nem a pék jóindulatától

Hogy többet dolgoznak az biztos, az egy főre jutó ledolgozott órák száma jó 30%-kal több Amerikában, mint Európában. Merevebb európai munkaerőpiac? Az Európában szokásos magasabb adók negatív hatása a munkaerő kínálatra? Igen, ezek a korábban is vizsgált faktorok is sokat számítanak, de nem adnak magyarázatot mindenre. Például arra, hogy a ledolgozott órák közti különbség nem egyenletesen oszlik meg a foglalkoztatottak különböző csoportjai között, a nők azok, akik Amerikában többet dolgoznak.

Na jó, úgyis észreveszitek, hogy a szabadkereskedelem nagy öregje nem nekünk, hanem Vanessa Wyethnek fejtette ki álláspontját a fejlődő országok és a segélyezés egyes problémáiról, ám ettől még a tőle megszokott módon fontos és bölcs dolgokat mond.

Jövő pénteken már ismét saját interjúval jelentkezünk.

A SZISZ idén először rendezi meg az Alkalmazott Társadalomtudományok Nyári Egyetemét.

Elsősorban hallgatók jelentkezését várják hétfőig. A július 21-25. tartó rendezvényre két prominens külföldi egyetem egy-egy magyar kutatóját hívták meg, akiktől 10-12 fős szekciókon lehet majd megismerni a tudományterületüket aktuális irányokkal, alkalmazásokkal együtt. Emellett persze kikapcsolódásra, ismerkedésre is jut majd idő és lehetőség, ugyanis Eger belvárosában lesz a hotel.

Jelentkezzetek május 21-ig!

A szekciók:

Kísérleti közgazdaságtan – az oktató: Pintér Ágnes, az Universidad Autónoma de Madrid kutatója

Az emberi tőke fejlődése gyermekkorban – az oktató: Horváth Hedvig, az UC Berkeley PhD hallgatója

Ráadásul mindez a TÁMOP támogatásának hála nem is kerül sokba, a szabadidős programok költségére mindössze 6 500 Ft.

Ha felkeltettük érdeklődéseteket,a részletekért nézzétek meg a rendezvény honlapját:
www.nyariegyetem.szisz.hu

Üdvözlettel,

a SZISZ-es szervezők

Van neki. Az emberrablók fogságába esett túsz kiváltásáért folyó tárgyalás jószerivel alig különbözik egy kétoldalú monopóliummal jellemezhető piac ártárgyalási folyamatától, mint ilyen, a chicken-game struktúrájával azonos. Szemben a nagy forgalmú organizált piacokkal, ahol rengeteg eladó és vevő van, ezért az eladói s vevői ajánlati árak nagyon közel vannak egymáshoz, a túsznak egy eladója van (az emberrabló) és vevője is csak egy (az őt kiváltani szándékozó család vagy munkáltató). Ha csak egy vevő van, az eladó alternatív költsége zéró, de a váltságdíj felajánlásán túl a vevőnek sincs más esélye az áldozat kiszabadítására. Az eladási és vételi ajánlat ezért nagyon különbözhet, s mindkét fél alulinformált a reálisan elérhető szintekről.

Nagyanyáink korában az azonos neműek házastársi kapcsolata fel sem merülhetett volna. Sokak számára ennek legalizálása ma is a házasság szentségének megcsúfolása, az értékeket elveszítő világ erkölcsi romlásának szimbóluma. Itthon még némi kormányzati hátszél is jut azoknak, akik a társadalom morális megújulását a tradicionális házasság intézményének megerősítésén át vélik elérhetőnek. A vita Amerikában is éles, bár kevésbé egyenlőtlen, legutóbb az elnök maga is az ügy mérsékelt támogatójaként lépett fel.

A mindenki számára kötelező, ingyenes alapoktatás rendszerének szükségességét ma kevesen vonják kétségbe. A mellette szóló érvek sokfélék, a közgazdász a modern világban való eligazodáshoz nélkülözhetetlen alapvető ismeretek hiányából fakadó negatív externalitásokra hivatkozhat, a szociológus a hátrányos helyzetű rétegek leszakadásának elkerülésére, az egyenlő esélyek biztosításának fontosságára, a politológus meg arra, hogy a demokrácia biztosan nem működik, ha a szavazópolgárok egyfajta minimális ismereti szinttel sem rendelkeznek.

