nem a pék jóindulatától

A pénzügyi válságról van szó, s az államférfi - Gordon Brown -, aki nemcsak jobban látta, mint a többiek, hogy mi ez, s hogy mekkora, de azt is tudta, sőt meg is próbálta tenni, amit tenni kellett, de sajnos a többiek... Hm. Gordon Brown könyvéről Joe Stiglitz írt ismertetőt. 

Bizony, a házasság intézménye is szemlélhető a közgazdaságtan szemüvegén át. Olyannyira, hogy egy egész blog megél abból, hogy a tudományunk által leírt jelenségeket a párkapcsolatokon belül azonosítja. Két példát idézünk. Aszimmetrikus információ állhat amögött, hogy több nő elégedetlen férjével, mint fordítva. Az pedig, hogy a partnerek viselkedése jelentősen megváltozik az esküvő után az erkölcsi kockázat tiszta esete,  magyarázható azzal, hogy az intézmény a partnerünk könnyű lelépésével szemben kötött biztosításnak is tekinthető.

Interjú Dixittel a Finance and Developmentben. Természetesen mindenekelőtt játékelméletről és közgazdasági alkalmazásairól, egyebek mellett a Dixit-Stiglitz modellről és annak hatásáról esik szó.

Ha a semmit megszorozzuk egy baromi nagy számmal, akkor az eredmény a semmi lesz.  Ez John Taylor véleménye a 2009-es amerikai fiskális kiadási program növekedést generáló hatásáról. A központi kormányzat adott egy csomó pénzt a helyi kormányzatoknak - ez a központi büdzsében kiadás volt -, a helyiek meg - úgy, ahogy van - megtakarították az egészet. Keresleti növekedés semmi.

Ne morogjatok, hogy miért mindig az amerikai esetről van szó. Az elhangzó pro és kontra érvek a vitában lényegileg ugyanazok, mint itthon. Ennyiben ami ott érvényes, az itthon is, s miután az ottani vitában nem vagyunk érintettek, hidegebb fejjel tudjuk mérlegelni az érveket.

A dolog nálunk is aktuális, de a megkérdezett nem rólunk, hanem az Egyesült Államokról beszél. Viszont Greg Mankiwnak hívják, ezért mindig érdemes figyelni rá, az érvelés általános elemei ránk is vontakoznak. Az adócsökkentés remek, feltéve, hogy nem okoz olyan költségvetési hiányt, amitől megrettennek a hitelezők. Mindenhol ez van.

Tegnap hozták nyilvánosságra a 15 éves diákok különböző készségeit vizsgáló - nemzetközi összehasonlítására alkalmas - tesztfelmérés eredményeit. A sajtótudósítások szerint a magyar gyerekek lemaradása az olvasás és szövegértés terén csökken, a matematikai és a természettudományos tárgyakban viszont továbbra is nagy a lemaradás a fejlett országok diákjaihoz képest.

A megkérdezett szakértő az olvasási készség javulását részben a családok javuló anyagi helyzetével indokolta, a természettudományokban való szerény eredményeket pedig azzal, hogy a magyar gyerekek anyagi hátrányban vannak nyugati társaikhoz képest. Az érvelés figyelemreméltó zártságán túl mindez azért is érdekes, mert maga a tesztet adminisztráló intézmény csak nagyon gyenge kapcsolatot talált a teszteredmények és az egy főre eső GDP, de még az oktatási költségvetés bőkezűsége között is.

Bármi megengedett, csak nőjön a kereslet? Még a hatékonyság javulása is káros, mert nem csökkenti a munkanélküliséget? Nem volt ez mindig így. Obstfelddel közösen írott Nemzetközi Gazdaságtan tankönyvét nyolcadik éve használjuk, abban valahogy nem az van, ami mellett mostanában kardoskodik. Mit mondjunk a diáknak, ha megkérdezi, hogy most a Nobel-díj előtti, vagy az utáni Krugmannak higgyen?

200 ország 200 éve 4 percben. Ha így nézzük, tényleg nem egészen világos miért is panaszkodunk annyit, és miért vizionálunk örökké katasztrófákat.

