A héten érettségiztek a végzős középiskolások. Legtöbbjük számára e vizsgának tétje van, sikerétől függ, hogy az áhított egyetemi szakon folytathatják-e tanulmányaikat. Ahogy mindig, idén is sokan döntöttek úgy, hogy közgazdásznak mennek.
Egyetemi oktatóként az a tapasztalatom, hogy e fontos döntés meghozatalakor leendő pályatársaim fájdalmasan kevés információ birtokában töltik ki a jelentkezési lapot. Tudom, hogy szinte mindenki meg van győződve arról, hogy a laikusok semmit sem tudnak az ő hivatásáról. Mégis, ha a gyerek, mondjuk, mérnöknek készül, akkor szülei legalább az agrármérnök és az építészmérnök közti fő különbséget el tudják neki magyarázni akkor is, ha ők maguk nem szakmabeliek. Ha azonban a gyerek a közgazdasági pálya mellett dönt, az aggódó, ám laikus szülők jellemzően az „aztán szeretsz-e számokkal foglalkozni, kisfiam?” kérdésével vesznek részt a döntés megalapozásában.
Magyarországon megkülönböztetés nélkül közgazdásznak hívnak mindenkit, aki a gazdasági élethez kötődő munkát végez. Még elfogadott szavunk sincs annak a különbségnek az érzékeltetésére, ami a vállalati-vállalkozói döntésekkel foglakozó üzletember és a rendszerek tervezésével, előrejelzésével foglalkozó elemző közgazdász között van. Pedig eltérő szemlélet, gondolkodás jellemzi őket, ezért más egyetemi szakok, más kurzusok készítenek fel a művelésükre. Nem szerencsés, ha ez csak akkor derül ki, amikor a diák már a tárgyait hallgatja. A legtöbb országban jól elkülöníthető nevek (business vs. economics) jelölik őket, és egészen más iskolákban képezik jövőbeli gyakorlóikat.
Talán egy szakmán kívüli példa közelebb hozza az elhatárolás lényegét. A városi közlekedés kínjait, a torlódásokat és dugókat sokan szenvedjük. Mindenkinek van olyan ismerőse, aki tud néha egészen egzotikus egérutakat a dugók elkerülésére. Mi, átlagos sofőrök cammogunk a csúcsforgalomban, ő mindig hamarabb eljut a céljához. Az ilyen ember helyi információkkal, speciális készségekkel bír. Fontosak-e ezek annak a szakembernek a számára, akinek az a dolga, hogy a városi közlekedés rendszerét megtervezze? Azt gondolom, hogy egyáltalán nem: neki adott úthálózat és járműszám ismeretében úgy kell döntenie egyirányú utcákról, közlekedési szabályokról és lámpák beállításáról, hogy elviselhető idő alatt mindenki célhoz érjen. Az általánost, az átlagost kell figyelnie, nem igazíthatja a szabályokat az ügyesekhez.
A piaci versenyben élő üzletember akkor sikeres, ha valamit másképp csinál, mint a többiek, ha észreveszi és megvalósítja azt, amit a többiek nem. Számára az átlagos mindenekelőtt viszonyítási pont, aminél jobb akar lenni. A piacok egészét leíró, tervező és előrejelzést készítő elemző viszont az átlagost, az általánost igyekszik rendszerbe foglalni. Az átlagos, az általános számít az adószabályok vagy a jóléti rendszerek tervezőjének, és más szabályozási, ösztönzési struktúrák kidolgozóinak is.
Van ugyan átjárás a két szakma között, de nem megy könnyen, hiszen az egyik terület szemlélete és tapasztalata csak részben használható a másiknál. Üzletemberből mindig több van, és többre is van szükség, ám ez nem csökkenti a szabályalkotó funkció jelentőségét, különösen egy olyan időszakban, amikor mindenki múlhatatlanul szükséges gazdasági reformokról beszél. Ezek megtervezéséhez ugyanis jól képzett elemző közgazdászokra van szükség.
Az idén érettségizők már döntöttek, reméljük, jól, mert mondandóm számukra már eső után köpönyeg. Ám mivel minden évben lesznek egyetemi felvételik, a leendő diákok és szüleik tájékoztatására a mainál sokkal több erőfeszítést kellene tennünk.
