Nagyanyáink korában az azonos neműek házastársi kapcsolata fel sem merülhetett volna. Sokak számára ennek legalizálása ma is a házasság szentségének megcsúfolása, az értékeket elveszítő világ erkölcsi romlásának szimbóluma. Itthon még némi kormányzati hátszél is jut azoknak, akik a társadalom morális megújulását a tradicionális házasság intézményének megerősítésén át vélik elérhetőnek. A vita Amerikában is éles, bár kevésbé egyenlőtlen, legutóbb az elnök maga is az ügy mérsékelt támogatójaként lépett fel.

A világ persze nagyon megváltozott nagyanyáink óta, s a közgazdász ennek is inkább a gazdasági, semmint a morális alapjaihoz szól hozzá szívesen. A tradicionális család ugyanis – a vélt vagy tényleges erkölcsi értékek megtestesítésén túl - mindenekelőtt gazdasági egység volt, az ésszerű, a korban érvényesülő komparatív előnyökön alapuló specializáció és munkamegosztás kihasználása. Gary Becker e tárgyban írott műve megjelenésekor is nagy vitákat kavart, ám egy Nobel-díjat kétségbevonhatatlanul megérdemelt.

Stevenson és Wolfers rövid cikke szerint az azonos neműek házasságának előtérbe kerülése pusztán az egyik logikus jele annak, hogy ma a családok egyáltalán nem a fenti, „termelési munkamegosztás” alapon szerveződnek. A potenciális feleségek és férjek ma nem eltartót, illetve házvezetőnőt keresnek, hanem lelki társat, akivel a közös élmények örömét oszthatják meg. A közös érdeklődési kör, vagy az élmények megosztásának igénye sokkal inkább a fogyasztásban jelentkező komplementaritás fogalmaival írható le. Ebben pedig már nincs olyan kizárólagos szerepe a társult tagok nemének, mint a tradicionális felállásban.

Persze ha mindez valóban így van, akkor a tradicionális családmodell híveinek hosszú távon nem sok esélye van.