nem a pék jóindulatától

Ha a mérce az 5 vezető közgazdasági folyóirat cikkeinek témája, akkor az USA-n kívül alig valaki rúg labdába, az országtanulmányok 63%-a ezzel az országgal foglalkozik. A Journal of Developnment Economics cikkei közül a legtöbb (30%) Latin-Amerikáról szól.

Sok közgazdász támogatja a kormányzatok legutóbbi válságban végrehajtott fiskális költekezési akcióit, de nagyjából ugyanennyien hevesen bírálják őket. Mindkét oldal érvekkel és adatok tömegével támasztja alá álláspontját, miközben nagyjából ugyanazokból a tényadatokból dolgoznak, ugyanazokat a könyveket olvassák, ugyanazokat az elméleteket ismerik. És a közgazdaságtanban ez nem ritka, hanem szinte mindennapos. Más tudományokban is vannak heves viták, de az mégiscsak ritka, hogy emberek - strukturált gondolkodáshoz, logikai és empirikus bizonyítékokhoz szokott tudósok - ugyanazt tudják, mégis ennyire alapvetően külonböző következtetésekre jutnak. Vajon miért van ez így?

Emlékszünk még irodalomóráról, hogy Petrovics István egy rokoni kölcsönért vállalt kezességbe bukott anyagilag végleg bele?

A Berkeley-ről hazalátogató Szeidl Ádám holnap kettőkor a KTI-ben egy olyan, a QJE-ben megjelent randomizált perui micro-finance vizsgálatot ismertet, ami pont arra keresi a választ, ki, miért vállal/kér kezességet kölcsönökhöz. Tágabban: tudjuk-e kvantifikálni a kezességben megnyilvánuló társadalmi bizalmat?

Alig három évtizede a világgazdaség dinamikájának hordozója volt. Az amerikaiak úgy féltek tőlük, mint ma Kínától. Mindez a múlté. Vajon kinek a számára hordozhat a leginkább riasztó tanulságokat Japán gazdasági vergődése? Amerikának? Vagy Kínának?

Így csökkentheted.

A Széchenyi István Szakkollégium meghív minden érdeklődőt hagyományos Nobel-díjas előadására, amely a friss Nobel-díjasokról, kutatási témájukról szól. Idén Peter A. Diamond, Dale T. Mortensen és Christopher A. Pissarides kapták a díjat a keresési elmélet (search and matching theory) területén elért eredményeikért.

Hogy mi is ez az elmélet, és mivel járult hozzá a közgazdaságtan fejlődéséhez, arról Kónya István, az MNB vezető kutatója fog beszélni.

Időpont: 2010. október 19. (kedd) 18:30

Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, C épület, a könyvtár oktatóterme

További információk a Szakkollégium honlapján.

Senki se költözik szívesen olyan lakásba, amelynek bérlője öngyilkos lett. Japán háziurak épp erre hivatkozva az elhalt családjától kártérítést követelnek. A dolog morbiditása nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy rámutassunk a tulajdonosi jogok minél egyértelműbb tisztázásának jelentőségére. Addig is, ha az öngyilkosság gondolata foglalkoztat benünket, mihamarabb költözzünk olcsóbb lakásba.

Más volt ez a 80-as és a 90-es években. Akkor az infláció kívánatos iránya - lefelé! - nem volt kérdéses. Vita csak arról lehetett, hogy milyen gyorsan, s konkrétan milyen eszközökkel lehet ezt elérni. Az árstabilitás célja lényegileg megvalósult, most a cél - különösen így a válságból való lassú kilábalást szemlélve - sokkal bonyolultabb. Ben Bernanke beszéde a Boston FED konferencáján az amerikai gazdaság kilátásairól és a monetáris politika teendőiről.

