tartós növekedésének sokkal megbízhatóbb mutatója a magánberuházások szintje. Utóbbi pedig az Egyesült Államokban egészen 1946-ig, tehát jóval a háború befejezése utánig sem érte el azt a szintet, amit 1929-ben produkált. A kérdés most nem az, hogy miért tört ki a válság, sokkal inkább az, miért tartott olyan hosszú ideig – Higgs álláspontja szerint több mint másfél évtizedig – amíg az amerikai gazdaság ismét megnyugtatóan a prosperitás útjára léphetett? A válasz némi leegyszerűsítéssel: a New Dealnek nevezett itervencionalista gazdaságpolitika maga, az a piaci működési szabályokba és a tulajdonosi jogok gyakorlásába beavatkozó, azt elbizonytalanító intézkedéssorozat, amellyel F. D. Roosevelt éppen a válságot óhajtotta kezelni, annak káros következményeit felszámolni.
Ha igaz az, hogy a gazdasági prosperitás záloga az egyéni kezdeményezés, az a folyamat, amelynek során jövőbeli jövedelmek megszerzése érdekében emberek ma hoznak döntéseket tudásuk, vagyonuk felhasználásáról s a munkapiacon kifejtett erőfeszítéseik mértékéről, akkor az is bizonyos, hogy az e folyamatokat terelő szabályok stabilitása, a ma megelőlegezett erőfeszítések és tőke jövőbeli hozamából való részesedés kiszámíthatósága nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a gazdasági alanyok a kellő erőfeszítéseket megtegyék. Vállalkozzanak, termeljenek, kockáztassanak. Márpedig enélkülük nincs GDP. Igen, a tulajdonnviszonyokról beszélünk, most nem azok jellegéről, pusztán csak a stabilitásáról, biztonságáról. Higgs szerint FDR intervencionalista reformjainak sorozata – párosulva egyfajta üzlet- és vállalkozóellenes retorikával – oly mértékig elbizonytalanította az üzleti élet döntéshozóit, hogy ez a magánbeuházások tartós depresszióját eredményezte.
Az idézett cikk amúgy régi, de a kínálkozó párhuzam miatt aktualitása tagadhatatlan. (Köszönet Donald Boudreaux-nak, hogy Higgs ezirányú munkásságára felhívta figyelmünket) A válság kitörése óta a fejlett világ kormányai óriási aktivitást mutatnak a káros következmények elhárításában. Költekezési és támogatási programokat dolgoznak ki és valósítanak meg, piaci szabályok és ellenszabályok tömegét alkotják és vezetik be, csődöktől mentenek meg embercsoportokat, ágazatokat és országokat. Nincs okunk kétségbe vonni a jószándékukat, ahogy azt sem, hogy minden egyes ilyen lépéssel valamilyen létező, gyakran igen súlyosnak bizonyuló problémát igyekeznek megoldani. Minden egyes ilyen lépés módosít valamennyit – egyik nagyot, másik kevesebbet – a korábban kialakult szabályokon, rendelkezési jogokon, azokon a körülményeken, ahogy korábban a keletkező jövedelmekből az azt létrehozó döntések eredményeképpen részesedni lehetett. Mi több, a válság elhúzódásával ilyen, a mindenkori tulajdonosi, rendelkezési jogosítványokat újra és újra módosító további lépések tömege várható. A bizonytalanságnak ezt a növekedését nevezhetjük rendszerkockázatnak. Egyre kevésbé bízhatunk abban, hogy azok a szabályok, amelyekre támaszkodva meghoztuk befektetési, képzési, vállalkozási döntéseinket, akkor még ugyanazok lesznek, amikor realizálni szeretnénk aktivitásunk megérdemelt gyümölcsét. Márpedig, ha Higgs elemzése korrekt a Nagy Válság utáni időre vonatkozóan, akkor ez a rendszerkockázat az, ami a hosszú távú kilábalás legnagyobb akadálya lehet.
Célszerű lehet a hazai gazdasági növekedési kilátásainkat is átgondolni a fentiek tükrében. Arról sokat szoktunk vitatkozni, hogy a kormányzati gazdaságpolitika egyik vagy másik eleme milyen várható hatással lehet a növekedésre. Arról kevesebbet beszélnek, hogy az elmúlt másfél évben elhatározott és végrehajtott intézkedések együttesen hogyan érintik az üzleti környezet egészét, az érzékelt rendszerkockázatot. Mondjuk, ha volna pénzük, alapítanának-e Önök mostanában itthon bankot?
Nem lehet okunk az optimizmusra.