Okkal lehetnek erős kétségeink afelől, hogy az elmúlt rövid időszak radikális gazdaságpolitikai döntései – a bankokra és nagyvállalatokra kivetett rendkívüli sarcoktól az adórendszer átszabásán át a magánnyugdíj pénztárak hirtelen felszámolásáig – egy kimunkált stratégia egymással harmonizáló lépései volnának. Azt azonban mégse vitassuk el a FIDESZ gazdaságpolitikusaitól, hogy a gazdasági növekedésről, annak forrásiról és az azt segítő vagy hátráltató tényezőkről valóban őszintén mást gondolnak, mint ideológiai ellenlábasaik.

Megvan, ki rendezi a 2018-as és a 2022-es foci VB-t. A rendező nemzetek örvendeznek. Az (amerikai) sportközgazdász persze savanyújóskaként ünnepront: A gazdasági hasznok a rendezők szempontjából igen bizonytalanok, és egy ilyen rendezvény szervezési jogának elnyerése könnyen pirruszi győzelem lehet. A nem-teljes információs árverések közgazdaságtana ezt winner's curse-nek hívja: az nyer, aki megalapozatlanul optimista a hasznokkal és költségekkel kapcsolatban, aztán pórul jár. Oroszország drukkolhat, hogy ne érje el a győztesek átka.

Sok szó esik manapság arról, hogy ez a közös európai pénz dolog egy eleve elhibázott ötlet volt, hogy Európa nem optimális valutaövezet, s hogy a jelenlegi szörnyű krízis leginkább azért van, mert a közös pénzzel egymáshoz láncolt országok meg vannak fosztva az önálló minetáris politika, s a valutaárfolyam megválasztásának lehetőségétől. Antonio Fatás posztjábn óv attól, hogy mindent egyszerűen az euró nyakába varrjunk. Spanyolország az euró átvétele előtt sem nézett ki jobban mint most, és Nagy-Britannia bajai semmivel sem kisebbek mint a zónán belüli országokéi.

A gazdasági csúcsminiszter alacsonyabb kamatot szeretne. Tesz is róla, hogy a kamatról döntő testületben nagyobb befolyást szerezzen, megváltoztattatja a jegybanktörvényt.

A politikusok máshol is - szinte a világon mindenütt - más kamatpolitikát folytatnának, mint a független jegybankok, a jegybank függetlenségére talán éppen azért van szükség, hogy ezt ne tehessék. Michael Ehrmann és Marcel Fratzscher az Európai Közpönti Bank kamatpolitikájára vonatkozó igen nagyszámú politikusi nyilatkozat összegyűjtésével és szisztematikus elemzésével mutatja ki, hogy a politikusok alacsony kamatláb iránti vágya univerzális, sőt, arra is választ kapunk, hogy ez miért van így.

Miért és hogyan lettek gazdagok a gazdag országok, s miért maradtak szegények a szegények? A közgazdasági elemzés egyik legfontosabb kérdése ez, s a válasz persze nehéz, hiszen a gazdasági növekedés bonyolult, összetett folyamat, a rá ható tényezők sokfélék. Az új intézméyi közgazdaságtan mindenekelőtt a tulajdonosi jogok egyértelmű definiálását, a magántulajdon másoktól, mindenekelőtt a központi hatalom túlkapásaitól való védelmét tartja alapvetőnek a gazdasági teljesítémények ösztönző intézményei között. Blogunkban is sokszor idéztünk már - leginkább Daron Acemoglu nevéhez kötve - olyan kutatási eredményeket, amelyek a különböző nagyhatalmak által gyarmatosított országok későbbi fejlődésének eltéréseiből következtettek az ilyen intézmények szerepére. A gyarmatok iránti érdeklődés kézenfekvő, hiszen a gyarmatosítók rendszerint saját intézményi rendszerüket vezették be, mégpedig történelmi léptékkel mérve igen gyorsan ezeken a területeken, így ezen intézmények hatása elkülönítetten, szinte ellenőrzött kísérletként vizsgálható. A legtöbb ilyen kutatás az eddigiekben európai hatalmak gyarmatairól szólt, ám gyarmatai nemcsak európai, vagy európai kulturális-politikai örökséget hordozó országnak voltak, hanem például Japánnak is. Dongwoo Yoo és Richard H. Steckel Japán ázsiai gyarmatainak vizsgálatával megerősíti a tulajdonosi jogok szerepével kapcsolatos korábbi kutatások eredményeit.