A szervezett bűnözés 30 év alatt a GDP 16%-ára rúgó társadalmi kárt okoz. Van, aki szerint minden ötödik cég a markában van. Két közgazdász most kvantitatív eszközökkel megnézte a költségvetésből a helyi cégekhez áramló pénzeket (közte az EU támogatásokat): vajon több megy oda, ahol (bírósági adatok szerint) aktívabbak a profi gazdasági bűnöző csoportok? Igen. Talán pont azért, hogy alternatívát teremtsen nekik? Aligha, mert akkor a helyi óvódákra-iskolákra is többet költene, és nem teszi. Valószínűbb, hogy a bűnözők fal cégekkel nekik nem járó pénzeket szívnak le, vagy zsarolják a helyi politikusokat, bankárokat, vagy épp összejátszanak velük. Javasolják, hogy ezeket a mechanizmusokat, a gazdasági bűnözés statisztikáit is figyelme kellene venni az uniós fejlesztési források allokálásakor.

Ja, nem szóltunk: Olaszországban.

Jakab M. Zoltán a CEU-n szerzett PhD. fokozatot 2008-ban. Az MNB hagyományos makroökonometriai és DSGE modelljének kifejlesztője (társszerzője). A Költségvetési Tanács Titkárságának makrogazdaságért felelős igazgatója 2009 és 2010 között, a Költségvetési Tanács Titkársága DSGE modelljének kifejlesztője. 2011 májustól az IMF kutatási osztályának modellezési részlegén dolgozik, ahol előrejelző modellek kifejlesztésével foglalkozik. Számos makroökonómiai témában vannak publikációi.

Jakab M. Zoltán hozzászólása egyben letölthető innen.

Világi Balázs kitűnő és érdekfeszítő vitaindítójához nehéz hozzáadni. Annak ellenére, hogy a legfontosabb állításokkal egyet lehet érteni, a levont következtetéseket árnyalnám, sőt amint az majd kiderül, én talán egy kevésbé szkeptikus, de persze nem kritika nélküli álláspontot képviselek. A vitaindítóból hiányoltam, hogy a makromodellek empirikus teljesítménye kapcsán kevés szó esett az előrejelző-képességükről. Márpedig az empirikus illeszkedésnek ez talán az egyik legfontosabb kritériuma.

Szerényen meghúzódó kedves olvasónk (azt írja, nem ő a fontos, hanem a díjazott) méltatja Amy Finkelsteint, a legújabb leendő Nobel-díjast. Hálás köszönet az írásért! Aki vállalkozna hasonlóra, ne habozzon, boldogan közöljük.

Doktori fokozatát a Northwestern egyetemen szerezte 2001-ben, ezt követően a Boston College adjunktusa volt 2004-es hazaköltözéséig. Kónya István azóta a Magyar Nemzeti Bank kutatója és a Közép-Európai Egyetem (CEU) oktatója. A Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület elnökségi tagja. Érdeklődési területei közé tartozik a nemzetközi makroökonómia, a kereskedelemelmélet, a növekedéselmélet és a munkapiac.

Kónya István hozzászólása egyben letölthető innen.

A 2007-ben kezdődő és máig tartó gazdasági válság hatására felerősödtek a modern makroökonómia gyakorlatát érintő kritikák. Ezek egy része a kritikusok hiányos ismereteit tükrözi, és mint azt egy korábbi hozzászólásomban kifejtettem, a modern makroökonómiai modellezés egy végletesen leegyszerűsített karikatúráját támadja. Világi Balázs elemzése azonban nem tartozik ezen könnyen félresöpörhető kritikák közé, hiszen Balázs ismeri és gyakorolja is az általa bírált eszköztárat. Nem meglepő tehát, hogy Balázs kritikai megjegyzéseit alaposnak és jelentős részben jogosnak gondolom. Ezzel együtt is szeretnék vitatkozni néhány fontos részlettel, illetve a Balázs által levont következtetésekkel. Azt gondolom ugyanis, hogy a Balázs által a modern makroökonómiáról festett kép nem teljes, és nem tükrözi a megközelítés gazdagságát és az abban rejlő további lehetőségeket.

