Az elmúlt pénzügyi válság okainak sajátos elemzését adja a korábban magát mindenekelőtt a tulajdonosi jogok gazdasági fejlődésben és a szegénység alakulásában játszott szerepének elemzésével ismertté tevő Hernando de Soto, perui származású közgazdász. Írása szerint az elmúlt kétszáz egynéhány év dinamikus, globális gazdaságot megteremtő fejlődését nem utolsósorban az ezt segítő, a gazdasági tényekre vonatkozó információkat rendező, és transzparens módon minden érdekelt számára nyilvánossá tévő elszámolási, számviteli, nyilvántartási rendszerek kifejlődése tette lehetővé. Ám azok a megoldások és technikák, amelyeket a globális pénzügyi rendszer az utóbbi évtizedekben kifejlesztett, éppenhogy nem a gazdasági tények bemutatására, hanem elfedésére szolgálnak. Ebből a szempontból visszaléptünk vagy 150 évet.
Bíztató jövő
2011.04.30. 13:48 eltecon
Hogy velünk mi lesz, azt persze nem tudhatjuk pontosan. De ha hinni lehet Willem H. Buiter és Ebrahim Rahbari meglehetősen optimista előrejelzésének, akkor a világgazdaság egésze az eljövendő negyven évben ötszörösére fog növekedni. Az átlagos dinamika továbbra is a felzárkózók utólérési mechanizmusán át várható, vagyis nem a leggazdagabbak, hanem az élenjárók fejlett technológiáját másolók növekszenek majd a leggyorsabban. A növekedés motorjainak (GGG, global growth generators) számító országok listája azonban jócskán megváltozik az eljövendő évtizedekben. Szerintük Banglades, Kína, Egyiptom, India, Indonézia, Irak, Mongólia, Nigéria, Fülöp-szigetek, Sri Lanka és Vietnam lehetnek azok az országok, amelyekre különösen figyelni érdemes.
4 komment
Pénzügytan a Yale-ről
2011.04.29. 22:59 eltecon
Másutt persze nem tarthat senki olyan jó bevezető előadásokat, mint mi az ELTÉ-n, de azért próbálkoznak. Most került fel a net-re John Geanakoplos teljes bevezető pénzügy előadássorozata (audió, videó, minden) a Yale Egyetemről.
4 komment
Címkék: usa pénzügyi yale
Még rugalmatlanabb, mint gondoltuk?
2011.04.28. 14:21 eltecon
A kőolaj és a belőle gyártott benzin és gázolaj tankönyvi példái szoktak lenni az alacsony keresleti árrugalmasságú termékeknek. Egyes újabb mérések szerint ráadásul ez a rugalmasság ma még kisebb is, mint néhány évtizede volt. A kérdés egyik fontos aspektusa természetesen az, hogy az ilyen üzemanyagokra kivetni szándékozott zöldadók valóban elérik-e deklarált céljukat, vagyis csökken-e általuk az autók használatából eredő környezetszennyezés. Adam Ozimek foglalja össze a frissebb eredményeket, és a becslési nehézségeket.
Szólj hozzá!
Rendelj gilisztát!
2011.04.27. 20:36 eltecon
Szerintetek létezik egyáltalán olyan dolog a világon, amit nem lehet beszerezni az Amazon.com-on?
Szólj hozzá!
Szegénységi csapda, vagy valami más?
2011.04.26. 20:15 eltecon
"Több mint egymilliárd ember éhezik a földön! Mi lehetne hát fontosabb dolog a világon, mint megszervezni ezeknek az embereknek az élelmezését!"
Igaz ez? Esther Duflo és szerzőtársa szerint nem. Nem azt mondják, hogy nincsenek szegény emberek, és azokon ne kéne segíteni. Hanem azt, hogy ez a szegénység dolog sokkal bonyolultabb és sokkal sokfélébb annál, hogy egyszerű, mindenkire érvényes nagy központi programokkal lehessen javítani rajta. Oda kell menni, és közelről kell megnézni, hogy mit is lehetne tenni. Különben a mégoly sok segély is csak ablakon kidobott pénz lesz.
Szólj hozzá!