Lehet, hogy Kínában mégsincs annyira kapitalizmus, mint sokan gondoljuk? A gyorsuló infláció ellen mintha a régi tervgazdálkodásra emlékeztető egyedi árszabályozási eszközöket szorgalmaznák a gazdaságpolitikai dokumentumok, mi több, az a fogalom, hogy monetáris politika gyanúsan hiányzik belőlük.

Előző posztunk szerzői hivatkoznak egy nem publikált Willem Buiter előadásra, amely különösen sötét képet fest a dühöngő szuverén adósság krízisről elsősorban Európában. Nos, a papír tegnapi dátummal megjelent, s ami benne van, az valóban ijesztő.

Peter Boone és Simon Johnson négy lehetésges, és mégcsak nem is hosszú távra szóló szcenáriót vázol fel az Eurozóna sorsáról a jelenlegi tagországi államcsődkockázatok fényében. Ezek közül csak az egyik, s az általuk legkevésbé valószínűsített variánsban marad minden mai tagállam a zónán belül, de még az is lehet, hogy Németországon, Hollandián, Ausztrián, Finnországon, és néhány kicsi államon kívül senki más.

Ritkán szoktunk belföldi sajtót szemlézni, legtöbbünk napi tevékenysége miatt az úgyis szem előtt van. Ám sajátos nyugdíj virblinkről a külföldi sajtó inkább ítéletet mond, semmint elemzést közöl, így erről csak hazai írást idézhetünk. Mit mondjunk; a villamos alól jövő kacaj ritkkán őszinte.

SZ.J.-nek köszönjük.

Nem, nem, dehogy Magyarországon! Amerikában. Az ottani Monetáris Tanácsban (FOMC) ugyan egyáltalán nincsenek külső tagok, így ha a Kongresszus meg akarja nyírbálni a FED függetlenségét, akkor más utat kell találnia. De ott is elő-előfordul, hogy a törvényhozás képviselői sokallják a monetáris hatóság önállóságát. Ez persze cseppet sem mentség arra, ami nálunk történik az ügyben.

Dan Ariely, a viselkedési közgazdaságtan tudora tanácsokat ad nekünk arról, hogyan válasszunk karácsonyi ajándékot szeretteinknek. Ha igazán boldoggá akarjuk tenni őket, akkor olyasmit vegyünk nekik, amit nagyon szeretnének, de maguknak nem vennék meg, mert bűntudatot éreznének amiatt, hogy milyen drága. Karácsony után mesélhetnétek, hogy bejött-e.

Mmmmm, ...úgy tűnik a központi bank máshol is népszerűtlen manapság. Inkább vicces mint mély, de kétségkívül vicces.

Már többször is felmerült, hogy vajon boldogít-e a pénz. Lehet, hogy mégis? Csak logaritmikus skálán kell mérni? Napiábra az Economisttól.

Argentínában már megtörtént egyszer. A cikk szomorkás végkövetkeztetése: a magánnyugdíjpillér nélkül az ország öregségi ellátásokat célzó alrendszere ugyanazokkal a hosszú távú (demográfiai, politikai, bizalmi, növekedéssel kapcsolatos) kihívásokkal néz szembe, mint korábban, csak a kötelező magánfelhalmozásokon alapuló rész eltörlésével  eggyel kevesebb instrumentum áll rendelkezésére a rendkívül nehéz feladat megoldására.

Az utóbbi időben sokat lehetett olvasni a FED legutóbbi hosszabb lejáratú államkötvény vásárlási lépéséről. Ezúttal Robert Barro (néhányan komolyan úgy véltük, ő lesz az idei Nobel-díjas) teszi helyre a dolgokat, egyben ötleteket is ad ahhoz, hogy a deflációs veszély enyhültével a FED-nek hogyan  kéne csökkentenie a pénzkínálatot.

A vonzó küllem sokat számít az álláskeresés folyamatában. A jó pozícióra beküldött CV-k közül - az egyébként közel azonos képességű jelentkezőkből - biztosan azokat sorolják előre, akik jól néznek ki a mellékelt fényképen. Ezt mindenki tudja.

Nos, ha mindenki így tudja, akkor lehet, hogy rosszul tudja. Két izraeli kutató vizsgálata arról tanúskodik, hogy a szépség szerinti diszkrimináció a munkaerőpiacon kifejezetten ellentétesen működik a férdfiak és a nők esetében, s - kapaszkodjatok meg - a csinos nők vannak hátrányban.