Az arstechnica.com összefoglalója hívja fel a figyelmet a Chicagói Egyetemen dolgozó szerzőhármasnak a Psychological Science-ben frissen megjelent cikkére. Boaz Keysar és munkatársai többek közt a Nobel-díjas Daniel Kahneman híres, a framing-hatást demonstráló kísérletét ismételték meg. A kísérlet alanyai aszerint választanak két, emberhalállal járó, ekvivalens alternatíva között, hogy figyelmüket a megmentett vagy az elpatkoló emberek számára irányítja a szöveg. A kísérlet mostani változatának alanyait azonban nem vezette meg a döntési helyzet csomagolása - de csak akkor nem, amikor nem anyanyelvükön, hanem egy tanult idegen nyelven kellett dönteniük. Nem először írunk a nyelv gazdaságilag releváns döntésekre gyakorolt hatásáról. Itt az derül ki, a tanult nyelv eltávolít, kevésbé szól az érzelmekhez, mint az anyanyelv, ezért racionálisabb mérlegelésre vezet. Lehet, hogy a magyar kormány üléseit angolul kellene tartani? Esetleg latinul?

Blogunkban aktív eszmecsere folyik a makromodelllek empirikus teljesítményéről. Világi Balázs vitaindítójához már közöltünk hozzászólást, és továbbiak is várhatók. Frank Schorfheide, a UPenn professzora ugyan nem nekünk, hanem az EconomicDynamics-nek fejtette ki álláspontját, ám a vele készült interjú olyannyira a mi vitánk elevenébe vág, hogy nem bírtunk ellenállni.

A Közgáz elvégzése után a University College Londonon szerzett mesterfokozatot, majd 2002-ben a Magyar Nemzeti Bankban kezdett dolgozni. Az MNB közgazdasági főosztályáról Péter útja a tengerentúlra vezetett, doktori tanulmányait a New York University-n végezte. 2009-ben hazaköltözött, majd két év elteltével az MNB kutatási osztályát az EKB kutatási osztályára cserélte. Témavezetőjével, Mark Gertlerrel írt cikke a válságban alkalmazott nemkonvencionális jegybanki eszközökről az utóbbi időszak egyik legidézettebb monetáris makroökonómiával foglalkozó tanulmánya, mára a modern jegybanki eszköztár irodalmának egyik alapcikke.


Mostanra a nyájas olvasó már nyilván gyűlölettel tekint a megszellőztetett ötletre, miszerint adót vetnek majd ki a pénzügyi tranzakciókra. „Sárgacsekk-adó” – fúj! „Megadóztatnák még az adófizetést is” – szemetek!

Lassan a testtel. Egy új adó bevezetése sosem öröm. De az új bevétel-generáló adónem alternatívája sosem az, hogy nem vetik ki és minden marad a régiben: ha nem lenne rá szükség, minek rombolná a kormány politikai támogatottságát tovább azzal, hogy bevezeti. És hát rövid távon az alternatívák se vonzóak. A költségvetésben szükségessé váló százmilliárdokat a kormány más, új adónemmel (pl. internetadó), a meglevő adókulcsok tovább növelésével (pl. még magasabb ÁFA) vagy a kiadások lefaragásával szedheti össze. Az utóbbi lehet, hogy hosszabb távon üdvös, de attól még fájdalommal jár. A kérdés, hogy melyik ujját harapja a kormány: lehet-e a banki tranzakciókra kivetett adó a legkisebb rossz?

Vincze János a Budapesti Corvinus Egyetem Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzés Tanszékén egyetemi docens, valamint az MTA Közgazdaságtudományi Intézete tudományos főmunkatársa. Előzőleg dolgozott a Magyar Nemzeti Bankban, illetve a Pénzügyminisztériumban, és oktatott a Közép-Európai Egyetemen. Publikációi vannak a makro- és a mikroökonómia több témaköréből.

Vincze János hozzászólása egyben letölthető innen.

