Jakab M. Zoltán a CEU-n szerzett PhD. fokozatot 2008-ban. Az MNB hagyományos makroökonometriai és DSGE modelljének kifejlesztője (társszerzője). A Költségvetési Tanács Titkárságának makrogazdaságért felelős igazgatója 2009 és 2010 között, a Költségvetési Tanács Titkársága DSGE modelljének kifejlesztője. 2011 májustól az IMF kutatási osztályának modellezési részlegén dolgozik, ahol előrejelző modellek kifejlesztésével foglalkozik. Számos makroökonómiai témában vannak publikációi.
Jakab M. Zoltán hozzászólása egyben letölthető innen.
Világi Balázs kitűnő és érdekfeszítő vitaindítójához nehéz hozzáadni. Annak ellenére, hogy a legfontosabb állításokkal egyet lehet érteni, a levont következtetéseket árnyalnám, sőt amint az majd kiderül, én talán egy kevésbé szkeptikus, de persze nem kritika nélküli álláspontot képviselek. A vitaindítóból hiányoltam, hogy a makromodellek empirikus teljesítménye kapcsán kevés szó esett az előrejelző-képességükről. Márpedig az empirikus illeszkedésnek ez talán az egyik legfontosabb kritériuma.
Egy modelltől kétféle dolgot várhatunk el: egyfelől, hogy használható előrejelzésekkel szolgáljon, másfelől pedig adjon egy olyan logikai sémát, ami segít abban, hogy egy-egy nagyobb jelentőségű esemény, válság vagy gazdaságpolitikai változás következményeiről használható fogalmunk legyen.
Az előrejelző képesség értékelése alapján a megítélésem szerint a makromodelleknek (DSGE modelleknek) korántsem kell szégyenkezniük. Azt viszont el kell ismerni, hogy egyéb, sokkal kevesebb intellektuális erőforrást felhasználó előrejelzési technika is hasonló pontossággal képes előrejelezni. Később bemutatom, hogy ez nem feltétlenül probléma.
A modellek a válságot nem jelezték előre (pontosabban a feszültségeket jelezték, de hogy mekkora válság lesz azt kevésbé). Ez viszont a véleményem szerint nem a legnagyobb hiba. Inkább az a kérdés, hogy vajon mennyire képesek a modellek tanácsot adni abban, hogy ha már bekövetkezett a válság, akkor mi az optimális gazdaságpolitika, és melyek azok a mechanizmusok, amelyek a válság különböző fázisaiban jelentkeznek. A mostani modellekkel inkább az a fő probléma, hogy nem képviselnek egy konszenzusos álláspontot, alig-alig adnak támpontot a válság megoldásához. Kevéssé lehet a segítségükkel robusztus, határozott és a fundamentális kérdésekre vonatkozó gazdaságpolitikai válaszokat adni. Természetesen ez nem feltétlenül baj, a makroökonómia új kihívásokkal szembesül, reménykedjünk, hogy új és izgalmas eredmények születnek majd.
... a hozzászólás további részeivel együtt letölthető innen.
