És még csak nem is bicskanyitogatóan arrogánsak, nem fafejű doktrinerek, és nem alkotnak ideológiai egységfrontot. Viszont okosak, és mélyen emberiek (például időnként fújnak egymásra, és megbántódnak, ha támadjak őket). Olyanok, mint mi, csak sok nagyságrenddel okosabbak.
Ők a chicagói egyetem közgazdászai, remek interjúsorozatban megrajzolva. A behaviorista Thaler, aki tudományos forradalom helyett fontolva haladna, és úgy érzi, megközelítésében hasonlít freakonomicsos Levittre. A pénzügyes Rajan, aki Ronald Coase-t tartja szellemi előzménynek, és elmeséli, hogy "Gene" Fama hogy zúzza szét "Dick" Thaler kilenc héten át felépített kurzusát egyetlen óra alatt. Meg azt is, hogy miben van áthidalhatatlan ellentét a válságvita résztvevői között ("It boils down to two or three things. One: the extent to which it was animal spirits and mistakes versus distorted incentives. Two: the importance of the banking system. If you let them all collapse, can they regenerate immediately, or is there a difficulty in rebuilding organizations once they collapse? Some people say liquidate and from the ashes you will see the phoenixes rising. Other say no—ashes are ashes and you get nothing from that.Three: there is also some argument about the extent of the financial center-political system nexus. Those on the left and the right basically think they are in bed with each other. Those at the center think that [policymakers] are in a difficult situation."). Az empirista Murphy, aki az egyszerűségben és a valósághoz közeli közgazdaságtanban hisz ("When you approach problems in the real world, you use the same tools you use in doing economic theory. That has always been the test—a guy would give the same answer in a seminar to a question about the economy that he would give if somebody stopped him in the street. He wouldn’t say, the theory is this but the actual answer is something else."). A Nobel-díjas ökonométer Heckman, aki szerint ott kezdődtek a bajok, hogy "Bob" Lucas eltávolodott Milton Friedmantól, különösen az ő empirikus örökségétől ("Milton Friedman—he was a macro theorist, but he was less driven by theory and by the desire to construct a single overarching theory than by attempting to answer empirical questions. Again, if you read his empirical books they are full of empirical data. That side of his legacy was neglected, I think.") A nem kevésbé Nobel-díjas Becker, a nagy imperialista, aki szerint az alapüzenet (az emberek ösztönzőkre reagálnak, és mindig jobban tudják, mi a jó nekik, mint bárki kívülről) nem sérült, bár Chicago sem értette meg, hogy mit is csinálnak pontosan és milyen rendszerszintű kockázatot hordoznak a derivatívok. Az eszközárazós Cochrane, aki szerint minden, hagyományosan a chicagói iskolával azonosított elképzelés sérülés nélkül túlélte a mostani turbulenciát, és aki szerint a makro bizony egységesült ("Today, there is no “freshwater versus saltwater.” There is just macro. What most people are doing is adding frictions to it. We are playing by the Kydland and Prescott rules but adding some frictions.") És persze a makacs Fama, aki szerint nincsenek buborékok, de ő legalábbis nem érti, mik volnának azok (róla már szóltunk), és a jogász Posner, az újhitű keynesista, aki szerint a kapitalizmus megbukott.
Jó őket olvasni.