Na jó, majdnem minden. Ha jól teljesítettél az oviban, s még jó óvónénid is volt, akkor jó esélyel többet keresel felnőttkorodban, jobb egyetemre fogsz menni,  szebb házad lesz, és így tovább. Legalábbis ezt mutatja egy hosszú amerikai kísérlet eredménye. Az akkor mág csak készülőfélben lévő tanulmányról nyáron már beszámoltunk. Szóval a magyar szülők se egyszerűen csak sznobok akkor, amikor küzdenek a gyerek jobb ovijáért.

Mármint adót. Hiszen ki tudják fizetni, van nekik miből. Greg Mankiw írása ugyan nem a nálunk manaprág divatba jött szektorális nagyvállalati sarcról szól, hanem egyszerű jövedelemadóról. Azt azonban jól elmagyarázza, hogy ha valakinek - a valaki válalat is lehet - megemelik az adóját, annak megváltozik a magatartása. Ennek következményeit pedig azok is szükségszerűen megérzik, akiket közvetlenül nem sújtott a teher.

Meglepetés? Nem, semmiképp sem az. Diamond már régóta benne volt a pakliban, és a leginkább ő az hármuk közül, aki másért is kaphatta volna. És a díjazott szakterületnek is csak örülhetünk. A keresés elmélet (search and matching) tényleg nagy siker, elméletileg is áttörés, empirikus relevanciájához, gazdaságpolitikai döntéshozatalt megtermékenyítő voltához semmi kétség nem férhet.

A hivatalos indoklásokat olvassátok a Nobel honlapon, és összegyújtöttük nektek a közgazdász blogok ismertebb képviselőinek első reakcióit is. Itt, itt, itt és itt olvashatjátok.

Ez az a kór, amibe a modern makroökonómia a manapság divatos DSGE modelljeinek építgetésével és fényezgetésével beleesett. És ezt nem akárki, hanem a pénzügyi válságok ismert, MIT professzor kutatója, Ricardo Caballero mondja. Tanulmányát akár blogunk tavalyi "Válság és makroökonómia" vitájára is elküldhette volna, de mit tegyünk, ha csak most írta meg. Szerinte a DSGE modellek iskolája annyira beleszeretett e modellek belső konzisztenciájába, és olyannyira hajszolja a modellen belüli precizitást, hogy a világ tényleges milyensége nem is érdekli. Túl keveset tudunk az egészről ahhoz, hogy a DSGE modellek szokása szerint valami lokális optimum körüli finomhangolással bíbelődjünk. Igen kemény kritika egy olyan embertől, aki valóban tudja is, hogy hogyan működnek, s mit csinálnak a DSGE modellek.

Az idei Nobel-díjat a munkapiaci jelenségek leírására használatos search and matching (tényleg, most már végképp ideje lesz meghonosítani valamilyen magyar kifejezést) modellek fejlesztéséért és alkalmazásáért ítélték oda.

Egy ideje már esélyesként emlegették a díjazottakat, és velük lehet találkozni minden közgazdasági mesterképzés tananyagában. A strukturális munkanélküliség alakulásáról folytatott gazdaságpolitikai irányultságú vita pedig még a szokásosnál is aktuálisabb téma. Ha valaki nem hiszi, olvassa az Economist-ot: már a szakmai közbeszédben se lepődünk meg, ha valaki search-öt vagy mismatch-et mond.

Wilhelm Röpke német közgazdász, a német ordoliberalizmus atyja.  Már 1930-ban röpiratban érvelt a nácik ellen. "A szocializmus nem utópia, hanem tragédia" írta a huszadik század másik totális rendszeréről. Többek közt a jól szabályozott piac fontosságát hangsúlyozta. Az ötvenes években Adenauer kormánya hallgatott a tánacsaira.

