nem a pék jóindulatától

A GDP nem méri a társadalmi jólétet! Jelentsen bármi konkrét méthetőt is ez utóbbi fogalom. E bálványdöntögetőnek hangzó megállapítást a Magyar Tudományos Akadémia olyannyira újszerű felismerésnek érezte, hogy rögvest konferenciát is rendezett a témában. Szerintetek a meghívottak közül hánynak volt a táskájában egy bevezető makrotankönyv? Annak első, legfeljebb második fejezetében szokták tisztázni az ilyesmit. 

Mindezzel együtt, és a GDP mérésének számos nehézsége és problémája ellenére, nem tudom megfigyeltétek-e, hogy az az iszonyúan nagy tömegű ember, aki évente az egyik országból a másikba akar költözni, rendszerint olyan országból akar kifelé jönni, ahol e semmitmondó szám egy főre eső értéke kicsi, és olyanba akar bemenni, ahol nagy. Furcsa, nem?

Hálaadás ünnepe utáni első nap, a péntek a karácsonyi vásár, az őrült leárazások kezdete Amerikában. Hogy hol itt a közgazdaságtan? El lehet mélázni azon, hogy vajon melyik árképzési modell írja le jobban az ilyenkor szokásos akciókat. Mindjárt kettő is szóba jöhet.

Jól értjük? Ha a béna európai országoknak lehet nagy adósságuk, akkor Amerikának is lehet? Elég ez érvnek?

Ismét invitálunk benneteket a Nobel-díjas tudós nyilvános előadására. Részletek a plakáton. Most már a regisztrációs email is működik. Utóbbi valójában csak az érdeklődés előzetes felmérését célozza, ha nagyon sokan visszajeleznek, akkor az előadást kivetítik a terem elé is.

Az elmúlt év súlyos recessziója miatt mostanában kevés szó esik a megelőző negyven év növekedéséről. Pedig 1969-óta a világ GDP-je durván háromszorosára nőtt. Ami sokunkat meglephet: az USA részaránya alig változott, Ázsia részarányának növekedése Európa rovására történt.

Tegyünk a globális felmelegedés ellen! De ne vallásos meggyőződésből, hanem a várható károk mértékével arányosan. Megfigyeltétek, hogy manapság egyre józanabb, mondhatni "kalkulatívabb" a diskurzus hangvétele? Persze az is lehet, hogy mi az ilyeneket szeretjük inkább olvasni.

Úgy, hogy egyszer csak mind optimistábbakká válunk, mint korábban voltunk. Azért vannak, akik úgy gondolják, hogy ez nem ennyire egyszerű.

Évszázadok óta a társadalomtudósok egyik leggyakrabban feltett, és máig csak részlegesen megválaszolt kérdése. Miért gazdag az egyik ország, és miért szegény a másik? Daron Acemoglu (egyebek melett a Clark medál és a Rajk szakkollégium Neumann díjának birtokosa) szerint át kell fogalmazni a kérdést. Nem a "miért" az érdekes, hanem a "hogyan". A nemzetek nem olyanok mint a gyerekek. Nem gazdagnak vagy szegénynek születnek. Azzá lesznek. És aki ismeri Acemoglut, nem lepődik meg azon, hol keresi a választ: kormányok és intézmények.

132 évvel ezelőtt, november 18-án született Arthur Cecil Pigou.További részletek életéről és a közgazdaságtanhoz való hozzájárulásáról itt.

Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a 2003-ban közgazdasági Nobel-díjjal jutalmazott Robert Engle professzor december 4-én Budapestre látogat. Az ELTECON diákjaival való találkozáson túl a programjában szerepel a széles nagyközönség számára a Társadalomtudományi Karon tartandó előadás is, amelyre mindenkit szeretettel várunk. Az előadás címe:"Global Financial Stability and Long Run Risk", színhelye: Pázmány Péter sétány 1.a, -1.75, Konferenciaterem, ideje délután 2 óra.

További részletekkel rövidesen szolgálunk.

Figyelemreméltó hasonlóságok fedezhetők fel az emberi testet károsító váratlan szívroham és a gazdaságot megbénító hirtelen pénzügyi összeomlás között. Utóbbi esetében is hiteltelen és haszontalan volna a beteg magára hagyása. Hasznos tanácsok a teendőkről Ricardo Cabballerotól (MIT). 

Amerikai vizsgálat, minden az elméleti predikcióknak megfelelően alakul. TFP, jövedelem nő, szakosodás eltolódik a képzetlen munkák felé. És ami talán még fontosabb: semmi jele annak, hogy helyi munkaerőt szorítana ki.

Minden bevezető makroöknómia-kurzus megemlíti, aztán a legtöbb nem használja. Bryan Caplan megpróbál valami új - a jelen válságot illusztráló - intuíciót adni neki. Mi maradunk inkább a réginél.

Kétségkívül számos hasonló vonás fedezhető fel az USA mai makroökonómiai folyamatai és Japán 90-es években felmutatott depressziós-deflációs vergődése között. Becker és Posner blogjukban aggódnak. Posner jobban.

