Pusztán elmélettörténeti adalékként.

Friedrich List: A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere, 1841

"The countries of the world most favoured by nature, with regard to both national and international division of labour, are evidently those whose soil brings forth the most common necessaries of life of the best quality and in the largest quantity, and whose climate is most conducive to bodily and mental exertion, and these are the THE COUNTRIES OF THE TEMPERATE ZONE (eredetiben kurzívan); for in these countries the manufacturing power especially prospers, by means of which the nation not merely attains to the highest degree of mental and social development and of political power, but is also enabled to make the countries of tropical climates and of inferior civilisation tributary in a certain measure to itself. The countries of the temperate zone therefore are above all others called upon to bring their own national division of labour to the highest perfection, and to use the international division of labour for their enrichment."
(II.XIII.27)

"Countries with a temperate climate are (almost without exception) adapted for factories and manufacturing industry. The moderate temperature of the air promotes the development and exertion of power far more than a hot temperature. But the severe season of the year, which appears to the superficial observer as an unfavourable effect of nature, is the most powerful promoter of habits of energetic activity, of forethought, order, and economy. A man who has the prospect before him of six months in which he is not merely unable to obtain any fruits from the earth, but also requires special provisions and clothing materials for the sustenance of himself and his cattle, and for protection against the effects of cold, must necessarily become far more industrious and economical than the one who merely requires protection from the rain, and into whose mouth the fruits are ready to drop during the whole year."
(II.XVIII.9)

Valóban: „A melegebb éghajlatú országok nagyobb eséllyel elmaradottak, vagy kifejezetten szegények”

Ez napjainkban érvényes.

Sokkal régebben viszont ez nem így volt.

A nagy, gazdag birodalmak a kedvezőbb (melegebb) éghajlatú területeken alakultak ki, míg a mai mérsékelt éghajlatú (de a téli időszakban zord területeken) viszonylagos szegénységben „barbárok” tengődtek.

Az emberi tudás fejlődése tette lehetővé, hogy a mérsékelt égövi területek ennyire kedvezővé váltak az itt élők számára.

„Ha pedig az időjárás ennyire hosszú távra hat, akkor lehet, hogy nem is annyira az unokáink jóléte miatt kell aggódnunk, hanem amiatt, hogy mi lesz itt kétszáz év múlva.”

Ha kétszáz év múlva a mai mérsékelt övi területeken trópusi klíma uralkodna, vajon megváltozna-e az itt élő emberek mentalitása annyira, hogy az egész évben gyümölcsöt termő fák termésére várva csak azt lesnék, hogy mikor pottyan a gyümölcs a szájukba?

Ez a helyzet némileg emlékeztetne a Biblia által ábrázolt Paradicsomra. De a Bibliai történet szerint onnan kiűzettünk ezekkel a szavakkal:

„Orcád verítékével egyed a te kenyeredet!”

A XVIII. századi pozitív korrelációra talán az az egyszerű ok, hogy akkor még tartott az un. kis jégkorszak. Márpedig a kis jégkorszak alaposan betett európa és észak amerika mezőgazdaságának és politikai struktúrájának.

A melegebb években jó termés volt, így a városok fejlődhettek, és a politikai légkör is nyugodtabb volt, ami természetesen jót tett a vállalkozási kedvnek.

A hűvösebb évek azonban katasztrofálisak lehettek. Súlyos élelmiszerhiányok, gyakorta éhínségek alakultak ki. A városok lakossága forrongott, vagy egyszerűen észak amerika még feltöretlen földjeire vándorolt ki, hogy maga termelje meg kenyerét. A politikai káosz és az instabil munkaerőpiac pedig nem az, amit egy épeszű vállalkozó szeret... Pláne, ha a politikai káosz forradalomhoz vezet....

A kis jégkorszak tulajdonképpen megszakította azt a XIII. század végéig tartó történelmi időszakot, amikor a fejlődés központja egyre északabbra tolódott, hiszen dél európa élelmiszer ellátása ritka kivételektől eltekintve stabil volt, nem úgy, mint észak európáé.

Ezzel szemben a XIX. század más. A kis jégkorszak utolsó éve 1815/16, onnantól fogva helyreállt a XIII. századra jellemző enyhe klíma. Mindez a stabillá váló élelmiszer ellátással megnyitotta a lehetőségeket az észak európai és amerikai gazdaságok előtt, amelyek kihasználhatták az erősebb közbizalomból származó előnyüket, illetve a hirtelen jött népességrobbanást, amely olcsó munkaerőt biztosított a gazdaságuknak.

Mit jelent ez a jövőre nézve? Annyit, amit eddig is tudott minden közgazdász: a politikai és a munkaerőpiaci stabilitás az előfeltétele a növekedésnek. Amennyiben a klímaváltozás - például az élelmiszer ellátáson keresztül - ezt veszélyezteti, az gyökeresen átalakítja az emberek életminőségét, a gazdaság fejlődését.