Többször beszéltünk már a blogon (pl. itt meg itt) a viselkedési gazdaságtanról, ami a kormányzatnak lehetővé teszi, hogy ne szabadság-korlátozó, torzító, durva eszközökkel terelje polgárait az egyénileg és társadalmilag is helyesebbnek gondolt viselkedési minták fele, hanem ügyesen tálalt információval, finom böködéssel (nudge) hasson rájuk.

Will Wilkinson blogjában a már általunk is hivatkozott George Loewensteint idézve megint arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek is megvannak a veszélyei. A nudge-dzsal takarózva a gyáva politikusok (Loewenstein David Cameronnal példálózik) úgy csinálhatnak, mintha tennének valamit olyankor is, amikor igazából valódi regulatív megoldásra lenne szükség: semmit- (vagy nagyon keveset) tevésüket a viselkedési közgazdaságtan mögé bújtatják, ami az igazi intézkedés helyetti jámbor felvilágosítást is a szakpolitikai cselekvés aurájával aranyozza be.

A magyar analógia talán az lenne, ha a kormány leveleket küldene a polgároknak, bemutatva, másutt mennyi a vízdíj, mások mennyi vizet fogyasztanak, és ettől várna megtakarításokat.

Will Wilkinson örülhetne minálunk: a magyar kormány biztosan nem gyáva, nem (e téren sem) bújik finom informálciós nudge-eszközök mögé...