Hippiszülők és anyatigrisek
2011.04.25. 14:15 eltecon
Szegény homo oeconomicusnak nincs jó sajtója. Végtelenül önző, anyagias, kevéssé kooperatív, mindent tudni akar és mindig racionalizál, kényszeresen mindenben költségeket és hasznokat keres, hogy alkalmazhassa az autisztikus döntési szabályát: cselekedj úgy, hogy több legyen a haszon, mint a költség. A közgazdászok tudják, hogy ez a parodisztikus emberkép csak a sértett szociológusok szűk értelmezését tükrözi, de mégis: ritkán tudják igazán frappánsan megcáfolni. Ezért is lehetnek különösen hálásak Bryan Caplannak, aki az élet egyik legkevésbé haszonelvű területén mutatja be, milyen lazák, kellemesek és jófejek a valódi közgazdászok.
2 komment
Címkék: könyvismertetés
Sör: normál, vagy inferior?
2011.04.23. 18:24 eltecon
Gondoltátok volna, hogy egy országban a jövedelmek növekedésével az egy főre eső sörfogyasztás egy darabig nő, egy bizonyos szint elérése után azonban csökken. A vizsgálat, amely e fordított U alakot kiderítette véresen komoly, rendes ökonometria, becslés, minden, ami dukál.
1 komment
Pénzmultiplikátor
2011.04.21. 19:18 eltecon
Aki hagyományos (LM görbével leírt pénzpiacot tartalmazó) modellt tanult makroökonómiai bevezetőként, az ismeri a fogalmat. Fontos szerepet kap a monetáris politika működési mechanizmusának illusztrálásában.
A kereskedelmi bankok pénzteremtési (rövidtávú hitelteremtési) képessége ahhoz kötődik, hogy a náluk elhelyezett likvid betéteknek csak egy töredékét kell tartalékként a központi bankban elhelyezniük. A leginkább az Egyesült Államok korábbi gyakorlatát tankönyvi szintre egyszerűsítő (lásd mondjuk Mankiw: Makroökonómia) monetáris politikai modell úgy működik, hogy a központi bank nyíltpiaci műveletekkel változtatja a kereskedelmi bankok tartalékának mennyiségét, a kereskedelmi bankok pedig a tartalékok változásának függvényében több vagy kevesebb pénzt (hitelt) teremtenek. Mivel pedig egységnyi látra szóló betét után csak töredéknyi tartalékot kötelesek elhelyezni, a tényleges pénzállomány (hitelállomány) felfutása vagy visszahúzódása többszöröse annak, amit a jegybanki művelet közvetlenül előidézett.
86 komment
Címkék: infláció monetáris politika portfolioblogger
Utáljuk a kapitalizmust
2011.04.19. 19:29 eltecon
A Georgetown University amúgy szlovák nemzetiségű diákja, Marek Hlavac az európai országok lakosainak értékeiről írt MA disszertációt. A legfontosabb eredményeket színes térképeken foglalja össze. Meg kell-e lepődnünk azon, hogy vizsgálata szerint a magyarok azok, akik a leginkább elutasítják a laissez faire gondolatát? Nem akarunk egyéni felelősséget, nem szeretjük a versenyt, és ellenérzünk a magántulajdonnal szemben.
Mit mondjunk? Lehetünk szépek, lehetünk jók, de amíg ez így van, addig gazdagok nem leszünk.
10 komment
Szűrni, vagy nem szűrni?
2011.04.19. 08:38 eltecon
A kérdés továbbra is az, hogy szűrjük-e ki a különösen változékony tételeket a fogyasztói árindexből. Elvileg így számoljuk az ún. maginflációt: kivesszük a teljes inflációból a különösen nagy kilengéseket produkáló fogyasztási cikkek áremelkedését. Jellemzően a feldolgozatlan élelmiszerekét és az üzemanyagokét. De vajon jól tesszük-e?
7 komment
Címkék: infláció makroökonómia portfolioblogger
Kis-Nobel a piacszerkezetek kutatásáért
2011.04.18. 12:01 eltecon
Jonathan Levin, a Stanford egyetem 38 éves professzora nyerte el az idei John Bates Clark díjat, amellyel a legjobb 40 év alatti közgazdászokat jutalmazza az Amerikai Közgazdaságtudományi Egyesület. A 2009 óta évente kiosztásra kerülő Clark medál korábbi díjazottjai igencsak illusztris társaság: az első 17 díjazott közül 11 később Nobel-díjat is kapott (köztük Milton Friedman, Kenneth Arrow, Gary Becker vagy Paul Krugman). Az idei nyertes a piacszerkezetek kutatója, vagyis piacok működésével, vállalatok stratégiai kölcsönhatásaival foglalkozik. (Rövid ismertető róla itt olvasható.) Közelmúltbeli kutatásai számos normatív szempontból is igen releváns kérdést vetnek fel az egyetemi felvételi rendszer megtervezésétől a subprime hitelek problémáin át a versenyző egészségügyi szolgáltatók jóléti értékeléséig. Gratulálunk neki.