Világi Balázs írásában leírtak nagy részével egyetértek, mondhatnám mindennel, ha nem lennék óvatos. Az RBC és DSGE modellcsaládok statisztikai teljesítményének bemutatása jó és alapos. Fontos állítása, hogy tényleg ideje lenne mikroökonómiailag megalapozni a makromodelleket, nemcsak „úgy tenni, mintha”, és én is úgy gondolom, hogy valami ágens-alapú dologra is nagy szükség van. Néhány további, elvi jelentőségű problémát is látok azonban, amelyekkel nehéz lesz megbirkózni.

"Ha felmegy a benzinár, az emberek kevesebbet autóznak és takarékosabb autót vesznek." Ilyen példákkal a bevezető közgazdaságtan előadásokon szoktunk dobálózni. Vajon számít-e a mennyiségi reakció szempontjából, hogy mi mozgatja az árakat: egy közelkeleti konfliktus, a kínai fellendülés, egy felrobbant finomító vagy éppen az üzemanyag-adókulcs változása? Miért is számítana, magyaráznánk diákjainknak: a fogyasztói viselkedés szempontjából fontos információ az ár maga, nem az, mi alakítja.

Az ELTE matematikus szakának elvégzése után az igen jónevű Massachusets Institute of Technology-n tanult tovább, és szerzett PhD. fokozatot immáron közgazdaságtanból. Péter 2001-ben hazaköltözött, azóta a Magyar Nemzeti Bankban és a Közép-Európai Egyetemen dolgozik, 2010 óta az MNB kutatási osztályának vezetője. Alapvetően akadémiai érdeklődésű kutatónak vallja magát, de szívesen publikál a szélesebb közvélemény számára is, főleg adózási kérdésekben. Régi kedves szerzőnk: két éve hozzászólt a Válság és makroökonómia vitához is.


Walter Mischel, egy stanfordi piszchológus, az 1960-as évek vége felé leültetett mintegy 600 négy és hat éves közötti gyereket egy üres szobába és felajánlott nekik egy mályvacukrot. Valahogy így. Ha a gyerek tudott várni 15 percet, kapott még egyet. Ha nem, nem. A „marshmallow experiment” eredeti célja az volt, hogy kiderítse, miért lesz valaki türelmetlen, vagy miért képes várni. Mischel azonban az évek során rájött, hogy azok, akik az eredeti teszten nagyobb akarattal vagy önuralommal rendelkeztek, a későbbiekben sokkal jobb iskolai eredményeket értek el, egészségesebben és jobb anyagi körülmények között éltek. „A mályvacukor teszt valójában nem is az akaratot vagy az önuralmat méri. Valami sokkal fontosabbat annál. Ez a teszt arra készteti a gyerekeket, hogy megtalálják azt az utat, ahogyan a legjobbak kijöhetnek egy adott szituációból. Akarnak egy másik mályvacukrot, de hogyan kaphatják meg? Nem irányíthatjuk a világot, de irányíthatjuk azt, ahogyan gondolkozunk róla. […] Ha kezelni tudod a legerősebb vágyaidat, akkor fel tudsz készülni a vizsgáidra” mondja Mischel, „és a nyugdíjadra is félre tudsz tenni. Ez nem csak a mályvacukorról szól.”

A mályvacukor kísérlet az egyik legsikeresebb pszichológiai kísérlet, amit valaha végrehajtottak. Nem csoda, hogy azóta számos folytatása történt. Ma már a kutatók azt sürgetik, hogy érdemes lenne az eddig használt teszteket legalábbis kiegészíteni a mályvacukor teszthez hasonló mérésekkel. Vagyis nem csupán az IQ-t, vagy egyéb standardizált teszteket kellene mérni, hanem a diákoknak az akaratát vagy önuralmát is. Azt, hogy mennyire képesek elhalasztani a közvetlen jutalmat, egy várható még nagyobb jutalomért cserébe (delay gratification). Hiszen ezek sokkal jobban jelzik előre a későbbi sikereket. Egy másik fontos tanulsága a folytatásoknak, hogy ez a képesség tanulható. Vagyis az iskolának érdemes lenne tanítani a gyerekeket arra, hogy mennyire fontos a hosszú távú céljainkért feladni a rövidtávú kifizetéseket. Tekintettel arra, hogy a családi háttér szorosan összefügg az önuralomra való képességgel, lehet, hogy egy ilyen közpolitikai beavatkozás hatásosabban csökkentené az egyenlőtlenségeket, mint a jövedelem újraosztó politikák!?