A hitelvisszafizetési nehézségekkel küzdők panaszait hallgatva az embernek néha az az érzése, hogy másokat okolnak azért, hogy ilyen nagy adósságuk halmozódott fel. Leginkább a bankokat, mert rábeszélték őket. Pedig nem is a bankok szolgáltatják az eladósodás legfőbb ösztönzőit. Hanem a kormányzat.

Krugman szidalmazza a kínai devizapolitikát. Az árfolyamrögzítés, de még a tőkemozgások korlátozása is oké. Csak nem ezen az árfolyamon.

Nemcsak az amerikai kereskedelmi deficit fog visszatérni, de a globális egyensúlytalanság problémája is ugyanolyan gyorsan tér vissza, mint ahogy eltűnni látszott a válság alatt. Nemcsak az USA, de Németország, Kína és a többiek is ott fogják folytatni, ahol a válság miatt abbahagyták.

Ahogy múlik a recesszió, Amerika kereskedelmi deficitje ismét növekszik.

Még Behavioral Economics. Hogyan csúszunk bele olyan játékokba, amelyekből aztán nem tudunk kijönni. Ismét a fő-fő nudger, Richard Thaler.

Az Agoraphilia nevű blog kifejezetten beleszeretett az új paternalizmus-témába, abba, amiről nálunk a Super size me című posztokon olvashattok. Sorozatban már a negyedik rész olvasható, mindegyik érdekes. (1, rész, 2, rész, 3, rész, 4, rész)

Az már biztos, hogy emelik, a kérdés inkább csak az, hogy mennyivel. A minimálbér egy olyan kérdés, amiben a közgazdaszok szinte egyhangú álláspontja ellenére javaslataik süket fülekre találnak. Pedig nemcsak logikai érvek, hanem valamennyi empirikus vizsgálat - régebbi vagy újabb, hazai vagy külföldi egyaránt - azt bizonyítja, hoy hozzájárul a munkanélküliség növekedéséhez. Még egy kibucban is.

Köszönik szépen, jól vannak.

A kérdés a következő: hogyan lehet a kenyai parasztokat rávenni arra, hogy műtrágyát használjanak? (A látszat ellenére ez nem mezőgazdasági szakprobléma, még ha ez a kérdés így elsőre speciel nem tűnik annak, amire álmunkból is felriadunk.) Voluntarista jóemberek és csillogó szemű segélyönkéntesek szerint támogatni kell a műtrágyát, tulajdonképpen az a legjobb, ha ingyen van. A közgazdászok azonban utálják az ilyesmit: ott van a holtteherveszteség, a nem hatékony elosztás, a túlhaszálat, a pazarlás. Ők rafináltabbak: ha a támogatás nem is, egy okos analógia azonban csodákra lehet képes. 

A húszéves évforduló határozottan konjunktúrát teremtett a számvetésnek. Egyik pesszimistább, mint a másik.

Vagy legalábbis, működne-e, ha nem nyúlnánk bele olyan remek ötletekkel, mint diplomás minimálbér, meg hasonlók? Beárazza-e a piac a humántőke beruházást? Beruházás-e egyáltalán a felsőoktatás, vagy mégis inkább fogyasztás? Van-e túlképzés a felsőoktatásban?

Ezeket a kérdéseket nemcsak nálunk teszik fel. És a hazai szakértők véleménye (nem a legfrissebb ugyan, viszont empírikus kutatással megalapozott).

Mi volna a "nudge" legpontosabb fordítása? Noszogatás? Ösztökélés? Interjú a fő-fő nudgerrel, Richard Thalerrel.

Erőltetett volna, ha a lakásfeltörési tevékenységet az inferior, normál és luxusjószágok kategóriáiba akarnánk belegyömöszölni, ám ettől még a gazdasgi konjunktúrához való viszonyukat regisztrálhatjuk. A súlyos recesszió egyik érdekes mellékterméke: csökken a betörések száma. Vagyis a bűnözés és a válság közti kapcsolat nem is olyan egyszerű.

A legtöbbünk számára logikusan hangzik, hogy a munkanélküliség nem csak jövedelem-kieséssel, hanem még számos negatív következménnyel jár az érintettek családjában.  Ám nagyon sok olyan dolog van, ami úgy elsőre logikusan hangzik, de mégsem igaz, vagy legalábbis nem annyira jelentős. Erről szól a szisztematikus empirikus elemzés, amely segít kibogozni, hogy a sokféle lehetséges ok közül ténylegesen melyik és mennyire felelős az okozatért. Nos, az állásvesztés és a gyermekek gyengébb iskolai teljesítménye közti kapcsolatot az empíria is alátámasztja. Mi több, e tárgyban magyar szerzők is rendelkeznek a nemzetközi irodalomban figyelmet keltő eredményekkel. 

Húsz éve omlott le a fal Berlinben. Akkor sokan néztünk rájuk kissé irigykedve: persze, eddig jobban szívtak, de egy ilyen vastag bukszájú közeli rokonnal mi is fütyörészve látnánk a kapitalizmus építéséhez. Tévedtünk. A német egyesítés gazdaságtörténete különösen sok talulsággal jár annak elemzéséhez, hogy a sikeres felzárkózás nem csak a forrásokon múlik.

Az ELTECON-könyvek sorozatának újabb darabja, Stephen D. Williamson: Makroökonómia című tankönyve.