Szólj hozzá! · 1 trackback
Címkék: clark oktatási mikroökonómia
A jó euró meg a rossz
2011.04.17. 17:01 eltecon
Az, hogy egy euró mennyit ér egy másik valutában vagy valami jószágban mérve, az naponta változhat. Egy dolog azonban biztos, egy euróért mindig adnak egy másik eurót. Vagy lehet, hogy ez sem lesz már így sokáig? Ha valakinek mondjuk Németországban van bankszámlája euróban vezetve, az ugyanolyan nyugodtan alhat, mint az akinek ugyanekkora egyenlege van, de egy ír bankban vezetett számlán?
Írország pénzügyi helyzete nem a legstabilabb mostanában. Még annak is pozitív esélye lehet, hogy a kormány rendkívüli intézkedésekre, mondjuk a bankbetétek átmeneti befagyasztására kényszerül. Akkor viszont mégsem egészen azonos az ír euró a német euróval. Akkor miért nem telepítik át bankszámláikat az írek Németországba? Nos, Tyler Cowen úgy látja, hogy éppen ezt teszik. Szerinte a Gresham törvényre emlékeztető jelenség tanúi vagyunk, az azonos névértékű pénzek közül mindenki a jobbat akarja tartani, a másiktól megszabadulni.
Ha Írországnak vagy Portugáliának saját pénze volna, akkor ez a félelem már régen leértékelte volna a valutájukat. A betétesek (külföldi pénzben mérve) vagyont veszítenének, a bankjuk azonban csak ettől nem omlana össze. Így viszont azoknak az ír és portugál bankoknak is radikálisan megnehezül a forrásszerzése, amelyek amúgy tökéletesen rendben vannak. Mindez pedig tovább súlyosbítja a pénzügyileg megrendült országok helyzetét.
2 komment
Címkék: euró portfolioblogger
Blogoló professzorok
2011.04.17. 10:45 eltecon
A blogírás semmiképpen sem tudományos műfaj. Az akadémiai élet kiválóságai közül mégis számos olyan akad, aki ilyesmire adja a fejét. Vajon miért csinálják? A közismertebbek, népszerűbbek közül a New York Times ismertet néhányat.
Szólj hozzá!
A világ legjobbjai a közgazdasági és üzleti tudományok oktatásában
2011.04.14. 17:09 eltecon
Nemcsak magyar nincs köztük, a néhány britet leszámítva európai is alig.
12 komment
Ez meg az Bretton Woodsból
2011.04.14. 14:20 eltecon
Korábban már tájékoztattunk benneteket arról, hogy a Soros-féle think thank, az Intitute for New Economic Thinking a hétvégén Bretton Woodsban tartott konferenciát több száz prominens közgazdász részvételével. A The New Yorker bloggere, John Cassidy, rövid összefoglalót írt néhányuk szerepléséről vagy nyilatkozatáról a konferencián. A mi figyelmünket leginkább Larry Summers kiszólásai keltették fel, amelyekben egyaránt ostorozza az új-klasszikus és az új-keynesi közelítést, az expanzív hatású fiskális megszorítások ötletét pedig legalábbis ellentmondásosnak - értsd marhaságnak - minősíti. Vajon mostanában mi az, ami tetszik Larrynek? Vagy mit mondana a Széll Kálmán tervről?
1 komment
Helyettesítő termékek
2011.04.13. 20:46 eltecon
Sok példa jut eszünkbe. Az azonban, hogy a pornográfia és a nemi erőszak helyettesítő viszonyban állnának, nos ez aligha. Főleg akkor nem, ha mi is azon nevelkedtünk, hogy a pornográfia ártalmas jellege éppen abban áll, hogy az alantas indulatokat felgerjesztve erőszakhoz vezet. Márpedig posztunk szerzője amellett érvel, hogy a nemi erőszak előfordulásának látványos csökkenése az ezredforduló Amerikájában kifejezetten azzal függ össze, hogy az internet olcsóvá, és mindenki számára elérhetővé tette a pornográfiát. Hm... nem is tudjuk, mit gondoljunk.
Szólj hozzá!
Ami jó a General Motorsnak...
2011.04.11. 14:57 eltecon
... az jó az Egyesült Államoknak. Vagy mégse?
