[Ifjú kollégánkat, Sziklai Balázst, aki közülünk a legilletékesebb, megkértük, írjon néhány sort az egyik kitüntetettről. Íme.]
Alig fél órával a közgazdasági Nobel-díj odaítélése után már fél tucat új email sorakozott a postaládámban. Mindegyiknek ugyanaz volt a tartalma: Lloyd Shapley - Alvin Roth-tal közösen - kapta a díjat. Hiába, mindenki örül, ha a kutatási területét a szélesebb szakma is elismeréssel illeti. Shapley egy viszonylag fiatal tudományágban, a játékelméletben alkotott maradandót.
A matematikának és a közgazdaságtannak ez a különös metszete még 70 éves sincs. Az első játékelméleti tankönyv 1944-ben jelent meg (Neumann János és Oskar Morgenstern tollából). A játékelmélet olyan helyzetekben való viselkedések leírására szolgál, ahol a „játékosok” az egymás viselkedésével kapcsolatos várakozásokat is figyelembe véve, stratégiai módon hoznak döntéseket. Könnyű elképzelni, hogy ez a szituáció nagyon gyakran előfordul, és a tétek gyakran óriásiak. Állítólag a kubai rakétaválság idején Kennedy játékelméleti szakembert is alkalmazott, hogy az események kimenetelét meg tudja jósolni.
Ez alatt a 70 év alatt a Nobel-díj kiosztó bizottság nyolc alkalommal díjazott játékelméleti szakembereket. Csak az utóbbi tíz évben most harmadszor (!), ami talán azt jelzi, hogy a szakma fókusza eltolódott a matematikai eszközökkel jobban leírható modellek felé. Hogy mi lehet ennek az oka, arra csak tippelni tudok, de talán az is közrejátszik ebben, hogy a világban negyedik éve dübörög a gazdasági válság, és a közgazdaságtan kevésbé egzakt ágát űző Nobel-díjas makro-közgazdászok gyakran egymásnak ellentmondó megoldásokat javasolnak. [NB itt a szerkesztőség makroökonómus tagjai zajosan tiltakoznak…]
Ehhez képest Shapley sokkal kézzelfoghatóbb problémákat oldott meg. Munkásságával kapcsolatban mindenképp ki kell emelni a kooperatív játékelméletben elért eredményeit. Nem kísérlem meg leírni mi mindent köszönhetünk neki, mint például a mag vagy a Shapley-érték fogalmát, mivel ezt már Simonovits András kollégám megtette; ezeket nála jobban én sem tudnám összefoglalni. Dióhéjban talán annyit érdemes elmondani, hogy azt vizsgálta, hogyan lehet javakat/költségeket igazságos módon elosztani. Az általa kidolgozott megoldási koncepciót azóta számtalan elméleti és gyakorlati probléma esetében alkalmazták.
A Nobel-díjat mégsem ezekért kapta, hanem az épp 50 évvel ezelőtt David Gale-lel közösen kidolgozott ún. késleltetett elfogadási algoritmusért. Egy olyan hatékony eljárást adtak meg, amely egy párosítási probléma esetén, tetszőleges preferenciák mellett stabil párosítást eredményez. A Gale-Shapley algoritmus alapján működik az egyetemi felvételi rendszer (diákok és egyetemek párosítása) Magyarországon, a vesecsere program az Egyesült Királyságban és a rezidensek korházakhoz való beosztása az USA-ban, de még sok más példát is lehetne említeni. Részletekért érdemes ellátogatni Kóczy László blogjára, ahol mindez bővebben le van írva és a kapcsolódó cikkek hivatkozásai is megtalálhatóak.
Végezetül hadd ajánljam az olvasó figyelmébe a bizottság hivatalos indoklását, amelyben azokat a mérföldkőnek számító publikációkat is felsorolják, amelyek alapján a díjat odaítélték. Neumann 1944-es tankönyve mellett, [39]-es és [51]-es sorszámmal, még két magyar kutató munkájára is hivatkoznak. Nekik is gratulálunk!