Blogunk nem (na jó, ritkán) aktuálpolitizál, úgyhogy a Költségvetési Tanács szinte teljes költségvetési sorát a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (MACIKA) javára átcsoportosító fideszes költségvetési módosító kapcsán felháborodott kommentár helyett egyszerűen két linket teszünk fel a blogra.

Az egyik a Neumann-díjas Tim Besley-vel készült 2010 februári Vox-interjú, amelyben többek közt a magyar Költségvetési Tanáccsal példálózva magyarázza el, miért volt szüksége egy hasonló intézményre Nagy-Britanniának (!) is.

A másik a módosító kedvezményezettje, a MACIKA ösztöndíjprogramjának értékelése. Nem túl hízelgő - kiderül belőle, hogy eddig a MACIKA ösztöndíja hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásának (abszolút méltányolható politikai cél) egy másik, hasonló célú mechanizmushoz képest is pazarló és sikertelen csatornája volt.

A kontrasztot ajánljuk a gomb megnyomásával a Költségvetési Tanács halálos ítéletét kimondani készülő országgyűlési képviselők figyelmébe.

Update: A legtöbben biztosan olvassátok az Indexet. Ha mégis elkerülte volna a figyelmeteket, hosszabb értékelés az ügyről itt.

Update 2: Online aláírásgyűjtés indult a Tanács titkárságának felszámolása ellen.

Emlékeztek még az autónyeremény-betétkönyvre? Vagy túl fiatalok vagytok? Pedig ma is létezik. A szocializmusban azonban valahogy sokkal népszerűbb volt, azidőtájt a tévéhirdetések jelentős része olyan betéti konstrukciókat hirdetett, amelyek hozamát értékes nyeremények (leginkább autók) formájában kisorsolták a betétesek között.

Érdekes, hogy miközben az állam a legtöbb országban szabályokkal és néha kifejezetten drága pénzügyi ösztönzőkkel igyekszik polgárainak megtakarítását elősegíteni, a játékszenvedélyüket nem használja ki ugyanerre a célra. Pedig - legalábbis Melissa Schettini Kearney, Peter Tufano, Jonathan Guryan és Erik Hurst tanulmányának érvelése szerint - a nyereményekkel kombinált megtakarítási konstrukciók különösen a közepes és alacsony jövedelmű háztartások esetében jótékonyan hatnának azok megtakarítási hajlamára. Ma ugyanezek lottózásban és hasonló szerencsejátékokban élik i szenvedélyüket, aminek persze nincs pozitív hatása a megtakarításokra. A Freakonomics blognak köszönjük, hogy a tanulmányra felhívta a figyelmünket.

Arra a kérdésre: "Hogyan is van Ön mostanság megelégedve élete folyásával?" a munkanélküliek szisztematikusan negatívabb választ adnak, mint azok, akik dolgoznak. Ez így teljesen nyílvánvalónak, és további vizsgálatot nem igénylőnek hangzik, pedig nem az. Amikor ugyanis az embereket a napi tevékenységeik során érzett pozitív vagy negatív érzületeikről kérdezik, akkor az derül ki, hogy munkatevékenységeik során inkább vannak negatív érzelmeik, a szabadidős tevékenységek pedig több örömet okoznak. Akik dolgoznak, azok kevésbé érnek rá olyan dolgokat csinálni, amelyek inkább okoznak örömet. Szóval van itt mit kutatni, hogy hogy is van ez, s a manapság nagyon divatos boldogságkutatás kellő módszertani alapokat is kínál az árnyalt vizsgálatok elvégzéséhez. Andreas Knabe, Ronnie Schöb és Joachim Weimann egy a németországi munkanélküliek körében végzett vizsgálat eredményeiről számol be.
 

Peter Boone and Simon Johnson szerimt az a mód, ahogy Németország kezelni kívánja a finanszírozási gondokkal küszködő európai országok problémáját, valójában csak közelebb tolja őket ahhoz a ponthoz, ahol már inkább érdemes csődöt jelenteni.Ha igazuk van, csúnya dolgok jöhetnek.
 

Persze hogy nincs ingyenebéd, a dolog voltaképp az EIU országkockázat-besorolási üzletágának marketingje. Azért, akinek nincs jobb dolga, és nem felejt el bejelentkezni, belehallgathat jövő kedden, mit mond rólunk Matteo Napolitano. Bizisten nem kapunk százalékot :-)!