A hivatalos álláspont szerint a GM és a Chrysler óriási állami hozzájárulással való megmentése munkahelyek százezreit védte meg, a tradicionális amerikai autóipar bukását előzte meg. Ha azonban nem hagyjuk magunkat elbűvölni a hivatalos propaganda harsonájától és a dolog mélyére nézünk - ezt teszi cikkében a George Mason University csődügyekre szakosodott professzora -, akkor számos kényelmetlen kérdés tehető fel.
Mindenekelőtt az, hogy a formálódóban lévő big business-big labor-big government összefonódás valóban a legjobb módja-e a gazdasági növekedés előmozdításának, vagypedig éppen ellenkezőleg, a kirakatba tett sikerek éppenhogy a gazdaság többi részének a kontójára valósulnak meg, a gazdaság egészének növekedését kifejezetten hátráltatva. Aztán ha mindezt végiggondoltuk, akkor az is eszünkbe juthat, hogy az ilyen jellegű iparpolitikát nálunk is sokan szeretik.
2 komment
Okos emberek Bretton Woodsról
2011.04.10. 14:37 eltecon
Az Institute for New Economic Thinking ezen a hétvégén az egykori Bretton Woods-i egyezményről, a rendszerrről és annak tanulságairól rendezett konferenciát, stílusosan Bretton Woodsban. Néhány érdekes előadás és kerekasztal beszélgetés videó felvétele már élvezhető honlapjukon.
Szólj hozzá!
Miért fizetünk adót?
2011.04.07. 16:51 eltecon
Most nem azt kérdezzük, hogy miért kell. Ezt tudjuk: valahogy fedezni kell a közös költségeket. A kérdés az, hogy miért fizetjük be, vagyis miért teljesítjük a kirótt kötelezettséget? Azért-e, mert átérezzük a közös terhekkel kapcsolatos felelősségünket, vagy inkább azért, mert félünk a lebukástól és a retorziótól?
Nyilván országa, kultúrája válogatja, hogy melyik inkább. Ha hinni lehet Casey Mulligannek, akkor az USA-ban inkább az első motívum a domináns. A lebukási valószínűséggel súlyozott büntetés ugyanis annyira kicsi, hogy racionálisan szemlélve az adócsalás nagyon lukratív stratégia volna arrafelé, ennek ellenére a vizsgálatok szerint meglehetősen mérsékelten élnek vele. Nálunk viszont rémisztő számokat szoktak emlegetni a feketegazdaság méretéről, és minden kormány nagy reményeket fűz a kifehéredéstől várható többletbevételekhez.
Szólj hozzá!
Most jó lenni orosz olajbárónak
2011.04.06. 11:36 eltecon
Bizony, vannak, akik jól járnak a nyersanyagárak világszintű emelkedésével: az orosz dollármilliárdosok száma például megnyugtatóan visszakúszott a pénzügyi válság előtti szintre. Fogynak a luxusvillák, igazol a Chelsea, ahogy annak ilyenkor lennie is kell. Bónuszként a Gazprom-Schalke bedarálja a BL-győztes Intert, 2011 хороший год.
1 komment · 1 trackback
Címkék: olajárak
Multiplikátor és maffia
2011.04.05. 08:58 eltecon
Nem kell megijedni, nem a világméretű keynesista összeesküvés agresszív törekvéseiről tudósítunk. A fiskális multiplikátorról van ugyan szó, de a maffiakapcsolat csak szellemes instrumentális változó a regresszióban. De menjünk sorjában!
A válság népszerűvé tette a fiskális kiadások tovagyűrűző, multiplikatív gazdaságélénkítő hatásával foglalkozó kutatásokat - ezek egyikéről, másikáról blogunkban is hírt adtunk -, sokan próbálkoztak e hatás számszerűsítésével. Az eredmények gyakran homlokegyenest ellentmondanak egymásnak, a GDP 1%-ára rúgó kiadási sokk következményeként éppúgy mértek 3%-os outputbővülést, mint ugyanekkora csökkenést. Van hát még min rágódni.
2 komment
Címkék: fiskális politika portfolioblogger
Éljen a mosógép!
2011.04.05. 08:33 eltecon
Aki a gazdasági növekedést kritizálja, gyakran szem elől veszti, hány embernek jelent az olyan jószágokhoz való hozzáférést, amiket mi a fejlett világban már rég adottnak veszünk.