Világi Balázs a barcelonai Universitat Autonomán szerzett doktori fokozatot 2005-ben. A Magyar Nemzeti Bank vezető kutatója a pénzügyi stabilitással foglalkozó főosztályon. Korábban többek között az MNB sztochasztikus, dinamikus, általános egyensúlyi (DSGE) modellének kidolgozója, társszerzője. Szakkollégiumi kurzusokon, illetve egy rövid kitérő erejéig a Corvinus egyetemen sokan az ő jegyzeteiből tanulták a modern makroökonómiai modellezés alapjait.

A vitaindító egyben letölthető innen.

Három évvel ezelőtt már írtunk vitaindítót arról, hogy mit üzen az akkoriban hozzánk éppen csak begyűrűző pénzügyi válság a makroökonómia művelőinek. Van-e szakmai felelősségünk abban, hogy - akkor úgy tűnt - a mainstream tudományt készületlenül érte a sokk, nem nagyon voltak elemzésre alkalmas eszközeink, pláne nem válaszaink. Sokan hozzászóltak, hosszan és röviden, szigorúan és felmentően, kívülről és belülről, az akadémiából és a jegybankból, végül pedig az elmélettörténész Kovács János Mátyás (hosszan, szigorúan és kívülről) értékelte a vitát. Mi pedig úgy láttuk, vége.

Aztán kaptunk egy olvasói levelet, az előző vitában különösen konfrontatív Világi Balázstól, hogy hátha mégsem lefutott ez az ügy, és hogy fussunk neki még egyszer, ezúttal egy szűkebb és jobban fókuszált kérdéskörrel. Úgyhogy holnaptól újból makrovita a mainstream makromodellek empirikus értékeléséről, Balázs vitaindítójával. Kommenteket szívesen veszünk, hosszabb hozzászólásokat pedig külön posztban is leközlünk, ha elkülditek a petep@elte.hu címre.

Honnan származik a jólét, avagy hol termelődnek inkább a jövedelmek: a városokban vagy vidéken? Az elmúlt évszázadok gazdasági növekedését az egész világon folyamatos urbanizáció kísérte, és közgazdászként ennek mind keresleti, mind kínálati okait is könnyen fel tudjuk sorolni. Miközben a fokozódó jólétnek általában örülünk, a városiasodás korántsem ellentmondásmentes folyamat. Mi több, a káros mellékhatások (zsúfoltság, kosz, bűnözés és még sokan mások) kezelését szorgalmazó aggodalmaskodók mellett gyakori az egész folyamattal szembeni ideologikus szembenállás is.

Kézdi Gábor a Közép Európai Egyetem Közgazdasági tanszékének tanszékvezetője, és a MTA KRTK Közgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa. Egyike a legaktívabb fiatal magyar közgazdászoknak. Ökonométer. Kutatási területei között szerepel a roma kisebbség helyzete, a munkaerőpiaci átmenet, hatásvizsgálatok módszertana és a háztartások pénzügyi döntéseinek a vizsgálata is.

Már reklámoztunk egyszer a blogon a Yale közgazdaságtan tanszékének ingyenes online bevezető pénzügy-kurzusát. Újból a bulldogos honlapon jártunk, és az önképzés barátainak ugyanott további csemegéket találtunk: Robert J. Shiller 2011-es kurzusát a pénzügyi piacokról és Ben Polak alkalmazott játékelmélet-kurzusát. Megint van fenn sillabusz, videó, vizsgasorok, szinte minden. Aki letölti, megtanulja, többet fog tudni, de nem kap érte diplomát. Viszont nem is kell szemeszterenként ötvenezer dollár tandíjat fizetnie, mint a New Havenbe felvett hallgatóknak...

Alfred Marshall egyszerű piaci modellje minden bevezető közgazdasági kurzus legfontosabb témája, és méltán. A keresleti és kínálat görbék tologatásával töltött idő busásan megtérül, a modell intuitív és végtelenül hasznos. Szerencsére a bevezető kurzus diákjai ritkán kérdeznek rá a modell statikus jellegéből fakadó korlátokra. Például arra, hogy a kereslet megnövekedése miatti áremelkedés mikor, mennyi idő múlva következik be, hiszen ha rugalmas áralakulást tételezünk fel, akkor a kiflinek reggel a boltban sokszorosába kellene kerülnie a délutáni árához képest.

