John Cochrane-től, aki mintha korábbi posztunkhoz igen hasonlókat gondolna Krugman közéleti szerepéről. Rövid kivonat a tanulságokból. (Jószándékú, nem szószerinti fordítás.)
"Mit is akar Krugman? Miért lett tagadó, szkeptikus, hetven évvel ezelőtti és logikai buktatókban közismerten bővelkedő ötletek apologétája, (szakmájából) kitaszított? Miért indít személyeskedő támadást egyre bővülő számú ellensége (mára a hivatásos közgazdászok gyakorlatilag mindegyike) ellen? Miért fest ennyire zavaros képet a közgazdaságtan jövőjéről?
Az egyetlen értelmes magyarázat az, hogy Krugman már nem közgazdászként, hanem politikai véleményformálóként próbál viselkedni. [...] Ha nem tudományként gondolunk a szakmánkra, vagyis nem azt várjuk, hogy állításai végül számszerűen is illeszkedjenek az adatokhoz, hogy kristálytiszta logikai kapcsolatot teremtsen a "ha" és az "akkor" között, ha a közgazdaságtan mindössze politikai céljaink propagandaeszköze, akkor értelmet kap az írás. Érthetővé válik, hogy miért tetszhet nekünk annyira a jövő - még verbálisan sem kidolgozott - közgazdaságtana, miért utáljuk annyira a számszerűsített elméleteket és az adatokkal való szembesítést, és miért fordulunk egy ősrégi könyv megfellebezhetetlen tekintélyéhez, vagyis ahhoz az értelmezéséhez, amelyet utolsó megmaradt apostolként hirdetünk."
Kemény szavak, a személyes sértettség itt is, ott is erősen munkál. Érdekes, mennyire szenvedélyes, személyeskedő és kérlelhetetlen az ő vitájuk.
Valami nagyon fontos itt nekik.