A fogyasztói többlet elég absztrakt és hideg, pénzbeli fogalom. Lehet, hogy több lesz az a gazdasági növekedéssel, de ez valahogy nem szól úgy a szívhez, mint a növekedésellenes mélyzöldek üzenetei.
Nem szól szívhez, ha görbe alatti háromszögek formájában gondolunk rá. Hans Rosling ( a svéd statisztika-vizualizáló guru) megpróbálta másképp. Tíz perc, érdemes! (TED, van magyar felirat is.)
Szólj hozzá!
Címkék: klímaváltozás ted gazdasági növekedés rosling
Féljünk-e az inflációtól?
2011.04.04. 08:38 eltecon
A fejlett világ valamennyi jegybankja ezzel a dilemmával küzd. A világpiaci olaj- és élelmiszerárak emelkednek, és bizony látszódnak már az inflációs mutatókban is. Ugyanakkor az ún. maginflációs mutatók (amelyekből kiszűrik a különösen változékony áralakulású tételek hatását, így most éppen azokét, amelyek igencsak magasak) továbbra is visszafogottan alakulnak. Ami nem is meglepő: a világ fejlettebb része épphogy csak kecmereg kifelé a recesszióból, a kereslet meglehetősen visszafogott, vagyis a gazdaság konjunkturális állapotából következő inflációs alapfolyamatok miatt nem nagyon kell aggódni. Mit kell tennie ilyenkor a jegybanknak: ugorjon rá az egyedi ársokkokra, emeljen kamatot, és súlyosbítsa a recessziót? Vagy éppenséggel nézzen át az egyedi ársokkokon, tartsa (netán lazítsa) a monetáris kondíciókat, azt kockáztatva, hogy az egyedi áremelkedések tovagyűrűznek, és ún. másodkörös hatásuk révén az infláció elszabadulásához vezetnek?
5 komment
Címkék: infláció makroökonómia portfolioblogger
Miért félünk a farkastól?
2011.03.27. 18:47 eltecon
...vagyis a genetikailag módosított élelmiszerektől, a nukleáris konfliktustól vagy a járványtól? Daniel Treisman, az UCLA politikatudomány-professzora blogbejegyzésében összefoglalt gondos tanulmányában először definiálja a félelmet és kiváltásának csatornáit, aztán azonosítja és kontrollálja számos európai kérdőíves felmérésből származó adatát meghatározni képes más összetevőket (sok van, a nemtől a pesszimizmus fokáig), végül megnézi, az érintett országok és régiók (elsősorban Európa) kulturális és történelmi meghatározottságai közül mi korrelál legjobban a mással meg nem magyarázott félelemmel.
A pokolba vetett hit.
Szólj hozzá!
Címkék: európa félelem értékek
Nagy Széchenyis Problémamegoldó Verseny 2011
2011.03.22. 18:23 eltecon
A Széchenyi István Szakkollégium idén is meghirdeti szakmai versenyét első- és másodéves egyetemi hallgatók számára.
A pályázatokat az alábbi témákban várják:
- Perelhető-e a közterület-felügyelő, ha egy autót azért lopnak el, mert nem kapott kerékbilincset?
- Mik lehetnek egy régiós tőzsde előnyei és hátrányai?
- Miért szankcionáljuk a polcpénzt?
- Eladhatunk-e egy-két megyét egy ország területéből?
- Tudsz olyan középiskolai felvételi rendszert tervezni, amely egyszerre enyhíti a diákok közötti egyenlőtlenségeket és támogatja a tehetséggondozást?
Részletekért a szakkollégium honlapjára kell kattintani.
Szólj hozzá!
A világgazdaság gravitációs központja
2011.03.22. 18:13 eltecon
Hogy ez egészen pontosan micsoda, azt csak az fogja megtudni, aki elolvassa Danny Quah papírját a módszertannal és számításokkal. Sokunknak elég lesz az az ábra, amely azt mutatja, hogy - bármicsoda is légyen ez - folyamatosan kelet felé mozog, jelezvén Kína és India felzárkózását a gazdag országok köréhez. Nincs ok aggodalomra, ez a folyamat jót tesz az egész világnak,
1 komment
Ingyen elérhető a Brookings Papers
2011.03.22. 17:27 eltecon
Akinek van Jstor-ja (egyetemi népség, kutatók, ilyesmi) az eddig is hozzáférhetett ingyen a Brookings Papers on Economic Activity régebbi számaihoz. Mostantól az egész cucc elérhető online ingyen. Remek!