Ha a jüannal nem történik valami, abból előbb-utóbb baj lesz. A hivatalos amerikai álláspont szerint az olcsó jüan a kínai hatáságok adminisztratív manipulációjának az eredménye, amire az USA adminisztratív kereskedelmi szankciókat tervez válaszul. Ezzel persze megsérti a világkereskedelem nehezen kiküszködött, a forgalom szabadságát célzó szabályait, így összeomolhat a világkereskedelem rendje. Olyan kereskedelmi háború keletkezhet, ami mindenkinek nagyon rossz, tessék csak fellapozni a két világháború közti időszak gazdaságtörténetét.

Ez a kommunista központi tervezésen alapuló gazdaság mint a piacgazdaság alternatívája volna. Brad DeLong hevenyészett adatai alapján a meccs eredménye úgy 10:1 a piacgazdaság javára. Ezek az információk valójában mindenki számára rendelkezésre állnak, éppen ezért az igazán izgalmas kérdés az: vajon milyen világ jár a fejükben azoknak, akik ma is heves ellenérzést táplálnak a piacgazdasággal (kapitalizmussal) szemben. Csak úgy tagadni valamit nem igazán elég, azt is meg kéne mondani, hogy hogyan működne az, ami helyette jön. És némi garancia is jól jönne arra nézvést, hogy az nem Sztálin, Mao vagy Pol Pot világára fog hasonlítani. Főleg annak tudatában, hogy az összes eddigi kísérlet valahogy olyan lett.

Mi az oka az aranyár őrült emelkedésének? Kenneth Rogoff szerint a fundamentumok elég racionális magyarázatot adnak. Mindezzel együtt, aranyba fektetni továbbra is kockázatos.

Sokan élnek jóslásból. Politikai elemzők, tőzsdeguruk, gazdasági előrejelzők, tanácsadók úgy keresik a kenyerüket, hogy a többiek őket kérdezik meg arról, hogy az alternatív jövőbeli események közül melyik fog bekövetkezni. A megélhetésen túl néhányan ezzel ismertséget és tekintélyt is szereznek maguknak. Ha hallgatóságuk tisztában volna a valószínűségeloszlás jelentésével, kritikusabban szemlélné tevékenységüket.

Úgy, hogy megfelelően kezeljük a pénzintézetek "too big to fail" problémáját. Luigi Zingales a tőkemegfelelés újfajta szabályozását javasolja a Cato Journalban.

Egyszer már blogoltunk az idei közgazdaságtani Nobel-díjról. Most már tényleg csak néhányat kell aludni, és megtudjuk, ki nyeri idén.  Most Tyler Cowen blogjában találtunk néhány hihető tippet: Thaler-Shiller, Weitzman-Nordhaus, esetleg egy szakajtó ökonométer (ökonométer olvasók, ki is? Hansen, White, Hausman, Phillips?).

A blogger úgy  gondolja, a bankok kiváltotta válság árnyékában a svédek még oly érdemes keményvonalas finance tudósoknak (pl. Fama) sem mernek díjat adni. Pedig a pénzügyesek tudnak valamit: a marginal revolution blog fenti első három tippje mind megosztott díjat gondol valószínűnek. Tavaly is ketten kapták. Mintha a bizottság diverzifikálná a portfólióját...

Jövő héten meglátjuk!

A mikro tankönyv szerint a közjószág olyan jószág, amelynek felhasználásából nem zárható ki senki és nem lesz belőle kevesebb, ha többen fogyasztják. Vagyis a felhasználók nem rivalizálnak érte. Mindkét tulajdonság akadályozza, hogy a költségek és bevételek mérlegelésén alapuló piaci rendszer megfelelő mennyiséget legyen képes belőle termelni. A kizárhatatlanság a potyautas problémája miatt kell, a racionális fogyasztó nem hajlandó fizetni a használatért, ha úgysem zárható ki a jószág élvezetéből. Lévén a piac kudarcot vall vele, ezért szervezi meg a közösség kollektív döntéssel, és közvetlen vagy közvetett fizetési kényszerrel az ilyen jószág vagy szolgálatatás létrehozását.