Sok gondunk van a jövővel. Leginkább az, hogy szenvedni kell azért, hogy jó legyen, miközben túl messze van ahhoz, hogy ezt a szenvedést könnyen felvállaljuk. Ma kéne leszokni, lefogyni, lemondani, félretenni azért, hogy valami homályos, távoli jövőben majd kiélvezzük, hogy egészségesek, karcsúk és gazdagok vagyunk. Nem csoda, hogy a legtöbben sokkal kevésbé leszünk egészségesek, szépek és gazdagok, mint amennyire lehetnénk is akár, ha több önfegyelmünk és belátásunk volna. Ezt a jelenséget hívják a közgazdászok úgy, hogy a preferenciáink a jelen felé torzítottak.

Kóczy Á. László az MTA KRTK kutatója és az Óbudai Egyetem oktatója, a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület 2010-ben megválasztott elnöke. Eddig egyetlen közgazdászként nyerte el az MTA Lendület-programján a lehetőséget, hogy saját új kutatócsoportot indíthasson. Kutatási területe a kooperatív játékelmélet.

Persze, a belga sörök világhírűek. Most azonban nem e különlegességekről lesz szó, hanem arról, hogy a Németalföldnek nevezett történelmi régióban miért van két külön ország, Belgium és Hollandia? (A kicsi Luxemburgról most nem szól történetünk.) Nos, ez is a  sör miatt van. Ám nem a belga, hanem a holland sör, pontosabban annak adója miatt.

Tudományos értekezésre ritkán illik a „bűbájos” jelző, Koen Deconinck és Johan Swinnen tanulmányát (War, Taxes and Borders: How Beer Created Belgium?) mégis ezzel lehet a leginkább illetni. Pedig professzionális szakmunkáról van szó. Azt vizsgálja, miért úgy ért véget a németalföldi szabadságharc, ahogy. Hogyan lehetséges, hogy Spanyolország egy kétségkívül gazdag, de a birodalom egészéhez képest mégiscsak kicsi tartománya hosszú és végül sikeres harcot folytathatott az óriási birodalom ellen, amelynek eredményeként a tartomány északi része függetlenné válhatott?

A válasz: a háború drága, és a hollandok sokkal jobbak voltak a szükséges pénz előteremtésében. A szabadságharc finanszírozásának fő forrása pedig a sör forgalmi adójából szerzett jövedelem volt. Olvassátok, mert szellemes és érdekes. De tartsátok titokban. Akadhat valaki, aki felkarolja az ötletet.

A Titanic tragédiája lassan közelít a századik évfordulójához, gyűlnek a remek ajándáktárgyak, és már 3D-ben is meg lehet nézni a kilencvenes évek gigantikus szupergiccsét. A jó hír az, hogy ilyenkor a közgazdászok sem tétlenkednek. Két svéd kutató megvizsgálta például, hogy milyen a tipikus hajótörés: bátor és lovagias, mint a Titanic, vagy kisstílű és gyáva, mint a Costa Concordia. A Titanic ugyanis abban is legendás, hogy a nők és a gyerekek jóval nagyobb arányban éltek túl, mint a felnőtt férfiak, beleértve a különösen tengeredzett legénységet. Leo és Kate története tulajdonképpen tipikusnak mondható: a Titanicon a nők háromnegyede, míg a férfiaknak mindössze az ötöde menekült meg. A Costa Concordia története merőben más képet fest, emlékezhetünk, ott pont a kapitány menekült el először a hajóról. A britek persze mindig is tudták, hogy az ő normáik még a jéghegyek dermesztő árnyékában is felülkerekednek a túlélés állatias ösztönein. Tényleg így volna?

Egy tavalyi posztban már feltettük ezt a kérdést. Most visszatérünk rá, mert a Nemzeti Bank szerző-ötösének tavalyi, mikroszimuláción alapuló tanulmányában találtunk egy, a változtatások szélesebb körének hatását gyönyörűen vizualizáló ábrát, melyett olvasóink örömére ezennel ideollózunk. Minden kék pötty kb. ötszáz adózó, de persze van, ahol kitakarják egymást.