Olyan jószág, amely a fenti definíciót minden ízében kielégíti, meglehetősen kevés van. A bevezető mikro órán gyakran járunk el úgy, hogy sorra vesszük azokat a jószágokat, amelyeket tipikusan költségvetésből finanszíroznak és állami intézmények termelnek, s a közjószág fenti definíciójára támaszkodva igyekszünk kimutatni közjószág tulajdonságaikat. Lehet, hogy a tűzvédelmet a következő félévben ki kell vennünk a típuspéldák közül.

Jósolni nehéz, különösen ami a jövőt illeti. A gazdasági előrejelzések szinte mindig tévednek, legtöbbször meglehetősen nagyot. Kritikája-e ez a közgazdaságtan tudományának? Egy vélemény Kanadából.

Gary Becker véleménye arról, hogy az USA közoktatási rendszerében mostanában bevezetés alatt álló új módszerek hogyan ösztönzik a tanárokat és a diákokat egyaránt jobb teljesítményre. Hm. Vajon hogy fogadnák az ilyesmit nálunk a pedagógusok szakszervezetei?

Kell-e egyáltalán, hogy változzon? És ha változik, akkor mi változzon meg benne? Ne kapkodjátok el a választ! Előbb olvassátok el annak a tizenöt  tekintélynek a véleményét, akiket az Economist megkínált a kérdéssel. A paradigmát mintha egyikük sem akarná megváltoztatni.

Mi legyen az a célváltozó, amelyet a monetáris politika stabilizálni kíván? Manapság az inflációs célkövetés van divatban, de korábban valami pénzkínálati aggregátum vagy a nominális árfolyam is volt egyes országokban ún. nominális horgony. Jeffrey Frankel szerint a nyerstermékek exportőrei (főleg a dél- és közép-amerikai országok) számára egy nyersanyag-árindex mint célváltozó alkalmazása volna az igazán előnyös.

A válságnak már vége van, most jönnek a könyvek, hogy összefoglalják az okokat.
Krugman elemez, és két oldalban megmondja a lényeget, mint régen.

Lám, más is talált olyasmit a neten, ami a régi Krugmanra emlékeztet. Gábornak köszönjük.

Arra, hogy ennél azért hasznosabbat tudjunk mondani a dolgokról. Bocs a rossz minőségért, de ez a remek villantás annyira a régi Krugmanra emlékeztet és annyira jó, hogy megéri. És különben is, a közgazdasági bevezető kurzusok nagyjából most tarthatnak az egyszerű piaci modell tanulmányozásánál á lá Marshall. Adjuk fel házi feladatnak. 

Az ám! Feltéve, hogy a kollégáid csak 150-et keresnek. Eddig is tudtuk, hogy a jövedelmünk és elégedettségünk viszonya nem független attól, hogy mennyit keresnek a többiek. Ezt most szisztematikus vizsgálat is igazolja.

Timothy Besley a kollégium 2010-ben választott Neumann-díjasa „State Capacity and Economic Development” címmel október 7-én tart előadást (csütörtökön) 18:00 órai kezdettel.
Az előadás helyszíne: Károlyi-Csekonics Rezidencia (erkélyes szalon), 1088 Budapest, Múzeum utca 17.
Besley a London School of Economics (LSE) professzora. Tanulmányait Oxfordban folytatta, és ott szerezte meg doktori fokozatát 1994-ben. Egy rövid princetoni kitérő után visszatért Angliába, és 1995 óta Londonban tanít. Oktatási és kutatási tevékenysége mellett külső tanácsadóként dolgozott a Világbanknak, az Európai Bizottságnak és az angol jegybanknak. Tagja a Brit Akadémiának, az Amerikai Közgazdasági Társaságnak, és emellett az Európai Közgazdasági Társaság elnöke.

Vannak viccek, amiken csak egy közgazdász tud nevetni. Nos, ezek valószínűleg ilyenek.